2014. október 25.
Irány az olajváros, hátha szerencsével járok!
|
Kerti törpe helyett, olajkutak billegnek a kertekben |
Irány a repülőtér, két órával előbb kell kinn lenni.
Már megint nem tudtam a Wizzairt kikerülni. Nem szeretem őket, mert játsszák, hogy olcsók, de mire egyszer felül az ember a gépre, többször ültetnek fel a ravaszságaikkal. Ha egy kicsit nagyobb a csomag, fizetni kell, ha a csomag egy kicsit nehezebb, fizetni kell és így tovább. Végül ugyanannyiba kerül, mint akármelyik légitársaság, de az úton csak sok pénzért adnak szendvicset vagy ivóvizet.
Nem találtam jobbat, belementem megint. Sokkal kisebb székek, szűkebb hely a lábnak. Fontos, hogy ne tartson sokáig, mert az ember úgy megmerevedik, hogy ki sem tud szállni a gépből. Három és fél óra szenvedés. Nem tudom, mit csinálhat a gépen az, aki 180 cm-nél magasabb? Lehet, hogy a repülés végén feszítővassal kell a két üléssor közül kivágni?
Megjöttünk, nagyon szépen szállt le a gép. Taps. Ez a minimum a pilótának, aki lehet, hogy ugyanolyan kis széken ül elől, mint mi hátul. Kinyílnak az ajtók, lehet kimenni. Három és fél óra nem hosszú egy csőben, de egy ülésnek nevezett satuban, hát az nem semmi.
Kinyílnak az ajtók. Olajszag a levegőben.
Minden országban, amikor megérkezem, először a taxis maffiával találkozom. Kikerülhetetlenek. Borzasztóak. Nem lehet tőlük megszabadulni. Alapszabály: ne dőlj be az első taxisnak. Menj ki oda, ahol a taxik sorban állnak. Akármilyen árat mondanak, csak a felét fogadd el, de azt is több taxistól kérdezd meg a sorban. Ha egy kicsivel kevesebbért sikerül megalkudnod, mint a fele, nagyon már nem csaphatnak be.
Még egy jó tanács: mielőtt beleülnél az így kiválasztott taxiba, előtte fényképezd le a rendszámát. Ezen ugyan elcsodálkozik a sofőr, de kisebb az esélye annak, hogy nagyon átver.
Hajnalban érkeztünk a szállodába. Ja, még annyit a Wizzairről, hogy többnyire éjszaka repül, a célországba hajnalban ér oda, hogy még nehezebb legyen eligazodnia szegény túristának.
A szoba szép, az ágy nagy, ablaka a tengerre néz. Kinyitom az ablakot, megcsap a tengeri levegő. A tenger morajlása hamar álomba ringatott.
Délután ébredtem fel, irány a város. Jobbra, balra, szinte minden kertben olajkutak himbálóznak. Mit nem adnék, ha az én kertemben is egy ilyen kicsi billegő olajkút termelné a pénzt, és nem kellene éjjel-nappal rajzolnom, terveznem, hogy meglegyen a betevő falatom.
Építkezések, daruk, munkagépek, munkaárkok mindenhol. Egy-egy gödör mélyén látni a fekete aranyat, az ott maradt, de már nem hasznosított olajat. Olajszag mindenhol, a föld sötétszürke. Az utakon jól megférnek egymás mellett a Zsigulik, a Bentlyk, a legdrágább Mercedesek, Lamborginik, Toyota Landcruiserek, de van bőven ezer éves Lada, Volga és még Csajka is.
A tömegközlekedés ingyen van. Felszálltam egy zsúfolásig megtelt autóbuszra. Kezemben a helyi pénzzel jegyet akartam venni. A buszsofőr bambán nézett rám:
- Pénzt akar váltani?
- Nem. Jegyet akarok venni.
- Mi az a jegy? - kérdezte nagyon, nagyon furcsa tekintettel.
- Hát menetjegy. Itt nincs olyan?
- Nem uram. Itt nincs olyan furcsaság, mint amit maga kér. Foglaljon helyet.
A sok-sok kis fekete emberke furcsán nézett rám. Nem forszíroztam tovább a jegyvásárlást.
A busz teljes gőzzel elindult az őrületes, több sávon hömpölygő autóözön közé. Balra a hegytetőn épülnek a hatalmas luxus házak, jobbra a tenger, és olajkút olajkút hátán. Kicsi, nagy, még nagyobb. Még benn a tengeren is kalimpálnak a pénztermelő robotok.
Kiállításra jöttünk egy építész kollégával, bemutatni azokat a BASEES házakat (Beautiful and Super Energy Efficient Houses), amiket az elmúlt években terveztünk. Áll már néhány ilyen házunk Egyiptomban, Vietnamban, Skóciában, Romániában, Csehországban, Törökországban, sőt még Magyarországon is. Otthon legalább annyira nem érdekli az embereket az energiatakarékosság és a hulladékenergiák újrahasznosítása, mint itt. De itt legalább minden bokorban van egy olajkút.
Persze, aki hosszú távon gondolkozik, az más. Azokat már most érdekli a jövő. Hoppá! Egy érdeklődő. Odamegyek a minisztérium által bérelt és számunkra ingyen adott kiállítási pultunkhoz.
- Jó napot, mondja orosz nyelven.
Csodálkoztam, hogy valaki megáll és érdeklődik az energiatakarékos házak iránt. Egész mostanáig meg voltam győződve arról, hogy kár volt annyi áldozat árán ide kijönnöm.
- Jó napot - valamire még én is emlékszem a gimnáziumi orosz nyelvű órákról-, mi érdekli?
- Nézze, én az olajszakmában dolgozom, s tudom, hogy pár éven belül kifogy még nálunk is az olaj, itt Azerbajdzsánban. Fel akarok a cégemmel készülni arra az időre, ami utána lesz. Nagyon tetszenek az önök házai, tudnánk partnerek lenni?
Kísértetiesen hasonló történt, pár hónappal ezelőtt Szaud-Arábiában is. A kiállítás utolsó előtti napján jött valaki, akivel azóta is sikerül együtt dolgoznunk. Már négy, nap-, föld-, s hulladékenergiát is újrahasznosító bevásárlóközpont terveit rendelte meg.
Remélem, itt is hasonló történik, s akkor a mérnökeimnek innen is klassz munkákat vihetek haza.
Kategóriák: Utazások