Hőszivattyú blog

üzenet a szerkesztőnek


2008. március 15.


Talán kapcsold ki az egyiket!

Már a T-com Távíró utcai épületét is alternatív energiával mûködtetjük Már a T-com Távíró utcai épületét is alternatív energiával mûködtetjük

Évekkel ezelőtt Csillaghegy leghíresebb fogorvosa, H. Laci keresett meg azzal a problémával, hogy az űrhajónak is beillő futurisztikus szuper turbó fogorvosi rendelőjében nagyon meleg van. Szegény betegeket le kellene egy kicsit hűteni. Ha valamit, akkor ezt igazán át tudtam érezni, mert ha már csak a fogorvosra gondolok, min. 10°C-ot emelkedik testhőmérsékletem, nem beszélve a gatyámról, ami hirtelen tele lesz.

Megkezdtük a munkát. Légcsatornázható fan-coilokat terveztem a rendelőbe. Az erre a célra kialakított álmennyezet minden egyes négyzetméterében elhelyezett anemosztátok segítségével engedtük a térbe a hűvös levegőt. A kivitelezés nagyon szépen, jól sikerült. A rendelőt kellemes hűvösben hagytuk hátunk mögött.

Egyszer csak megszólal a telefon:

- András, szuper amit terveztél - Laci visszafojtott mérges hangját hallom a telefonban - de amióta ezt az egészet betervezted ide nekem, megnőtt a gázszámlám, és a villanyszámlám is közel a duplájára.

- Mi lehet az oka?- kérdeztem meglepődve.

- Tőlem kérdezed, a fogorvostól? - Ide jössz, beülsz a székembe és akkor majd én is kérdezgetek tőled egy pár érdekeset.

Mondanom sem kell, pánikszerűen ültem a kocsimba,

hogy megfejtsem a rejtélyt, azonnal a helyszínre siettem. Ki tudja, mikor lesz szükségem egy fogorvosra és akkor, véletlenül a fájós fogam mellettit húzza ki Laci hálából.

A Doki már a kapuban várt csípőre tett kézzel.

- Ki bírja ezt anyagilag? Azt mondtad, szuper energiatakarékos rendszert tervezel. Ez minden, csak nem szuper energiatakarékos.

Néma csöndben somfordáltam be az előkerten keresztül a rendelőbe és közben egy vicc jutott az eszembe:

Tudják-e, mi a nőn a két felesleges lyuk? Az, ami a derekuk mellett alakul ki, amikor csípőre teszik a kezüket.

Egész úton Csillaghegy felé azon gondolkodtam, mi lehet az oka a magas fogyasztásnak. Sejtettem ugyan, de el sem mertem hinni, hogy igazam lehet. Pedig igazam volt.

Önök szerint mi lehetett a magas fogyasztás oka?

Egyszerű. Beszereltük és bekapcsoltuk a hűtést. De Laci elfelejtette kikapcsolni a fűtést. Ezek után a két rendszer elkezdett egymással versenyezni. A gázkazán fűtött, a klíma hűtött. Nyertes nem volt, csak vesztes, Laci pénztárcája.

Ma már nevetünk a dolgon, de ha jól belegondolunk, nagyon sok olyan épület van, ahol hasonló a helyzet.

2007 októberében keresett fel a T-com ( a legnagyobb telefontársaság) vezetője, hogy az épületeikben működő számítógépek, telefonrendszerek működése közben keletkezett hőt nagyon sok millióért hűtik le és vezetik a szabadba, miközben távfűtéssel fűtik épületeiket újabb súlyos milliókért.

Hasonló az ábra,

mint Lacinál volt véletlenül. De itt tudatos! Így kell két lapáttal kidobni a pénzt az ablakon. Mennyi épületben hasonló a probléma! Az egyik oldalon a technológiai hőt sok-sok pénzért hűtjük, a másik oldalon az épületet sok-sok pénzért fűtjük.

Megbíztak minket az öt jellemzően energiapocsékoló épületük energetikai felülvizsgálatával. A tanulmányt elkészítettük. Elméletileg már sok milliót spóroltunk meg nekik. Majd István, a Nagyfőnök azt mondta:

- Uraim, szép az elmélet, de most lássuk a gyakorlatban.

- Igen - válaszoltam örömmel, bőrömből majd kiugorva, mert ezért nem mindegy, hogy a nagy német T-comnak az ember bebizonyíthatja az igazát és a kis magyar megmutathatja, hogyan kell spórolni egyszerű logikával a nagy multinak.

- Szóval fiúk - folytatta mondókáját István - kijelöltem két épületet a tanulmányban elemzett 5 épület közül. Szeretném, ha erre megvalósulási terv készülne, s ha kimutathatóan megéri nekünk, megbíznám az urakat annak kivitelezésével. Határidő a két épületre 2007. december 27. Van azonban egy feltételem.

Jaj te jó Isten vajon mi az? Csak nem azt akarja, hogy ingyen csináljuk meg, azután majd meglátjuk. - gondoltam magamban.

- Mivel meglehetősen hihetetlen, hogy amit Önök a tanulmányukban leírtak, ilyen hasznossággal, ennyi pénz megtakarításával megoldható, lenne egy javaslatom:

Ha két épületet, a Dob utcai telefonközpontot a belvárosban és a ferihegyi gyorsforgalmi út bevezető szakasza mellett álló Távíró utcai több tízezer négyzetméteres épületet a tanulmánynak megfelelően átállítják alternatív energiára, s 45 napon keresztül, még a téli mérés alapján igazolják, hogy mindaz, amit leírtak tényleg működik, az átadást követő 45 napon belül kifizetjük. Nem alkudozunk, a munkát másodpercre fizetjük, de mindennek rendben kell mennie és az épületeknek tényleg milliókat kell megtakarítaniuk a későbbiekben.

Hirtelen az elefánt és a hangya nászéjszakájára gondoltam, melyet követő reggelre az elefánt meghalt. Szegény hangya csak egy nagyot élvezett, de egész életében temethetett.

Mondanom sem kell, belementem a dologba. Nagy trófea várományosai lehetünk, vagy csődbe megyünk.

Szóltam 35 éve az egyik legjobb barátomnak, L. Jancsinak, szerintem az ország egyik legjobb szerelőjének:

- Jancsi itt egy gyönyörű munka, nem fizetnek csak a végén, sőt a vége után is csak 45 nap múlva. Nagyon jól meg kellene szervezni mindent és akkor örök életünkre megdicsőülhetünk. Két hatalmas, több tízezer négyzetméteres épületnél bebizonyíthatjuk, hogy egyszerűen a felesleges hő átcsoportosításával milliókat lehet megtakarítani.

Nekiálltunk a munkának.

Hitelt, kölcsönt kértünk még a jó Istentől is. Nagyon rövid határidő volt megadva. Erwin, a T-com képviselője ott volt körülöttünk mindig. Talán ő sem hitte el, hogy igaz lehet, amit a tanulmányunkban kimutattunk. Jancsi, a sztárszerelő egész Dunabogdány lakatos, víz-, fűtésszerelőit csatasorba állította. Volt olyan nap, amikor 52 ember dolgozott a két T-com irodaépületben. A munkát 2007. december 27.-én átadtuk, a T-com vezetői talán a mai napig csodálkoznak, hogyan csináltuk. De megcsináltuk, köszönhető Jancsinak, Bélának, Tamásnak és még sok olyan megszállottnak, akik hisznek abban, hogyan menthetjük meg a Földet az unokáinknak. Az elmúlt két hónapban mértünk, s mint kiderült sokkal jobbak az eredmények, mint a tanulmányunkban arra számítottunk.

A munkánkat már kifizették és megrendelték a harmadik épület alternatív energiára történő átállítását. A munkákról részletesebb leírást és fényképeket talál a www.geosolar.hu oldalon.

Új fejlesztés, ha hangszórója is van a számítógépén, érdemes megnézni a riportfilmeket a levegőkazánról szóló oldalon.


Kategóriák: Energia megtakarítás

« Vissza