Hőszivattyú blog

üzenet a szerkesztőnek

következő »

oldalak: 1 2 3 4 5


Gondolatok

2015. június 4.


Négy tanár és egy megrendelő

Okumura professzor Okumura professzor

Ők azok, akik az életemet irányba állították.

1. tanár

Még a középiskolában, már nem tudom miért, a szünetben átnéztem egy fizika feladatot. Fejembe vettem, hogy ha a fene fenét eszik is, megértem a feladatot. Az órán Zoli bácsi, a fizika tanár (aki Kossuth-díjas fizikus volt, csak büntetésből volt az újpesti Könyves Kálmán gimnáziumban) épp azt a feladatot kérdezte meg, amit próbáltam a szünetben magamtól megérteni.

Jelentkeztem, és a Zoli bácsi által feltett kérdésre az osztályban egyedül én tudtam a választ. Ettől az életem megváltozott. A nagyon okos és szerény fizika tanárom, talán életében először, tévedett. Tévesen úgy döntött, hogy értek a fizikához, és elkezdett különórákon, délutáni beszélgetéseken tanítani. Nagyon élveztem, már akkor nagyon szerettem az okos embereket. Cserébe én segítettem neki a fizikaszertárban takarítani, könyveket rendezgetni, a mérési eszközöket karbantartani. Mindent olyan egyszerűen mondott el:

  • Nem árt, ha tudod, akkor érted az anyagot - tanított - ha már olyan egyszerűen tudod elmondani, hogy egy óvodás is megértse. (Később 10 évig tanítottam fizikát az orvosi egyetemre jelentkezőknek. Tanítványaim közül majdnem mindenkit felvettek. Ma több száz orvos barátom van, akik akkor a tanítványaim voltak, és azóta híres orvosok lettek. Akikkel azóta beszéltem, mindegyikük még ma is szereti a fizikát.)

Egyszer, egy létra tetején, egy érdekes gótbetűs fizika könyvet próbáltam megszabadítani ezer éves porától a fizikaszertárban. Kinyitottam. Nagyon furcsa gótbetű nézett velem szembe.

  • Zoli bácsi - szóltam le az akkor már csodált fizikatanáromnak a létráról - milyen betű ez itt?

Becsukta a szemét, kicsit lábujjhegyre emelkedett (mindig így tett, amikor gondolkozott), majd miután visszaereszkedett a földre és a szemét kinyitotta, elmondta a fél kilométer hosszú, gótbetűs fizika képletet. Pedig én csak egy betűt kérdeztem.

Mondanom sem kell, majdnem leestem a létráról. Lehetetlen! Hogy a fenébe tud valaki megjegyezni egy ilyen hosszú, már több tíz éves porpárna alatt szunnyadó képletet?

  • Nagyon egyszerűen - mondta - soha ne a képletet jegyezd meg. Mindig a tartalmát, hogy a képlet milyen törvényszerűséget ír le, a benne lévő részletek egyenes, fordított, négyzetes vagy milyen egyéb arányban határozzák meg az adott fizikai folyamatot. Ha csak a képletet tanulod be, mint egy papagáj, azt hamar elfelejted. Ha a mögötte lévő értelmet megérted, azt nem felejted el soha.

Egy évvel később, a nulla fizika tudásszintemről, a megváltozott gondolkodásmódomtól, amit Zoli bácsinak köszönhetek, országos fizika versenydöntős lettem. Ma is imádom a fizikát, ami egész életemet széppé tette. A fizika tudása a logikus gondolkodás alapja. (Néhány politikusnak sem ártana egy-két fizika órát venni.)

2. tanár

A létra nekem mindig valami újat hozott az életembe.

Szerencsémre Oxfordban is tanultam egy kicsit. Az órára egy srác mindig létrával érkezett. Szép nyugodtan felmászott a létra tetejére, és ott jegyzetelte az órán elhangzottakat. Marylin Gibson, a tanárnő, amikor elkezdte az órát, még csak meg sem döbbent azon, hogy egy jómadár a létra tetején ül a tanterem kellős közepén.

Jó néhány óra után Marylin megkérdezte a létrás diákot:

  • Engem nem zavar, ha a létrán vagy akár a csilláron ülsz, ha figyelsz, jegyzetelsz és majd a vizsgán tudsz. De minek kell neked ehhez a létra, amit minden nap becipelsz ide a terembe?
  • Mert lenn egyszerűen fázom, s ha arra koncentrálok, hogy fázom, nem tudok figyelni.
  • Rendben van - mondta Marilyn - tedd azt, csak le ne ess onnan valamelyikünk fejére.

Úgy látszik, több létra volt náluk otthon, mint pulóver.

A tanulság fontos! Mindegy, hol tanulsz, a kémény tövében, a kémény vagy a létra tetején, a homokozóban, a dolgozó- vagy a hálószobádban, az fontos, hogy utána tudj.

3. tanár

Sajnos, Teller Ede világhírű atomfizikus mellett csak rövid ideig lehettem, az 1980-as években, Los Angelesben.

  • Ede bácsi - mondtam neki - az atomfizika semmi, a napenergia az igazi. Nem kell érte sokat tenni, csak egyszerűen be kell fogni és fel kell használni. Egyszerű fekete gumicső, nem mindenféle gyorsító, meg hókusz-pókusz. Imádtam az öreget ugratni.

Rám nézett, összevonta sűrű szemöldökét, s nagyon komolyra fordítva a szót, a következőket mondta:

  • Tanuld meg, soha ne egy tárgyat vagy egy elméletet figyelj. Az optimális megoldást találd meg. Lehet, hogy az adott esetben a legegyszerűbb, ha a szobában felszeded a parkettát és abból raksz tüzet. Az is lehet, hogy egy mini atomerőművet kell építened a fűtendő épület mellé. Fontos az optimum, az adott igényeknek megfelelő legjobb megoldás megtalálása. Tudj sokat, hogy mindig megtaláld a legegyszerűbbet és a legjobbat.

Az „optimális” szót nagyon sokszor használta, nagyon fontosnak tartotta. Azóta is, ha csak lehet, megpróbálom én is az adott feladatnál a legjobb, a legoptimálisabb megoldást megtalálni.

Ede bácsi kristálytisztán beszélte a magyart, pedig akkor már évtizedek óta nem itthon élt.

  • Ede bácsi - kérdeztem tőle az egyik reggel - hogy lehet, hogy ennyire kristálytisztán, minden akcentus nélkül beszéli az angolt és a magyart is?
  • Tanuld meg fiam - válaszolta - akinek az agyában elég hely van a tiszta angolnak és a tiszta magyarnak, az soha azt nem keveri, kristálytisztán beszéli mindkét nyelvet.

Azóta figyelem külföldre szakadt hazánk fiait és amikor hallom a megjátszós akcentusukat, mindig az jut eszembe, amit Ede bácsi mondott:

  • Na, ennek sincs elég tárolója az agyában.

4. tanár

A tokiói egyetemre először a diákjaimnak köszönhetően jutottam ki.

Magyarországra jött egy híres japán professzor, s a Pomezsánszky György által vezetett „Felkínálom” című műsorban közzé tett egy felhívást:

  • Olyan szakembert keresünk, aki jártas a nap- és alternatív energiákban. Japánban, a tokiói egyetemen képeznénk ki speciális enegiatakarékos rendszerek tervezésére, fejlesztésére, különösen az OM szuper energia takarékos épületeknél.

Sok diákom jelentkezett a felhívásra. A professzor megkérdezte tőlük, hogy honnan hallottak már a napenergiáról, az alternatív és geotermikus energiákról. (Mindez az 1980-as évek közepén történt.

  • Léderer tanár úrtól - volt a válasz.

Okumura professzor a harmadik diákom válasza után úgy döntött, hogy nem a diákokat, hanem a tanárukat, vagyis engem visz ki Japánba. Így kerültem először a számomra ez idáig ismeretlen, de csodálatos világba 1985-ben.

A meghívás váratlanul ért, mert a felhívás ideje alatt külföldön voltam. Péntek délelőtt jöttem haza, délután megszólalt a telefon:

  • Pomezsánszky György vagyok. Talán ismeri a TV „Felkínálom” műsorát, amit én vezetek. Szeretném Önnel közölni, hogy a világhírű Okumura professzor Önt hívta meg Japánba az egyetemre, ahol fizetik a tanulmányait. Szerdán, pár nap múlva kellene repülnie Tokióba. Van ennek akadálya?
  • Nincs semmi akadálya - válaszoltam - miért is lenne? - a telefon majdnem kiesett a kezemből. Még a szennyessel teli bőrönd fölött állva hallgatom az idáig csak a TV-ből ismert hírességet, aki azt mondja, hogy 4 nap múlva repülnöm kell Japánba, a tokiói egyetemre tanulni.

Feszes menet volt. Okumura professzor nagyon kedves ember, de úgy hajtott, hogy majdnem belehaltam. Sokat tanultam tőle.

Többször voltam aztán később is Tokióban, az egyetemen. Okumura professzornak is sokat köszönhetek. A legszebb egyetemi diplomámat tőle kaptam.

Talán életem legszebb hete volt, amikor Zöld András professzorral egy hetet tölthettem a japán egyetem híres fakultásán. Két nagyon okos professzorral lehettem a világ talán leghíresebb oktatási intézményében. Zöld András professzor esténként az alvó helyünkön, egy tatamin órákat állt fejen, és úgy tanított. Mondta ugyan nekem, hogy próbáljak meg én is fejen állni, akkor fejembe száll a vér és sokkal okosabb leszek. Akkor sem tudtam, azóta sem tudok fejen állni. Talán ezért nem leszek soha olyan okos, mint Zöld professzor.

Amikor Japánból hazajöttem, több OM rendszerű napházat terveztem. Ezeket a házakat a tulajdonosaik nagyon szeretik, mert alacsony beruházási költségük mellett még az üzemelési költségük is nagyságrendekkel alacsonyabb, mint a hagyományos épületeké.

Az egyik legszebb OM házat Nagyrédére még Makovecz Imrével terveztük, több mint 10 éve. A tulajdonos nagyon szereti, nem csak az alacsony üzemköltsége miatt, hanem azt mondja, szinte soha nem kell takarítani a házban, mert a túlnyomásos szellőzőrendszer miatt, ami az OM rendszerek egyik fontos alapeleme, a por egyszerűen nem tud a lakásba bemenni.

A megrendelő

Szűcs Imrének (ő az első megrendelőim egyike volt) köszönhetem, hogy már többször bejártam az egész világot.

Még a 80-as években bízott meg, hogy szerezzek neki napkollektorokat. Kezembe nyomta a pénzt, azzal mentem ki Németországba, az ISH épületgépészeti világkiállításra.

Egy nagyon szép kiállítási standon egy csomó szépen kivitelezett, görög napkollektort láttam.

  • Ez kell nekem, ettől rendelem meg Imre napkollektorait - gondoltam magamban.

Egymás kezébe csaptunk, aláírtunk egy nyúlfarknyi szerződést, s a kollektor árát átadtam neki (én hülye, előre).

Hónapok teltek el, de a napkollektorok csak nem akartak megérkezni. El kellett mennem Görögországba, kérdőre vonni a napkollektor gyárost: miért nem szállítja le végre a napkollektorokat?

Athénban, a repülőtéren taxiba ültem és egyből a napkollektor gyárba mentem. Kővé meredtem, amikor kiszálltam a már több, mint egy millió kilométert futott, rozzant Mercedes taxiból, mert az egy nagy gyár helyett egy kis garázs előtt állt meg.

Akár hiszik, akár nem, egy garázs volt a szép standon kiállító napkollektor gyáros gyára. A garázsban krampácsolta össze a napkollektorokat. Nem sok kellett ahhoz, hogy ott rögtön az ajtóban fel ne akasszam egy szögre az egy ötven magas, törpe trógert. Úgy megijedt, amikor meglátott, hogy az előlegben felvett pénzt azonnal visszaadta.

Akkor ott, Athénban, a garázsajtóban fogadtam meg, hogy ezentúl csak attól rendelek, vásárolok bármit vagy tervezem be, ha legalább egyszer, de inkább többször voltam már a gyárában, irodájában.

Így hát a görög törpe tróger és Szűcs Imre tehet arról, hogy minden pénzemet utazásra költöm, s mindenhol a legjobbat keresem.

Okumura professzor ismerte a Trabantot. (Úgy látszik a Trabant híre még Japánig is elért.)

  • Ha egy Trabant karosszériába beleteszed a világ legenergiatakarékosabb motorját, az akkor sem lesz a világ legenergiatakarékosabb autója. Fontos, melyik gyárból vesszük és tesszük be az autóba a futóművet, a karosszériát, a motort, sebességváltót, s sorolhatnám még az alkatrészeket hajnalig.

Ugyanez vonatkozik a szuper energiatakarékos épületekre is. Nagyon nem mindegy, honnan és milyen termékek kerülnek be az épületbe.

Ha egy OM házból majdnem passzívházat csinálunk, s abba a legjobb hőszivattyút, napelemet, napkollektort, csapadékvíz- és szennyvíz tárolót tervezzük, már csak a fűtési, hűtési, rendszerből kell a legjobbat választani.

Világ körüli útjaimon mindenből a legjobbat próbáltam megtalálni. Ahogy Teller Ede mondta, az optimálisat, ami ár-érték arányban a legjobb. Ma már ezen cégek termékeiből gyúrjuk össze a legjobbat, ár-érték arányban a legkedvezőbbet, amit BASEES házaknak hívunk. Egyre nagyobb az igény ezekre a házakra.

A BASEES (Beautiful And Super Energy Economical Houses) házak a jövő házai. Erről és a berendezéseikről írok majd a következő cikkemben.


Kategóriák: Gondolatok




2015. április 21.


Adalék Moszkvához, már megint a Ferihegy várójában ülök…


Nagyon jól éreztem magam Moszkvában. Tárgyalás, egyeztetés, kedves, nagyon kedves emberek.

Első nap, amikor nekiindultam a városnak, még nem tudtam, hogyan kell a metróra jegyet venni. Arra gondoltam, biztosan valami múlt századbeli módon több jegyet kell vennem, vagy talán bérletet, amihez még fényképet is kell valamilyen orosz nyelvű fotóautomatában csináltatnom. Megkérdeztem egy embert a metro bejáratnál, mit hogyan kell csinálni.

  • Nem beszélek angolul - mondta oroszul, legalább is gondolom, mert én meg nem beszélek oroszul.

Viszont rögtön az utcán elkezdte kérdezgetni az embereket, hogy ki beszél angolul. Megint csak olyanokat kérdezett meg, akik nem tudtak, de azonnal, kérés nélkül beszálltak a keresésbe. Végül már több mint tízen kerestek az utcán egy angolul is tudó oroszt. Megtalálták, körbekerítették, és oda hozták hozzám. Nem nagyon kellett mellesleg bekeríteni, mert mosolyogva jött magától is.

  • Egy hétig szeretnék itt utazgatni, hogyan kell bérletet csináltatni? - kérdeztem tőle.
  • Nem kell semmi különöset csinálnia - válaszolta kedvesen, miközben körülöttünk a több mint tíz, a keresésben résztvevő orosz toporgott, drukkoltak, hogy minden megértsek, rendben legyen minden és magukban talán most határozták el, hogy ők is megtanulnak majd angolul - szóval csak menjen oda a pénztárhoz, vegyen nagyságrendben 300 rubelért egy plasztik kártyát, amit mindig, amikor bemegy és amikor kijön, hozzá kell érintenie a metróállomásnál elhelyezett érintőképernyőhöz. Ekkor a kapu kinyílik és maga egyszerűen átmegy rajta.

A fenébe, ehhez nem kellett volna ennyit kérdezősködnöm, mert minden normális városban - Párizsban, Londonban, Hong Kongban, Tokyoban, Dubaiban, stb. - is így működik a metro. Csak nálunk kell fehér hátteres fényképes bérlet, amit a metroállomásoknál lehet jó drágán csináltatni.

Bárki, aki ezt, az otthoni metro-fotógéppel készített, „jól sikerült” képpel ellátott bérletet látja, kapásból tíz évet adna a tulajdonosának egy fegyházban. Nem beszélve arról, hogy ezt fel kell mutatnia a bejáratnál álló, a borzasztó fényképekre is sok esetben hasonlító Kerberoszoknak.

Hurrá, éljen a múlt század! Munkát kell adni az embereknek, nőjön a statisztika, be kell állítani őket a mozgólépcső elé a huzatba. Az állam sokszorosan jól jár. Nem kell korszerű beléptető rendszert csináltatni a metro megállóknál. A munkanélküli statisztika javul, mert minden megállónál 4-8 ellenőr lődörög, zsebre tett kézzel, gyanakvó szemmel figyel, vagy nem figyel, akik persze a folyamatos huzattól hamarabb meghalnak, így nyugdíjat is kevesebbet kell majd fizetni. 

Két napja jöttem haza Moszkvából, s már megint a repülőtéren ülök. Most irány Skavsta. Itt egy olyan hőszivattyú gyárat látogatok meg, ahol több száz kilowattos hőszivattyúkat, energiatakarékos hűtő-fűtő berendezéseket gyártanak. Ezt az utamat, hála a jó Istennek és Hurrynak, nem én fizetem. Az a skót barátom, aki már több munkát szerzett nekünk Skóciában és Angliában, kiterjesztette a hálóját Svédországra is, de az is lehet, hogy majd ilyen rendszereket kell terveznünk Angliában is.

Régen annyi munkám volt, hogy Budapesten kívül sem vállaltam munkát. Most hol itt, hol ott vagyok a földgömbön. Ha jó kis kormányunk nem üldöz el 500 ezer embert - épp azokat a fiatalokat, akik itthon építkeznének, mert lakásra van szükségük - talán ma sem kellene ennyit utaznom.

Ülök a reptéren. Ennyi rendőrt, biztonsági őrt még nem láttam. Eddig kétszer nézték meg a csomagomat, már a kutya is körbe szagolt. Remélem, nem robbanunk fel. Még olyan sok tervem van.

A büfénél ülök, várni kell a gépemre. Előttem, mögöttem vallásos, kaftános, fiatal zsidó gyerekek. A sok biztonsági ember biztosan miattuk van itt. Kivétel nélkül mindegyik jóképű, szakállas, mosolygós, fejükön a kis sapka, derekukon madzagok.

A munkám miatt (keresem mindenhol azokat a berendezéseket, amelyekkel a legtöbb energiát lehet megtakarítani) érdekes az életem. Egyik nap oroszokkal, másik nap zsidó srácokkal reggelizem a reptéren, s délután már svédekkel vacsorázom Stockholmban. Tegnapelőtt egy aranyos kis türkmén taxisofőr vitt ki a moszkvai reptérre, vele is jót beszélgettünk, „kézzel-lábbal”.

Mindegyikük ember, nagybetűvel EMBER, s ha pozitívan közelítünk hozzájuk, mosolyt, kedvességet, emberséget kapunk tőlük. Próbálják ki Önök is. Rövid az élet, inkább éljenek szeretetben, mint folyamatos irigységben és gyűlöletben.

Megtanultam még egy fontos dolgot az oroszoktól: Soha nem a múlton rágódnak, csak előre akarnak haladni. Elhatároznak valamit, s azonnal elindulnak az úton. Ha rosszul döntöttek, nem keseregnek, hoznak egy új döntést, s az új úton azonnal megint elindulnak.


Kategóriák: Utazások, Gondolatok




2014. szeptember 13.


Ha meg akarod ismerni önmagad, nézz körül a világban - Ha meg akarod ismerni a világot, nézz önmagadba

Vlagyimir Putyin orosz elnök ráírja nevét egy gázcsőre az Oroszországot Kínával összekötő új, orosz-kínai gázvezeték, a Szibéria Ereje építésének megkezdésén (MTI/AP/Elnöki sajtószolgálat/RIA Novosztyi/Alekszej Nyikolszkij) Vlagyimir Putyin orosz elnök ráírja nevét egy gázcsőre az Oroszországot Kínával összekötő új, orosz-kínai gázvezeték, a Szibéria Ereje építésének megkezdésén (MTI/AP/Elnöki sajtószolgálat/RIA Novosztyi/Alekszej Nyikolszkij)

Mit tenne Ön, ha a világ egyik legnagyobb atomhatalma lenne, ha rengeteg fegyvere és katonája lenne, ha kezében gázcsap főelzárója lenne és sarokba szorítanák? Mit tenne először?

………………….. Adok most Önnek 5 perc gondolkodási időt…………………..

Ugye, Ön is először csak a gázcsapot zárná el, vagy a gáz árát emelné a csillagokba. Utána persze jön a többi.

Mit gondolnak, a németek miért építették meg az Európát elkerülő gázvezetéket és ültettek több napelemet az országban, mint búzát az elmúlt években? Mikor jönnek végre rá, hogy azért, mert logikusan előre gondolkoznak.

Nem szabad függővé válnunk a gáztól!

Sokan gondolják, lehetetlen, hogy Putyin elzárja a gázt vagy árat emel. Gondolják csak végig, Ön mit tenne a helyében? Tévednek, ha azt hiszik, Putyin eladási kényszerben van Európa felé. Tavaly voltam Kínában, ott már olyan vastag gázcsöveket vezetnek, hogy akár a csőben is vihetnék mikrobusszal az embereket a cső végére, tovább építeni a gázvezetéket. A kínaiak minden gázt meg tudnak majd - és meg is fognak - venni.

Itt leszünk kenyér, ipar, fűtés, melegvíz nélkül, a nagyokos európaiak. Köszönhető turbó okos politikusainknak és naivitásunknak.

Az első jelek, amiket már évekkel ezelőtt megjósoltam: (részlet egy cikkből, ami tegnap jelent meg a www.napi.hu  oldalon):

“Elszakadt a cérna: megindították a gázháborút az oroszok

Az összes kelet-közép-európai vevőjének kevesebb gázt szállít a Gazprom, mint amennyit szerződés szerint szállítania kellene. Ukrán források szerint az orosz fél felárral manipulálja a Magyarországnak eladott gáz árát.”

Sokan hisznek persze abban, hogy majd fával tüzelnek. Mi a véleményük, ha Putyin lezárja a gázt és elkezdjük kiirtani erdeinket, hány nap alatt tűnik el az összes erdő és fa Magyarország területéről? No és milyen lesz a levegő? No és mi lesz utána?

Mit kell csinálni?

Azonnal elkezdeni azt, amit a németek már évtizedek óta csinálnak. Áttérnek alternatív energiákra. Napelem, napkollektor, levegőkazán, hőszivattyú, s tetszik, nem tetszik, az atomenergiát sem tudjuk majd mellőzni.

Drága jó magyarok! Húzzátok már ki végre a fejeteket a homokból, mert ha elverik a feneketeket, azt sem fogjátok tudni, ki volt az.

Gáz nélkül is lehet élni! Nézzék meg a www.levegokazan.hu vagy a www.thermo.hu oldalon található riportfilmeket. Tanulságos az évekkel ezelőtt készített riportfilm a 70 év feletti Laci bácsival is» 


Kategóriák: Gondolatok




2014. szeptember 3.


Rövid időn belül nagy gáz lesz, mert nem lesz gáz

Kína felé már ekkora gázcsövek szállítják az orosz gázt Kína felé már ekkora gázcsövek szállítják az orosz gázt

  • Románia készen áll a gáz válságra………
  • Putyin készül megleckéztetni Európát…………
  • Megköttetett az orosz-kínai giga gázszerződés…….
  • Kína év végére készen áll az összes oroszok által kitermelt gáz fogadására…..

Mit csinálnak az “okos” magyarok?

  • Homokba vagy hamuba (kinek mi jut, vagy mit hagynak neki) dugják a fejüket.
  • Hiszik, hogy Putyin csak nekünk ad, mert már elfelejtette, hogy pár évvel ezelőtt kizavartuk őket innen.
  • Várnak a csodára, ami persze még soha nem történt meg.
  • Villanyrezsót vásárolnak (mert az hamar “megtérül”), amit a gázhiány esetén bedugnak a konnektorba és égetik le vele az ország komplett elektromos hálózatát.

Mit csinál a “buta” magyar és német?

  • Felkészül arra, ami teljesen logikus: Putyin beveti a fegyverét, elzár egy csapot és egyetlen lövés nélkül egész Európa úgy ugrál, ahogy ő fütyül.
  • Fát vesz és cserépkályhát épít.
  • Levegőkazánt, hőszivattyút, napelemet és napkollektort vásárol, új luxusautó helyett.

Mert a leggyorsabban igazán az térül meg, ha ne fagyunk meg, ha meleg vízben tudunk mosakodni, ha emberi környezetben tudunk élni, ha van energiánk kenyeret sütni.

Persze a kackiás magyar megy előre. Harcol még akkor is, ha barátok veszik körül, miközben a szomszéd országban az elmúlt hónapokban már több mint 2000 embert lőttek le. Várjuk a csodát és hiszünk abban, ami sajnos egyáltalán nem logikus. Putyin tud sakkozni. Mi meg a sakktáblát csak terítőnek nézzük, s azon szalonnázunk.

Uraim, mikor hallgatnak végre rám? Azt kell csinálni, amit Merkel asszony vezetésével Németország csinál. Felkészül a várható jövőre:

  • Európát kikerülő gázvezetéket használ már több mint két éve.
  • "Beülteti" egész Németországot napelemmel.
  • Gázkazánok helyett hőszivattyúval és levegőkazánokkal fűti az épületeket. A technológiai és mezőgazdaságban termelődő hulladékhőt újra hasznosítja.

Miért van az, hogy mi még a legutolsó pillanatban is képesek vagyunk a vesztesek oldalára állni? Mikor kezdünk el végre gondolkozni, hogy hosszú távon hogyan tudunk értelmesen élni?

Mikor térül meg egy autó, amit kihoz a szalonból és már másnap a felét éri? Ha füstmentes környezetben több tíz évvel tovább élünk, nem az térül meg a leggyorsabban?

  • Ugyan már, nem zárják le az oroszok a gázt - mondja a sok okos - akkor miből élnek, kinek adják el?

A válasz egyszerű: a kínaiaknak, akiknek van rá pénzük és igényük.


Kategóriák: HŐSZIVATTYÚ, Gondolatok




2014. március 5.


Putyin tud sakkozni

Van egy barátom. Milliárdos, pedig nem végzett csak nyolc általánost. Ha egyetemre jár, csak rontottak volna rajta. Higgyék el, biztos vagyok benne, az egyetemen még dékán helyettes is voltam. Igaz, nem sokáig bírtam gyomorral.

Kell egy pár dolog ahhoz, hogy az ember gazdaggá váljon:

  • Szeretnie kell, amit csinál.
  • Kell, hogy szerencséje legyen, s más is szeresse, amit ő csinál.
  • Kell, hogy tudjon sakkozni, legyen adottsága ahhoz, hogy több lépésre előre gondolkozzon.
  • Értenie kell a fizikához és a matematikához.
  • Képessége kell, hogy legyen saját maga fölé emelkedni, majd a lenti problémákat észrevenni, kitalálni rájuk a megoldást, majd a földre visszaérkezés után ezeket lépésről lépésre megvalósítani. Keményen, következetesen, még akkor is, ha fájni fog, neki vagy másoknak.

Persze a meggazdagodásnak más formája is van:

  • Meg kell szerezni a hatalmat.
  • Gátlástalanul kell eltaposni másokat.
  • El kell rabolni mindent, amiért más dolgozott meg.
  • Meg kell játszani a megmentőt, el kell hitetni a szerencsétlenekkel, hogy azért veszi el tőlük a vagyonukat, mert neki biztonságosabb a páncélszekrénye.

Ismerik talán a viccet:

Megállítja a cigányt a rendőr, akinek a kocsija tele van birkával: 

  • Loptál, cigány? Honnan vannak ezek a birkák?
  • Stopposok, biztos úr!
  • Mi az, hogy stopposok?
  • Álltak az út szélén. Megkérdeztem tőlük, merre mentek, akartok beszállni?
  • Beeeeeeeeee….
  • Ezek után csak nem hagyom ott szerencsétleneket? Megszántam és felvettem őket.

Drága jó politikusaink is így mentenek meg sok esetben minket. Azt mondják, megmentenek, „felszednek” az útszéléről minket. Ha lehet, engem inkább hagyjanak ott, ne akarjanak megmenteni, hagyjanak békében legelészni.

Visszatérve a barátomhoz, aki nyolc általános nélkül lett milliárdos.

Borzasztóan szeret és tud sakkozni. Engem 5-6 lépés után szokott megverni, nem egyszer, hanem annyiszor, ahányszor leülünk játszani. Pedig három egyetemet végeztem el, műszaki tudományok doktora, épületgépész, energetikai igazságügyi szakértő lettem. Nem tiszteli az iskolámat, a koromat, elver percek alatt, mint Ludas Matyi Döbrögit. Be kell lássam, sok esetben az élethez, a nyeréshez nem a diplomákat és a címeket kell halmozni, hanem tudni kell sakkozni. Sok lépéssel előre kell tudni gondolkozni.

Néhány politikus úr is beiratkozhatna tanulni az iskolák, címek nélküli barátomhoz. Ne felejtsék el, Steve Jobs is úgy lett a világ egyik leggazdagabb embere, hogy szerette és értette, amit csinált. Sok lépéssel előrébb járt mindenkinél. Ja, és az egyetemről közben kirakták. Nem sokat érdekelte.

Azt, aki tud sakkozni és jó pár lépéssel előre tud gondolkozni, nem éri meglepetés.

Mi várható ma a világban? Putyin is, mint mindenki, meg akarja tartani, amit idáig elért. „Ő az oroszok megmentője”, ja, és hogy közben a világ egyik leggazdagabb embere lett? Hát az csak véletlen. Mivel neki sem elég semmi, minden nap még egy kicsivel többet akar, pénzt, hatalmat meg még a fene tudja mit? Neki sem elég semmi, mint sok hasonló úrnak a világban.

Nem tudok úgy sakkozni, mint a barátom, rajtam rontott a sok egyetem és a tanulás, de azért egy pár dolgot látok előre:

  • Putyin rá volt kényszerítve, hogy az ukránoknak olcsón adja a gázt, cserébe az ukránok olcsón engedték a Krim félszigeten parkolni az orosz csatahajókat.
  • Most a helyzet lehetőséget adott Putyinnak, hogy mint megmentő, elfoglalja a félszigetet.
  • Mivel a félsziget már az oroszoké, nem kell fizetniük egy fillért sem a kikötőért, már másnap duplájára emelte a Gázprom az ukránoknak a gáz árát. Sajnos, a cső végén mi vagyunk és a duplájára emelt gázár nálunk is egy-két héten belül érződni fog. (Jaj, csak a választásokig tartson még ki, utána már nem számít semmi). Ugye, Önök sem hisznek a csodákban?
  • A sok magyar birka elhiszi, hogy itt rezsicsökkentés lesz hosszú távon.
  • Igen, rezsicsökkentés lesz a választásokig.
  • Utána minden ár az egekbe szökik, és kedvenc politikusaink ártatlanul a szemünkbe néznek, szétteszik a kezüket és azt mondják: Mi nem tehetünk semmiről, ez a csúnya Putyin műve.

Persze, Európa látványosan fellép Putyin ellen, de meddig? Putyin egy hanyag kézmozdulattal lezárja a gázt. Nekünk, magyaroknak 11 napra van tartalékunk. 15 nap után mi is és egész Európa is könyörögni fogunk Putyinnak, hogy foglalja egy nyugodtan egész Ukrajnát, csak nyissa ki megint a gázcsapokat. Putyin kicsit vonakodva, de ki fogja nyitni a csapokat, de milyen áron?

Uraim, tanuljanak sakkozni. (Sakktáblát lehet kapni már egy korsó sör árából is.)

Mi marad nekünk, kisembereknek? Nagyon gyorsan le kell válnunk a gázról, át kell térnünk gázkazánok helyett - mint Svájc, Svédország, Dánia, Norvégia - az alternatív energiákra vagy a levegőkazánokra. (Persze ne felejtsük el a sok, körülöttünk keletkező hulladékenergiát sem, ezeket is hasznosítsuk újra.) Több száz AlphainnoTec levegőkazán működik ma már Magyarországon, ráadásul sokkal olcsóbban, mintha gázzal fűtenénk. Igaz, a beruházás nem olcsó, egy Volkswagen Golf ára, de a következő 50 évben több Volkswagen Golf árát termeli meg nekünk. Biztonságban lehetünk, lesz fűtésünk, melegvizünk, bármit találnak is ki Putyin és politikusaink.


Kategóriák: Gondolatok




2014. március 4.


Hajnali gondolatok

Hajnal van. Nem tudok aludni. Még 18 perc van hátra, és az oroszok ultimátuma lejár. Bekebelezik Ukrajnát? Háború lesz a szomszédban?

Bújom a híreket:

  • A magyar kormány megint rendelt 190 millióért 27 db autót a Porschétól (kedvezménnyel 7 millió forint/ darab). Amilyen a politikai teljesítményük, miért nem elég nekik akár kedvezmény nélkül 1,9 millióért egy Dacia?
  • A miniszterelnök költözik a Sándor palotába. (Nem tanulnak ezek az urak Janukovics és Ceaușescu példájából?)
  • Még két stadiont építenek. Nem elég az idáig megépített 1001 db?

Nem stadionokat kell építeni, hanem kapcsolatokat. Vagy az nehezebb?

Ha van egy jó foci csapat, aki milliókat keres nekünk, a bevételük egy részéből kellene nekik egy focipályát és egy öltözőt csinálni. Ha jól teljesítenek, kaphatnak melegvizet is a zuhanyozókba. Biztos, hogy műremeket kell építeni a sok ballábúnak, akik szinte mindenhonnan kiesnek?

Igen, összetartoznak a politikusok és a focisták. Van, aki a palotából, van, aki a ligából esik ki. Egy a lényeg, együtt kiessenek.

De uraim, én már nem szeretnék kiesni sehonnan! Szeretnék végre élni, alkotni, a jövőt építeni. Ismerik Önök ezt a fogalmat? Építeni! Létrehozni! Alkotni! Lehet, hogy építeni kellene végre, és nem még a múltat is lerombolni?

Amit művelnek uraim, azt lehet csinálni egy sátorban is. Középen egy ring, körben kötél. Tudják, milyen a boksz ring? Aztán lehet egymásnak esni. Persze ott netán lesz egy-két monokli a képükön, de attól már félnek ugye?

  • Biztos, hogy most a legfontosabb megint autókat vásárolni? Mi baja azoknak a 3 éves autóknak, amikre nem is olyan régen sok százmilliót költöttek?
  • Miért pont a Sándor palotába? Nincs a városban központi magasabb hely? Bár lehet, hogy igazuk van. A sas is fentről figyeli áldozatát. Kire lehetne lecsapni, még jobban kifosztani.
  • Kedves politikus urak, kezdjenek már végre azon gondolkozni, miért építették meg a németek az Északi tenger alatt az Európát kikerülő gázvezetéket? Nem jut eszükbe semmi, amikor kiderül: ha az orosz lezárja a gázt, jó időben, amikor nem kell fűteni a házakat, akkor is csak 11 nap gáztartaléka van az országnak? Pedig ugyancsak sok százmillióért gáztározót vettek. Vagy nem volt benne gáz? Netán eltárolták maguknak sok kis aranyat érő palackban?
  • Akkor sem jut eszükbe semmi, amikor olvassák, hogy a nyugati országokban egymás után vágják le a gázvezetéket, dobják ki a gázkazánokat és térnek át hőszivattyús fűtésre? Azon sem kezdtek el még gondolkozni, miért van, hogy Svájcban már szinte csak levegő- és nem gázkazánok működnek?
  • Miért nem mérnökök irányítják az országokat, akik egész életükben azt tanulták, hogyan lehet építeni, létrehozni, a jövőt építeni?

Ha épp nem tudnak magukkal mit kezdeni, nézzék meg azt a 32 lakásos Pécelen épült lakótelepet, ami nagyságrendekkel olcsóbban működik gáz bevezetése nélkül, mint a barátságtalan, hagyományos, sokkal nagyobb költséggel működő lakótelepek. Ha csupa ilyen épületeket, lakótelepeket építenénk, nem kellene rettegnünk attól, hogy Putyin lezárja a gázt. Pedig előbb-utóbb meg fogja tenni. Ha nem azt csinálja Európa, amit ő akar, meg fogja tenni.

Mindenki szeret benne lakni. Ha rám hallgatnak, ilyen városokat, sőt országokat kellene építeni, s nem megint új autókat venni.

Közben elmúlt 4 óra. Az ultimátum 7 perce lejárt. Vajon mi történik már ott kinn? Vajon hány ember fog meghalni azért, hogy Janukovics és egy pár nagyon okos vezető minél nagyobb palotában lakhasson s megküzdjön a legnagyobb problémával:

  • Hogyan lehet a 100 személyes garázsába 150 luxusautót elhelyezni?

Kategóriák: Gondolatok




2013. november 23.


Az Építőipar Megbízható Mestere díj

Alapítottam egy díjat. Hogy miért?

Közel két éve lettem épületgépészeti, energetikai igazságügyi szakértő. Ezalatt a rövid idő alatt nagyon sok olyan rendszert láttam, amit a laikus teljes biztonságával kiviteleztek épületgépész kóklerek.

A szakmában a kókler veszélyesebb, mint gondolnánk:

  • Elviszi a munkát a profi elől.
  • A profi csődbe megy, éhen hal.
  • A megrendelő, akinek a kókler dolgozott idegileg, anyagilag tönkre megy.
  • Elkezdődnek a vég nélküli bírósági tárgyalások.
  • A kókler nyomát bottal üthetik.
  • Az épületgépész szakma hitelét veszti.

Mindez megelőzhető lenne, ha valamilyen formában megjelölnénk a profikat, a megbízható, jó szakembereket, akik szinte mindenkinek és mindenkor korrekt munkát végeznek.

Az „Építőipar Megbízható Mestere” díjat azok a szakemberek kapják, akiknek a munkájával mindenki (megbízó, megrendelő, tervező, alvállalkozó, stb.) meg van elégedve.

Ebben az évben az általam alapított díjat Engelmann Tamás, Finta József, Rosta Csaba, Zsigmond László építészek adták át azoknak a szakembereknek, akiknek a munkáival messze meg voltak elégedve.

Az épületgépészek közül elsőként én javasoltam a díjat. Arnold Károlynak, aki mindegyikünk számára példakép lehet.


Kategóriák: Tanácsok építkezőknek, Gondolatok




2012. június 29.


Halihó Mindenki!

Tények:

Az ország első Adóvégrehajtási Tanácsadó Irodája már öt éve segíti Magyarország adós cégeit az APEH-NAV végrehajtási ügyeikben.

Engedje meg, hogy felajánljuk most Önnek is ezt a kivételes segítséget, mellyel akár:

  • elérheti a legkedvezőbb fizetési kedvezményeket
  • adótartozás esetén segítünk megelőzni, végrehajtás esetén leállítani az eljárást
  • megvizsgáljuk a tartozása csökkentésének lehetőségeit
  • időt nyerhet, ha erre van szüksége
  • akár a kiírt árverés meghiúsítható, a lefoglalt eszközök feloldhatóak - kidolgozzuk Önnek a megfelelő stratégiát, tanácsadást, elkészítjük a szükséges iratokat.

Az adóvégrehajtással járó kellemetlenségeket egyetlen, könnyed döntéssel félreseperheti.

Tanácsadó vagy végrehajtó? Ön melyiket választja?"

 

Milyen jó egy ilyen tanácsadó iroda! A siralomházban feladja az utolsó kenetet, gondolom, nem ingyen. Mondván, annak a szerencsétlennek már úgyis mindegy.

„Inkább nekem adjon, mint az NAV többet kapjon!” jeligére.

Nem az lenne a normális, hogy központilag segítsük a még élő, dolgozni vágyó embereket? Biztos, hogy ki kell rakni a siralomház elé egy mérleget? Megmérjük az áldozatot, ha van még rajta hús vagy zsír, azt előbb még leszívjuk, s a csontjait a kutyáknak csak utána adjuk?

Kedves Matolcsy Úr, biztos vagy benne, hogy Európa tőlünk tanul majd? Mert félek, hogy akkor a gyerekeim még Új-Zélandon sem állnak meg.


Kategóriák: Gondolatok




2012. június 14.


Miért nem teszünk semmit?

Legalábbis a magyar kormánnyal nem - hogy kivel fognak talán, arról mindjárt. Tisztázzuk: nem az oroszok szeretnének tőlünk gázt vásárolni, hanem mi ő tőlük, és nem az orosz népesség energiafogyasztása függ 45 százalékban a magyar gáztól. Hanem fordítva, a magyar energiafelhasználás 45 százaléka gázalapú, és ennek a gáznak a 80 százaléka Oroszországból, a Gazpromtól érkezik. Ha tehát egy percig ég otthon az olvasólámpa, akkor abból 21,6 másodpercig orosz gázból ég, és ha rotyog az ebéd, alatta a gázrezsó egy percből 48 másodpercig orosz gázon melegít! Orosz gáz nélkül nemcsak nyersen ennénk a marhapörköltet, de napnyugta után a Magyar Nemzet Orbán Viktor jótéteményein zokogó cikkeinek még a kétharmadát sem bírnánk elolvasni! Ez pedig megengedhetetlen."

Ez egy cikk részlete, amely a Magyar Narancsban jelent meg, 2011 júniusában »

A gázszállítási szerződés lejárta nagy sebességgel közeledik. Miért nem teszünk semmit? Miért nem figyel oda senki? Talán azért, mert vezetőink arra koncentrálnak, hol van még valami valakinél, amit el lehetne szedni? Talán azt figyelik, ki mosolyog még az utcán és annak is valamilyen új szabályozóval, törvénnyel el kell venni a jó kedvét? Senki nem veszi észre, hogy mi készül, és miután besétálunk a csapdába, mi vár ránk? Tudom, hogy van, aki azt mondja, tündérországban élünk. Hát én csak a gonosz törpéket és a boszorkányokat látom.

Mivel a hatalomba nem tudok beleszólni, inkább a műszaki megoldásokon gondolkozom, s amikor van egy kis időm, értelmes emberekkel beszélgetek, akik ötleteit, gondolatait megosztom Önökkel is, a www.thermo.hu  ThermoTV oldalán.

Olyan épületeket kell tervezni, melyek a - bármikor nincs, vagy csak csillagászati áron van - gáztól függetlenül működnek.

21 fős épületgépész, energetikus csapatommal közel 30 éve dolgozom a szuper energiatakarékos épületek kifejlesztésén. Így született meg a “BASEES” házak koncepciója.

Építettünk már több ilyen épületet. Budapesten, a II. kerületben a tíz energiaracionális alapelvből csak négyet terveztünk be, s már ezzel is elértük, hogy egy hagyományos gázfűtéses épülethez képest az épület 71%-al kevesebb energiát fogyaszt, miközben hűt, fűt, s közel ingyen készíti lakóinak a szükséges használati melegvizet. A gáz már nincs is bevezetve az épületbe!

Az épület működési elméletét Ön is megtekintheti a www.levegokazan.hu oldalon.

A “BASEES” egy rövidítés (Beautiful and Super Energy Efficient System), magyarul valahogy így hangzik: Gyönyörű, és szuper energiatakarékos rendszerrel ellátott épület.

Ezeknél a BASEES házaknál 10 nagyon fontos alapelvet kell bedolgozunk az épületbe, s meg kell találnunk azokat a tehetséges építészeket, akik hajlandóak egy kicsit másképpen gondolkozni és fogékonyak az alternatív energiák használatának alapelveire. Ha sikerül, akkor gáz használata nélkül akár 90%-al olcsóbban működő, fűtött, hűtött épületeket tudunk építeni, s a csillagászati árú gáz megmarad majd pörköltünk megmelegítésére.


Kategóriák: Gondolatok




2012. június 8.


29 éve az élen, energiatakarékos házak tervezésében

 

Végre működik az új Thermo honlap és azon is a ThermoTV »

 A Thermo 1983-ban alakult. Az elmúlt közel 30 évben több száz energiatakarékos épületet, családi házat, irodát, szállodát terveztünk. 21-en vagyunk. Mindegyikünk épületgépész mérnök vagy technikus. Sajnos, manapság több a külföldi, mint a hazai megrendelésünk.

Még fiatalon nagyon sokat gondolkoztam azon, miért fejlődnek olyan nagy sebességgel a japánok, ahol először 22 éve jártam. (Akkor még csak Japánról hallottam, Kína, Korea, Taiwan, Singapur, s az Indonéz szigetvilág még nagyon ismeretlen volt számomra. Ma már ezeket az országokat is bejártam. Csodálatos országok, csodálatos emberek és már 100 évvel járnak előttünk. Régen ők jártak Európába ellesni a tudományt, most már nekünk kellene menni hozzájuk, ha nem akarunk még jobban lemaradni.)

A tokiói egyetemre hívtak meg először, Akio Okumura professzor tanszékére. Első nap városnézés, utána munka. De nem akármilyen munka. Eleinte napi 10 óra tanulás, szoftver, hardver, OM Japán napházak lényege, tervezése, kivitelezések elemzése.

Egyik este 10 óra körül megkérdeztem valamit a professzor úrtól, amit nem értettem. Reggel négyig magyarázott. Pirkadatkor, amikor már alig láttam ki a fejemből, megkérdeztem:

- Professzor úr, holnap hányra kell jönni? - remélve, hogy alhatok legalább 4 órát.

- Hogy-hogy hányra? - kérdezte felvont szemöldökkel - A szokásos kezdési időben kell érkezned. 7,30-kor tea, felkészülés a napra és munka.

Hát ekkor fogadtam meg, hogy este 10 óra után nincs több kérdésem.

Majd rájöttem mindenre. Mi a titka a szárnyalásnak, a nagy sebességű fejlődésnek. Nem fogják elhinni, a tanulás és a munka. Nem dumálnak, nem hősködnek, nem akarják állandóan megmutatni, hogy milyen kacor király gyerekek. Csak tanulnak, dolgoznak és teljes egyetértésben egy irányban húzzák a „szekeret”.

A TV csatornákon napestig okos embereket hallani. Azt, hogy mit hogyan kell csinálni, milyen új találmányok vannak. Példaértékű embereket, cégeket mutatnak be. Tanítják az embereket az egymás melletti békés életre. Lenne mit tanulni tőlük.

Tudom, hogy a magyar embereknek nincs szükségük ilyen adásokra. Mert mi már annyira túlképzett és okos emberek vagyunk, hogy még azt is kibírjuk, ha reggeltől-estig turbó-szuper okos politikusok rombolják a meglévő IQ szintünket. No, és két politikus előadása (mellébeszélése) között adjunk egy kis filmet. Fontos, hogy öljenek meg benne különböző módszerekkel minimum 15 embert, fosszanak ki legalább három rendes, tisztességes embert és máris építhetjük (le) az elméket.

Most is, mint már sokszor, megpróbálom a jövőt, a japánok, taiwani, kínai emberek útját járni. A magam kis módszerével hoztam létre egy internetes csatornát, ahol csak példamutató, okos emberekkel készült riportfilmeket fogunk bemutatni. Sokat segít ebben nekem Tóth Béla (Tripont Kft.) és Faragó Péter, a Sennheiser magyarországi igazgatója. A sok tanácsot, segítséget ezúton is nagyon szépen köszönöm.

A felvételeknél még nem minden tökéletes, amiért mindenkitől elnézést kérek. Ígérem, a későbbiekben is igyekezni fogok.

Jó szórakozást a riportokhoz. Sokat lehet tanulni a pszichiáter professzortól és az ezotéria tudományt tanító bécsi fogorvostól. Ha Önök is ismernek olyan okos embereket, akiktől tanultak, netán életüket pozitív irányban megváltoztatták, érdemes lenne őket is bemutatni.

Ha ismernek ilyet, kérem, írják meg nekem nevét, címét az e-mail címemre (andras@thermo.hu).

Köszönöm.


Kategóriák: Gondolatok






következő »

oldalak: 1 2 3 4 5