Hőszivattyú blog

üzenet a szerkesztőnek


2009. október 16.


Ma este megint csomagolás


Egyik notebook, másik notebook, fogkefe, szappan, névjegy, dezodor. Ja és a pizsama ki ne maradjon. Esernyő, esőkabát, mert most hideg lesz. Walesbe (Angliába) megyek, ill. most megyünk. Viszem magammal Varga Attilát is, a Thermo fiatal mérnökét. Ő nagyon izgul, most ül majd először repülőre.

Kaptunk megint két nagyon szép munkát. Az egyik épület 700 m2-es, a másik csak 300 m2. Mindkét tulajdonostól szabad kezet kaptam:

- Do, what you want!

No, ez a legveszélyesebb. Minden rám van bízva, de ha nem úgy működik, ahogy ő megálmodta, le lesz vágva a fejem, ill. fejünk. A múltkori munkánk nagyon jól sikerült. Skóciában Hamilton úr meg volt velünk elégedve, azért mehetünk most megint ki, energiatakarékos házat tervezni Angliába (Lásd Hamilton úr házát).

Az épületeket napenergiával, geotermikus energiával fűtjük, hűtjük. Még a szennyvízből is kinyerjük az energiát. Nincs energiapocsékolás! Nemcsak vizes kollektorokat tervezünk most be, hanem a legkorszerűbb, múlt héten Taipeien látott ablakokba rejtett napelemek biztosítják majd az épület villamos-energia ellátását. 

Majd írok onnan is, ha már ott vagyunk, de most mennem kell csomagolni. Jó éjszakát mindenkinek. Míg hazaérek, kérem szépen, légyszi, légyszi, ne találjanak ki egy új adónemet. Ígérem, jó leszek. Köszönöm.


Kategóriák: Energia megtakarítás

« Vissza