Hőszivattyú blog

üzenet a szerkesztőnek


2007. április 26.


A nem működő elektromágnes, mint egy ócska vasdarab előbb-utóbb zúzdába kerül...

Milyen kár, hogy az ország 93%-a nem figyelt oda a fizika órán, amikor az elektromágnest tanították! Hogyan is működik?

Mint tudjuk, minden nagy részecske kis részecskék tömegéből áll. A kis részecskék még kisebb részecskékből állnak, s ez így megy egészen a protonokig és az elektronokig, amelyek Liliput országból a legkisebbek közé tartoznak. Kicsi a bors, de erős, mondja a közmondás. Mit is csinálnak ezek a kis elektronok? Rohangálnak a protonok és a neutronok körül, közben elektromágneses erőt fejtenek ki. (Valahogy úgy kell elképzelni, mint amikor egy motorcsónak a Balaton tükörsima vízén húz egy, majd több hullámgödröt. A száguldó motorcsónak ezt felhasználni nem tudja, de a vízben lévő részecskéket képes odébb sodorni.)

Tehát a körbe-körbe rohangáló elektronok nagyon pici, mégis erős mágneses teret hoznak létre.

Hogyan is szólt a jobbkéz szabály a fizikában? Emlékszünk még halványan rá?

Ha a jobb kezünk ujjai irányában repül az elektron, akkor a hüvelykujjunk irányában jön létre a mágneses erő. A vasdarabban - mint Magyarországon az emberek - a kis elektronok össze-vissza rohangálnak, ezért azután, ezek a kis szaladgáló részecskék által létrehozott mágneses erő arra fordítódik, hogy egymás erejét kioltsák, egymás energiáját lerombolják. Nincs jobb dolog, mint a másiknak kárt okozni, nem igaz? Kifelé semmilyen erőt ezek után nem képviselnek, gyengévé vállnak, előléphetnek ócska vasdarabbá, s elfoglalhatják helyüket valamelyik szemétdombon.

Ha a sok kis mágneses erő és a sok kis magyar ember ha összefogna ahelyett, hogy gyilkolják, tönkreteszik egymást, még sokra is vihetnék. Az egyik erős elektromágnes, a másik erős nemzet lehetne. Felemelhetnének autót, mozdonyt és bármit, amihez kedvük van.

De nem! Fontos az egymás elleni dolgozás, míg mindketten, a kis vasdarab és mi is a vastelepen végezzük majd, ahol előbb utóbb jön egy nagy szörny és bezúz minket valahová, ahonnan soha többé nem állhatunk fel, nem válhatunk erős elektromágnessé.

Mi kell ahhoz, hogy a kis vasdarabból elektromágnes legyen? Egy főnök.

Ha a vasdarabban össze-vissza rohangáló elektronokat egy irányba állítanánk, az összeadódó sok kicsi elektromágneses erő összeadódna, egy irányban hatna. Mindent meg tudna mozdítani, mindent fel tudna emelni, csodákra lenne képes. Csodákra lennénk képesek.

Mit is csinál az elektromágnesben a főnök?

A vasdarabra kell egy vékony kis drótot tekerni, ahová nagyon kis áramot kell vezetni. Ez a pici áram elég ahhoz, hogy a rendezetlen mozgást végző elektronok egy irányba álljanak ( ill. egy irányba mozogjanak), a sok kis mágneses erő összeadódjon, mind egy irányba hasson. Mondhatnám úgy is, hogy egy értelmes főnök füttyent egyet és a sok kis értelmes elektron egy pillanat alatt egy irányba fejti ki, az így összevontan már borzasztóan erős hatását.

Mi kell ahhoz, hogy nálunk magyaroknál is mindez összejöjjön?

Egy főnök, aki mindig jót mond és jókor, a szót fogadó kis elektronokról nem is beszélve. Önök szerint van még ilyen nálunk? Leszünk mi még valaha erős elektromágnes?


Kategóriák: Gondolatok

« Vissza