Hőszivattyú blog

üzenet a szerkesztőnek


2010. január 14.


Hőszivattyú tervezés Aberystwyth-ben és London mellett egy tehén farmon

Attilával Aberystwythben (Anglia nyugati partjánál) Attilával Aberystwythben (Anglia nyugati partjánál)

Ennyire biztos még soha nem voltam abban, hogy vihar előtti csöndben ülök. Mert a változatosság kedvéért már megint egy repülőben vagyok nagy csöndben, miközben a hangszórón egyfolytában minden nyelven mondják be, hogy Frankfurtban vihar van. Mondanom sem kell, oda mennék, hova máshova, mint ahol vihar van.

Még mindig nem indulhatunk. Másfél órája a ferihegyi kifutópályán várunk. Most legalább az ablak mellett ülök. Jól látom, ha netán majd zuhanunk.

Régen nem írtam már. Az ember vagy írogat vagy dolgozik. Emlékeznek talán, mit üzentem blogomban Gyurcsány Feri bácsinak:

- Nagyon jó, hogy annyi blogbejegyzést írsz, de mikor dolgozol? Írj inkább blogot.

Megfogadta tanácsom, abba hagyta a miniszterelnökséget. Nekem viszont dolgoznom kell, s ezért a mérnökséget nem igazán tudom abbahagyni, inkább néha a blogírást mellőzöm.

Az elmúlt időszakban nagyon sok érdekes munkám volt, ezáltal mind a közel 20 mérnököm is el volt látva rendesen tennivalóval. Nem sok idejük volt nekik sem karácsonyozni, sem szilveszterezni.

A két ünnep között egy 7 szintes irodaépületet terveztünk Marosvásárhelyre. Termo aktivált födémekkel, szondás hőszivattyúval, napkollektorral, szélkerékkel. Minden van benne, ami ahhoz kell, hogy később a működése ne kerüljön szinte semmibe. (Erről a munkáról majd később írok.)

Lássuk csak. Az előző blogbejegyzésemben, amiben írtam egy angol, vagyis inkább walesi munkáról. A rendszer már működik. A terveket megcsináltuk, egy profi csapat kivitelezte, s a lakó már nagyon élvezi, hogy olcsóbban, közel harmadáron fűt, mint a szomszéd. Majd igazán nagy öröme nyáron lesz, amikor rájön, hogy a rendszer szinte ingyen hűt.

A walesi 800 m2-es ház működése nagyon egyszerű:

Az épület körül loopok vannak lefektetve. (A loopok valójában 1,5 m mélységben egymástól 70 cm-re elhelyezett műanyag csövek.) A hőszivattyú az energiáját innen szippantja fel. A szó majdnem szoros értelmében szippantja, mivel a hőszivattyú szívókörére vannak a földben lévő csövek áttételesen kapcsolva.

Próbálok egyszerűen, ezért nem mindig szakszerűen magyarázni. Szeretném, hogy mindenki megértse. (Egy egyetemi tanár kollega írt nekem egy levelet nem is olyan régen:

- Fogd vissza magad, írj szakszerűen, szaknyelven! Ne hozz szégyent a szakmára.

- Rendben, de akkor nem érti meg senki. - válaszoltam neki levélben.

Szóval mindenkitől elnézést kérek, ha nem nagyon bonyolultan fogalmazok, de számomra fontos, hogy értsék, amit írok.)

Visszatérve a walesi házra. A tetőn nem csak napkollektorok, de napelemek és egy vertikális szélkerék is el lett helyezve. (A vertikális szélkeréknek nincs propellere. Olyan, mint egy húsdaráló.  Ezáltal ingyen árammal működtetjük az úgynevezett töltő rendszert, ami egész nyáron a felesleges energiát tölti a loopokba (a földben lévő csövekbe). Ezzel érjük el azt, hogy lényegesen melegebb talajról táplálkozhat a rendszer télen. Ugyanilyen rendszert építünk most itthon a Budapest II. kerület Pusztaszeri úti háromlakásos társasházba. A három lakás együtt nem fogyaszt majd annyi energiát, mint máshol egy normális lakás. Gyönyörű lakások, gyönyörű panoráma, közel nulla energia. Nem véletlen, hogy sokan akarják megvenni. Ha lenne pénzem én is csak ilyen lakásba költöznék.

Walesből hazafelé jövet azokon az istenverte keskeny utakon London felé egyszer csak megszólal a telefonom.

- András merre vagy?- kérdezte Dani- aki az angol munkáinkat kivitelezi, felügyeli, sőt sok esetben szerzi.

- Még 100 mérföld és Londonban vagyok, miért?

- Meg kellene állnod London előtt kb. 60 mérfölddel egy tehenésznél.

- Mit kell csinálni? A tehén hasába hőszivattyút kell szerelni vagy napkollektort kell a fejére tenni?

- Majdnem -válaszolta Dani nevetve- Ez a tehenész egy nagyon okos ember. Van kétszáz tehene, akik naponta 5000 liter tejet adnak neki. Mint tudjuk a tej, amikor kijön a tehénből 38°C-os, de azonnal le kell hűteni 4°C-ra, ami neki nagyon sokba kerül. Úgy érzi, rengeteg energiát dob ki az ablakon. Ugyanakkor a hobbyja, hogy épített egy koncerttermet, amit fűteni kellene. Nem tudja megoldani. Olvasott rólad, megkeresett engem, s kéri, menj be hozzá, hátha te kitalálod, hogyan lehetne a tejben lévő energiát fűtésre használni.

- Mit nekem pár száz tehén és a feladat. Van még pár órám a repülő indulásig, azt sem tudom, hol vagyok, sőt még azt sem tudom, merre kell mennem a repülőtérre, hogy időben leadjam a kocsit. Tehát teljesen minden mindegy.

- Szóval mész? - kérdezte Dani sürgetően.

- Megyek hát, a feladat ér annyit, hogy legfeljebb az utcán alszom valahol, ha a repülőt lekésem.

Megkaptam a koordinátákat. A bér Mercédesszel, amit idáig csoda folytán még nem sikerült a balra hajtsban összetörnöm, "Turn left" GPS utasításra bekanyarítottam egy sáros földútra.

Fogalmam sem volt merre megyek. Követtem a szélvédőre csíptetett GPS-nek nevezett asszonyság utasításait. Gödör, sár, s minden, amit szegény autó ki nem állhat, vágtatok a gödrös, sáros kátyúkon át. Munka van, feladat van. Rohanok, ha kell a sárba, ha kell a pocsolyába, mint egy megszállott. Sokszor gondolkozom ilyenkor azon, vajon egyáltalán normális vagyok?

Egyre több tehén, tehéntrotty az úton. Jó helyen járok. Egy biztos, jó lenne, ha a repülőtéren az autóátvevő szaglása rossz lenne. A kocsi feje búbjáig már sáros és szaros. Megérkeztem. A sártenger közepén, gyönyörű épület előtt álltam meg. A tehenek az autómmal rögtön jóba lettek. Már egyforma szaguk volt.

Két nagy pocsolyát, keverve egy kis trágyakupaccal átugorva a kocsiból kiszálltam.

Te ugye magyar vagy? - kérdezte gyönyörű angolsággal a tehenész. ( Hát igen, itt még a tehenészek is mese szépen beszélnek angolul.)

- Igen.

- Mert itt a koncerttermemben már játszott Shift András, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós és még sok más magyar zenész is.

Gyönyörű volt a koncertterem, gyönyörű volt a gazdaság. Gyönyörű a feladat. Mindent felmértem, lefényképeztem, s megígértem egy hónapon belül elküldöm neki az elképzelésemet. Azóta már ezt is megtettem, talán már a kivitelezést is elkezdte.

Hazajöttem. Hab a tortán, egyszer csak megszólal a telefon:

- …..Imre vagyok. Van egy nagy tehenészetem Budapesttől nem messze. 900 tehén naponta 20.000 l tejet ad. Amikor a tej kijön a tehénből 38°C-os, de azt le kell hűteni 4°C-ra, nem lehetne ezt az energiát fűtésre használni?

- Csak azt ne mondja, hogy magának is van egy koncertterme - jött ki belőlem, miközben majd kiejtettem a telefont a kezemből.

- De igen honnan tudja? Megnézheti Ön is, még honlapunk is van róla.

Ilyenek a véletlenek és a vicc az egészben, nem ismerik egymást. De én összehozom őket. Két „őrült” tehenész, aki többet tesz az emberiségért, mint sok állami vezető.

El kell tennem a mini számítógépem, leszállunk. Itt fenn, mint mindig, a felhők fölött kék az ég, lenn vihar van. Remélem, zökkenőmentesen huppanunk le Frankfurtba. Ha túléltem, írok megint.

Leszállás előtt még egy hőszivattyús jó tanács:

Vizes hőszivattyút csak akkor válasszon, ha biztos benne, hogy a vizet a talaj el is nyeli. Egy átlagos családi háznál télen, amikor a fűtés, vagyis a hőszivattyú megy, óránkét kb. 2-3 m3 vizet kell a talajnak elnyelnie. Mert ha azt a talaj nem teszi, szép kis korcsolyapályája lesz a kertben, mire hazaér a munkahelyéről.


Kategóriák: HŐSZIVATTYÚ

« Vissza