Hőszivattyú blog/ Gondolatok

Gondolatok

| 2010. 07. 13. |

Minek dolgozom annyit?

Egyszer egy barátom megkérdezte:

- Mondd, mi a csudának dolgozol annyit? Minek hajtasz annyit? Megvan mindened.

Napokig gondolkoztam rajta. Tényleg minek dolgozom annyit? Minden nap már hatkor fenn vagyok. Tervezek, rajzolok vagy tanulok. Sokkal több értelme lenne lóbálni a lábam és nem csinálnom már semmit. Sokan teszik ezt még a parlamentben és a hivatalokban is, s jobban élnek ma, mint én. Akkor minek?

Rájöttem!

Amikor az embernek eljön az utolsó 3 perce, mert mindenkinek eljön, akármilyen szövegláda, lógós politikus vagy hivatalnok, sőt legyen akár milliomos vagy milliárdos, eljön nekik is. Szóval, ha ebben az utolsó 3 percben visszanézek az életemre és azt mondhatom:

- Megérte, volt értelme! – hát csak akkor van értelme.

Nem hiszem, hogy érdemeim között büszke lennék arra (ebben az utolsó három percben), hogy hány embernek nyaltam ki a hátsó felét vagy hányszor alkudtam meg, hogy egy kis előnyhöz, vagy, hogy egy kicsit előbbre jussak. Arra sem lennék büszke, hogy egy hamis szövetség élén, folyamatosan hazudoznék csak azért, hogy még többet furkálódhassak, s egy kis aprópénz reményében még több kárt okozhassak a környezetemnek, embertársaimnak.

Nehéz a mai világban, a sok szélhámos között gerincesnek lenni. Tudom. De hosszú távon megéri! Próbálják ki Önök is. Csak arra koncentráljanak, hogy az utolsó három percben azt mondhassák: életem minden másodpercének volt értelme, s arra büszke vagyok!

Sok mindenen átsegít, még azon is, ha találnék egy millió forintot az utcán és az vissza kellene adnom annak, akié. Nem az a fontos, hogy pillanatnyilag több van-e, hanem az, hogy büszke legyek az életem minden percére!

Nagyon szép munkát kaptam Teddytől. Öt török szállodánál kell kitalálnom, hogy milyen módszerekkel lehet energiatakarékossá tenni az épületek üzemeltetését. A legkisebb szálloda 80 000 m2, a legnagyobb 160 000 m2. Közel egy hetet voltam a szállodákban. 160 oldalas tanulmányban részleteztem, mit kellene csinálni.

Hová és hány darab napelemet kell elhelyezni?
Hogyan kell az energiaellátást a tengervízről megoldani?
Milyen izzókra kell kicserélni a meglévő energiapocsékoló villanykörtéket (Vigyáznunk kell, mert ha elmegyünk a multikhoz, ott a legolcsóbb Kínából származó energiatakarékos világító testeket vásárolhatjuk meg. Ha körülnézünk Taiwanon, Kínában, Amerikában vagy Japánban, látjuk a gyárakban, hogy már olyan töredék energiát fogyasztó izzók is vannak, amik a hagyományos villanykörték színhőmérsékletét biztosítják, miközben tized energiát fogyasztanak).
Milyen vertikális szélkereket érdemes használni a tengerparton?
Hogyan lehet felhasználni a hűtőszekrények, a konyha felesleges hőjét.
Hogyan lehet a klíma berendezésekből felszabadult hőt befogni, újra hasznosítani?
Hogyan lehet az elfolyó, még meleg szennyvizek energiáját befogni az épület energiaellátásába?
Hogyan lehet megszabadulni a függőségtől, energiaszolgáltatóktól?

Ezek a problémák nem csak nálunk, de az egész világon problémák.

Teddy felhívott telefonon:

- Csak nem képzeled, hogy ezt a hatalmas anyagot én lefordítom, a rengeteg szakszóval oroszra? (A szállodák tulajdonosai ugyanis oroszok. Orosz fizikusok.)
- Teddy, pedig arra nem sok esély van, hogy én fordítom le, mert a nyolc éves orosz tanulásom után csak annyit tudok, hogy Da meg Nyet.
- Ok, majd én fordítok - mondta Teddy nem nagy örömmel.
- Ja, meg még valamire emlékszem: Tavaris ucsicselnyica, ja darazsu……….- na innen már nem megy.
Akkor bátyuskám, kijössz Törökországba, eljönnek oda a tulajdonosok is, s szépen előadást tartasz nekik az elképzeléseidről.

Megérkezett a repülőjegy, irány Ferihegy. Be a csőbe. Isztambul. Átszállás. Antalya, kánikula. Kicsit késve jött az autó, ami vitt a több mint öt csillagos szállodába. Egy óra autózás, megérkeztünk. Több mint tíz étterem van nyitva a szállodában 24 órán keresztül, nem volt nehéz valami harapnivalót találni.

Reggel ébresztő. Gyomrom a torkomban. Ma találkozom a tulajdonosokkal, akiknek a három Sheraton szállodájuk mellett van Törökországban öt, Egyiptomban tíz több tízezer négyzetméteres luxus szállodájuk. Tíz órakor kellett megjelennem a kongresszus teremben, hónom alatt a számítógépemmel és az elképzeléseimmel.

Legalább öt méteres hatalmas kétszárnyú ajtó, aranyozott kilincsekkel, előtte két fekete, akiken hófehér frakk, fehér kesztyű és cilinder van.

- Biztos jó helyen vagyok? Túlélem talán ezt is, s nem felejtek el semmit?

A két fehérbe öltözött fekete kinyitja az ajtót. Benn a teremben U alakú asztal, körbe csupa-csupa, fene tudja, kicsoda. Látszik rajtuk a jólét, a gazdagság. A háttérben körbe-körbe megterítve az asztal sok-sok finomsággal. A teremben is van egy pár fekete, fehér frakkban, cilinderben.

Nem értek a ruhákhoz, a luxushoz, de érzem itt az emberek egyénként milliókat érő cipőkben, karórákban, s ruhákban ülnek. Az egész teremben csak két egyszerű ruhában ülő embert láttam. Gondoltam, ők a szálloda üzemeltetői. Az is lehet, hogy fűtésszerelők.

Az előadásom közben senki nem szólalt meg. Mindenki fagyos tekintettel nézett, úgy éreztem magam, mintha a tengerben lennék a néma halak között, akik csak néznek. Üveges szemmel néznek, meg sem szólalnak, csak néznek. Bezzeg a fűtésszerelőnek kinéző rövid gatyások egyfolytában kötekednek. Semmi nincs, amibe bele ne kötnének.

- Ez mi, azt miért, szerintünk az nem jó, milyen hülyeségeket hord maga itt össze? Tengervízre akarja kötni a szálloda fűtését, hűtését? Szennyvízből akar maga megint meleget? Bolond maga? A hűtőszekrényekből kijövő hőt akarja melegvíz készítésre használni? Mennyi hülyeséget hord maga itt össze?
- Teddy ki ez két fűtésszerelő? Nem lehetne őket kikapcsolni vagy egy kicsit kiküldeni? – kérdeztem félénken magyarul, mert Teddy fordított mindent oroszra.
- Nem - válaszolta Teddy halkan- mert ők a tulajdonosok.
- Uhhh, megint belenyúltam a méhecskékkel teli mézes csuporba – gondoltam magamban - itt sem lesz munka, örülök, ha kivisznek a repülőtérre s eliszkolhatok innen békében.
- Most ebéd! Találkozunk ebéd után - közölte röviden oroszul az egyik, idáig folyton kérdező tulajdonos.

Nehéz volt kitalálnom melyik étteremben ebédeljek. Istenem csak ne ott, ahol a szép ruhások és a tulajdonosok válogatnak majd a sok finomságból. Legszívesebben elbújtam volna a föld alá vagy jöttem volna minél hamarabb haza. A legtávolabbi étterembe mentem ebédelni. Majd, mint a jó kisfiú mentem vissza a kongresszusterembe. A szép ruhások és a tulajdonosok majdnem egy órával később érkeztek. Első szavuk volt:

- Ön elmehet, már nincs miről beszélgetnünk.

Vagyis lapátra tettek. Jó, ha épségben hazaérek, s nem lőnek le. Szépen összecsomagoltam és felmentem a szobámba. Meglehetősen magam alatt voltam. Többször átgondoltam. Mit rontottam el? Még egyszer végignéztem az anyagom. Semmit. Ha négy és fél millió dollárt ráköltenek a törökországi szállodákra, az nekik kevesebb, mint két év alatt megtérül. Ezek sem látják a fától az erdőt?

Lementem a hallba. Csak ott volt internet. Felhívtam a barátomat Moszkvában, elmeséltem neki a sztorit.

- András - mondta, miután végig hallgatott mindent - az oroszok ilyenek. Nem ugranak rögtön, belekötnek mindenbe, megrágnak mindent, de utána döntenek, nem tökölnek. Ha rosszul döntenek, akkor sem keseregnek évekig, hanem azonnal új döntést hoznak és megint teljes gőzzel abba az irányba mennek. (Nem úgy, mint a magyarok, keseregnek évekig az elmúlt időszak rossz döntésein, s addig sem csinálnak semmit.) Ne aggódj, meg fogsz tudni időben mindent.

Megtudtam. Teddy várt a hallban.

- Ne keseregj, nem csapnak agyon, nem lőnek le. Megtudsz mindent időben.

Reptér. Repülő cső, átszállás, hazaértem. Még élek. Napokig magam alatt voltam. Még egyszer és még egyszer átnéztem a tanulmányt, amit írtam. Szerintem nem rontottam el semmit. Eltelt egy hét, két hét, Teddy nem írt. Remélem, legalább őt nem bántották a nagy urak miattam. Remélem, még él.

Ma délelőtt kaptam volt tanítványomtól egy levelet, ami egy kis erőt öntött belém:

Kedves Tanár Úr!
Nem emlékezhetsz rám, mert az Ybl Főiskolán tanítottál engem 1980-81-es tanévben. Már akkor, az amerikai tanulmányutadat követően nagyon sok olyan információt kaptuk Tőled, amiből azóta is élünk. Számomra furcsa, de nagyon tetsző volt, hogy a betokosodott „oktatókkal” szemben mentél. Ma is emlékszem arra, amikor a terveket elmagyaráztad, mit miért és hogyan kell csinálni. Utólagos engedelmeddel azok, akik megmaradtunk a szakmában sokszor mondtuk, hogy figyeljétek meg, ezt a „kissrácot” irigységből úgyis kinyírják, mert a kisujjából kirázza őket.
Dolgoztam tűzoltóként is és sokszor eszembe jutottak, amikor most magukat zseniknek nevezők előbújnak különböző hülyeségeikkel, az akkori előadásaid.
Nagyon örülök, hogy az elérhetőségedet megtudtam. A mostani Alternatív Szabadegyetem előadásaidon történő részvételem nem biztos még, bár jó lenne.
A 27 éves tapasztalom során összegezve elmondhatom, hogy jó volt a padba eldőlve is figyelni az általad mondottakra, mert a víz, fűtés, belsőcsatorna szerelőknek lehetett szólni, amin meglepődtek. Büszke vagyok rá, hogy a tanítványod lehettem és további sikereket kívánok neked!
Üdvözlettel: W. G.

Talán egy-egy ilyen levél miatt érdemes annyit dolgozni, tanulni, egyáltalán élni?

Délután kaptam levelet Teddytől:

- András, küldd el a mérnökeid nevét, útlevél számát, küldöm a repülőjegyeket. Hozd ki őket mind a szállodába. Az oroszok elfogadták a tanulmányodat. Nagyon tetszik nekik, kérik a kiviteli terveket.

Megyünk mind a heten!

Igaza van moszkvai barátomnak. Nem keseregni, hanem dolgozni, tanulni és a folytonos múlton való rágódás helyett dönteni kell. Döntés után meg nincs más hátra, mint előre.

Milyen jó lenne, ha itthon is megbecsülnének minket, nem kellene külföldre menni, hogy értelmes munkát végezhessünk. Milyen jó lenne, ha itthon kamatoztathatnánk tudásunkat, és a haszon megmaradna nekünk, magyaroknak.

| 2010. 02. 03. |

Propelleres szárnyas csőtől a Daciáig

Éjszakai hóviharban, egy Dáciában

Mondtam Tamásnak:

- Ne üljünk bele. Túl kicsi.
- Ha már itt van, csak bele kéne menni.
- Legalább fényképezzük le, hogy megmaradjon az utókornak hol végeztük be.

Néztem jobbról, néztem balról, ez a repülő inkább egy propelleres szárnyas csőhöz hasonlított, mint egy igazi repülőhöz. Öreg, kopott, kicsi.

- Te, ha már ilyen öreg és kopott, talán nem esik le épp most? Idáig is csak meg volt, nem hiszem, hogy a földön kopott meg ennyire. - nézett rám aggódva Tamás.
- Kérjük a kézi poggyászát - szólt ránk a kisegítő személyzet - mert nem fér el a kezében. Hátra tesszük a gépbe.
- Nem fér el? Nincs még kézicsomag rekesz sem?

Már az is gyanús volt, amikor azt mondták:

- Egymás mellé nem tudnak ülni csak egymás mögé.

A sztyuvi nagyon aranyos szőke 1,6 m magas lány volt. Egyedül volt. Lehet, hogy a Malévnél nem találtak még egy ilyen alacsony stewardest, aki ebben a gépben mosolyogva kihúzva tudta köszönteni az érkező aggódókat. Büszkén állt a bejáratnál a kapitány fülke mögött. Végre egy hely, ahol feje a mennyezetig ért.

Bekúsztunk. Lesz, ami lesz. Végül is a seregben harckocsizó, (magyarul tankos) voltam. Egy-két plezúrral azt is mindig megúsztam. A tankba is csak bemásztunk, menni szegény nem tudott, majd kimásztunk, körülötte egyet-kettőt kúsztunk, másztunk majd ötven fekvőtámasz és készen volt a hadgyakorlat. Egyetemi század, vége volt a napi szivatásnak.

A lépcsőn felmentünk, mert volt neki saját lépcsője, üdvözöltük a sztyuvit, bekúsztunk a helyünkre, lesz, ami lesz összecsuktuk magunkat, leültünk a kis székre szépen egymás után sorban.. Megrázkódott a gép. Mi történt? Elkezdtek forogni a propellerek, rezgett minden, a gép, a szék, a fogam, a lábam. Szóval, minden, ami csak rezegni tud. Elindult. A hajtómű még nem ég?! A pilótafülke ajtaja páncél helyett papundekli. Végül is miért ne? Ki az az őrült, aki egy ilyen repülőnek nevezett propelleres szárnyas csövet akar eltéríteni. Ha bárhová eltérítenék, félúton úgyis elfogyna belőle a nafta.

Gyorsan elaludtam. Jobb, ha álmomban sétálok, vagyis repülök át a túlvilágra. Egész éjszaka terveztem egy hurghadai szálloda napkollektoros, uszodás rendszerét. Reggel vitték a terveket Egyiptomba. Bár én is terveimmel mentem volna a melegbe. Ehelyett megyek Marosvásárhelyre, ahol épp -25 °C van. A családom mindig mondja, nem vagyok normális. Lehet, hogy igazuk van?

Még fel sem szálltunk, elaludtam. Nagy durranásra ébredtem. Csak nem? Lehuppantunk Marosvásárhelyen. Épp azt álmodtam, hogy a harckocsiban elkezdtünk lőni, mint annak idején a seregben Szabadszálláson.

Marosvásárhely, repülőtér. Kicsi kék épület a felaszfaltozott préri közepén. Amikor ott a Malév gép leszáll, az egész mezőn nincs is más csak mi és egy tűzoltó autó. Ja és a hatóság. Útlevélvizsgálat, mint a nagyoknál.

Már többször repültem Marosvásárhelyre. Két éve terveztem az első alternatív energiával működő épületet, az ottani Mercedes szalon tulajdonosának (a vele készült riportot néhány napon belül láthatja Ön is a www.levegokazan.hu oldalon). Muresán, a tulajdonos nagyon meg van elégedve a nap- és földenergiával működő rendszerével. Ez az első ilyen épület Marosvásárhelyen. Maga az épület is fantasztikus, mondhatnám futurisztikus.

Muresán háza hozott egy új munkát. Ez már egy kicsit nagyobb, bonyolultabb. 7 szintes irodaépület. A nap- és földenergiával működő irodaépületet svájci-német AlphainnoTec hőszivattyúval, Roth napkollektorokkal és Japánból importált napelemekkel, vertikális szélkerekekkel terveztük meg. Cél, hogy a meseszép irodaépület, ahol majd építészek, statikusok, épületgépészek dolgoznak, magán hordozzon mindent, ami a jövő házainál természetes és mindennapos lesz.

Cél a közel „0” energiás iroda épület. Vagyis az „Aktív passzívház” elvet szeretnénk megvalósítani nem csak családi házaknál, hanem irodaépületeknél is. („Aktív passzívház”-ról készült riportfilmet lásd a www.levegokazan.hu oldalon.)

A repülőtéren már várt minket Serlock Holmes, más néven F. Józsi. A hatóság túloldalán, pipafüstjének felhőjébe burkolózva, sapkáját orrába húzva türelmesen didergett.

- Hogy utaztatok?- kérdezte.
- Biztosan jól, mert ideértünk. Az út elején összecsuktak, egész úton, mint a bunda, aludtam.

Beültünk a Toyotába, irány a szálloda.

- Most délután van valami program?
- Nincs - felelte Józsi.
- Na, akkor legalább kialszom magam. – aludtam is, amíg bírtam, megártott nekem az a napenergiás hurghadai szálloda. Csak vacsorázni keltem fel. A vacsorázásban viszont annyira elfáradtam, hogy rögtön visszafeküdtem, s reggelig nagyot aludva, kipihenve mentem jól megérdemelt reggelimet elfogyasztani. A reggelizésbe is elfáradtam, de most már nem lehetett az alvást folytatni. Kár. Vannak az életben nagy problémák.

Serlock alias Józsi már ott volt értünk. Legyömöszöltem a parizert, mert nagyon nem kényeztetik el ám az embert az erdélyi szállodákban szalámival és sonkával. Irány a tervező iroda. Tervismertetés. Mindenki mindent megértett, a terveket elfogadták, most már kezdődhet az építkezés. Egész nap munka, tárgyalás, vacsora, alvás, reggeli. Elmentünk Muresánhoz is. Megnéztük az egy éve működő AlphainnoTec hőszivattyúval, Roth napkollektorral működő rendszerünket, vagyis sajnos már az ő rendszerét. Olyan kár, hogy amikor már végre működik, szép és meleg van, mindig ott kell mindent hagyni.

A szülők közölték velünk, annyira meg vannak elégedve fiúk rendszerével, hogy szeretnék, ha nyáron az ő házukat is átalakítanánk gázfűtésről hőszivattyús rendszerre. Örültek, hogy az irodaépület miatt többet leszünk ott és közben sebtiben, az ő házukat is megcsináljuk.

- Ferihegy nem fogad és nem indít. Intenzív havazás, nem intenzív hókotrás. Mi lesz velünk? Hogyan jutunk haza?

Serlock széttárta a kezét, nagyon szívott pipájába, közölte, lesz, ami lesz, ő holnap indul síelni. Velünk meg csak lesz valami. Megteszi, amit tud. Hívta is a Malévot. Mi lesz most? – aggódott nehogy a nyakán maradjunk, mert akkor a befizetett síelésnek annyi.

Addig ügyeskedett, mígnem megjelent a szállodánk előtt (ott kellett ugyanis várnunk a Malév döntéséig) egy közel 2 méteres, majdnem 40 kg-os nyurga legény. Magyarul nem tudott egy kukkot sem, de románul egészen jól mutogatott. Kötött sapkája nagy körívet írt le a füle alatt, orra felett, szemét is épphogy látni lehetett. Motyogott valamit románul. Intenzíven mutogatott a száz éves taxijára. A szót, hogy Budapest értettük.

- Csak nem ezzel akar minket vinni haza a hóviharba? Este hét óra van.

Félreértést nem tűrő módon intett a csomagtartóra, s a csomagunkat már kezdte is bepakolni. Istenem, milyen jó is lenne az a propelleres szárnyas cső! Minden milyen relatív. Egyfolytában azon gondolkoztam, hogyan fér bele ez a pali, abba a Dáciába. Hosszú pipaszár lábai bele dugva a félmaroknyi fenekébe, jó magasan, mint a zsiráfnak billeg a feje, ott fenn majdnem az égben.

Amikor a motyogás végén szájából elhangzott a Budapest szó, kezdtem érezni a vesztem. Itt most Dacia hóviharutazás lesz.

- Ezzel az alig tíz éves Dacia taxival akar elvinni a hóviharban Budapestre?

Amikor felállt, fejét csak távcsővel láttam. Hogyan vezet ez a pasi ebben az autóban? Ha a hátsó ülésen ül, akkor is útban van a lábának a kormány.

Szigorúan mutogatott a taxijára. Közben dicsérte az autót. Jó ez, jó ez ne aggódjunk. Istenem hol van már a propelleres szárnyas cső? – elkezdtem visszasírni a repülőnek nevezett szerkezetet.

Beültem előre, Tamás hátulra, vezetőnk viszont elfoglalta az egész bal oldalt az első üléstől egészen a csomagtartóig. Még így is útban volt lábának a kormány, amit azonban ügyesen két láb közé kapott. A pedálokat ügyesen nyomogatta. Beszállni sem volt neki könnyű, de amikor ki akart jönni, akkor küzdött csak igazán. A kormánytól a tükörig, a pedáltól a kézifékig, minden útban volt neki.

- Hova megyünk?- mert nem igazán Budapest felé vette útját, miután nagy könyörgésre beültünk a „luxus” taxiba.

- Megyünk a reptérre, felveszünk még két embert. – következtettük a számunkra ismeretlen román nyelvből és a kézzel, lábbal mutogatásból.
- Hová?
- Majd összehúzom magam, mondta.

Már kezdtünk mindent érteni. Kezdtünk mindent feladni. Tudják, a nagy könyvben minden meg van írva. Közben hallgattuk a híreket: A nagy hó miatt Ferihegy nem fogad, rengeteg a baleset. A hármas úton kamionok keresztben, a négyes úton több autó borult az árokba. A rendőrség helyszínel. A mentők lassabban érnek oda. Mi meg a nyurga legénnyel egy Dacia taxiban indulunk bele a hóviharba. Igazad van családom, nem vagyok normális. Lehet, hogy most megszabadultok tőlem.

- Hogy fér még ide be két ember? Netán a nyurga legény felül a napellenzőre? Végül is a lába még akkor is eléri a pedálokat. Vagy nyitható a tető és majd állva vezet Pestig?

Megúsztuk. Rájöttek, vagy rövidebb sofőr vagy még egy taxi. Még egy taxi. Egész úton ők CB-ztek, mi meg cidriztünk. Oh, Istenem milyen jó lett volna az a propelleres szárnyas cső. Nem becsültem meg, pedig milyen jót aludtam rajta. Harckocsiztam, lövöldöztem álmomban, most meg cidrizhetek egész úton. Aludni nem merek, az tuti.

10 órát vezettek, néha cigiztek. Végig hazafelé a hóviharban több autót láttunk az árokban, mint az úton. Reggelre meghoztak épségben Pestre.

Rögtön visszafordultak. Vajon most hol vannak? Őket sem irigylem. Sok lusta magyar polgár tanulhatna, mások a kis pénzért mire képesek. A közel két méteres alig 40 kg-os fiú még csak 22 éves. Már oda vissza 20 órát vezet a hóviharban, hogy a betevő falatkája meglegyen. Köszönöm!

Újra itthon! Éljenek a parkolási ellenőrök! Éljen, hogy megint drágább utazni, parkolni, létezni. Még mindig jobb, újabb és újabb büntetést kitalálni, szuper végkielégítést összehozni, mint egész éjszaka a hóviharban vezetni. Mi mindenkinél különbek vagyunk! No és leleményesek. Vagy nem?

| 2009. 12. 10. |

Aberystwyth

Aberystwyth aranyos városka Walesben, Anglia nyugati partjánál. Csak az utcák ne lennének annyira keskenyek és a szokásos jobb oldalon lehetne vezetni. Viszont a körforgalmak nagyon jók. A jobbkéz szabály még sokkal jobb: ott logikus, mert az ember a kocsi jobb oldalán ül, onnan neki mindig vagy előre, vagy jobbra kell néznie és ha jön valaki, egyszerűen csak el kell engednie.

Mi persze elmajmoltuk a jobbkéz szabályt, mert egy csöppet sem gondolkoztunk akkor sem, csak lopjuk el az ötletet és vezessük be a szabályt. Ha a nagy angoloknak megy, nekünk is jó lesz. Csakhogy mi az autó bal oldalán ülünk. Ha onnan a jobbkéz szabályt meg akarjuk adni a másik autósnak, a jobb oldalon mellettünk ülő fejétől nem látunk semmit. Szuper! Miért nem gondolkozunk előbb egy kicsit, s csak utána majmoljuk le a nagy nyugatiakat? Egy rossz döntés, logikus gondolkodás nélkül, és milliók szenvednek. Persze, az itthoni karosszéria lakatosoknak jó.

Egész Anglia körforgalomból, kövekből, birkákból és nem igazán sokkal okosabb emberekből áll, mint mi vagyunk. Mégis miért megy nekik sokkal jobban, miért ők a világ egyik vezető nagyhatalma? Miért van az, hogy sok mindenben, legalább is az épületgépészeti tudományokban közel 100 évvel vannak mögöttünk, mégis piacvezetők? Azért, mert tisztelik egymást, tisztelik az őseiket, tisztelik a királynőt és mindent, amire apáik azt mondták, hogy tisztelni kell. Nem arra fordítják az energiájukat, hogy folyamatosan, szünet nélkül fröcskölnek egymásra mindenhol. Nyilvánosan, nem nyilvánosan, TV-ben, rádióban, utcán, s mindenhol ahol ember megfordul. Nem graffitizzák össze az épületeket, csak a kijelölt helyen tombol az a pár festékes őrült. Vigyáznak az egyébként rozzant épületeikre. Többnyire faházakat építenek, s a falakat, födémeket sok helyen csak a tapéta és szőnyeg tartja össze.

Az angol épületgépészetről jobb, ha nem beszélünk. A csatornacsöveket épületen kívül, az épület falán vezetik le. A mosdótól a lefolyó kimegy az épület falán és vidáman beköt az egy emelettel magasabb szintről, szintén az épület falán kívül lejövő WC csőre. Kívülről sok angol épület úgy néz ki, mint egy csontváz, ahol a csatorna csövek jelentik a csontokat. Brrrrr, nem igazán szép látvány, de mégis védik, vigyázzák, tisztelik, mert őseik építették.

Nem kell attól félni, hogy felgyújtják, pedig gyúlékonyak, hiszen fából vannak, vagy összemocskolják unatkozó, festékmániás őrültek. Szóval egész egyszerűen tisztelik a mások és apáik munkáit.

Nem kéne már végre nekünk is rájönnünk arra, hogy nagyon rövid ideig vagyunk a Földön és ahelyett, hogy szinte egész idő alatt romboljuk a másik munkáját, küzdünk a másik ellen, inkább összefognánk? A Fidesz az MSZP ellen és fordítva.

Most veszem észre, ahogy leírtam, a Fidesz-ben több kis betű van, mint az MSZP-ben. Nem kéne gyorsan valami bizottságot felállítani, hogy ez mégis csak disznóság? A Fidesz is érdemel annyi nagybetűt vagy nem?

Kis betű, nagybetű, tök mindegy. Mikor jönnek végre arra rá, hogy tök mindegy? Rövid ideig a Földön tartózkodó emberek, akik mindent elkövetnek, hogy a másiknak rosszabb legyen. S mindenki csak úgy tudja a felemelkedést elképzelni, ha a másokon tapos. Inkább gyártsunk létrákat, oszlopokat, s találjunk ki mindent, hogyan lehet azokra felmászni. Kiabáljuk, mi vagyunk a legjobbak, hátha a végén még más is elhiszi. Az angolok is ezt teszik és mi el is hisszük. Pedig építészetet tanulhatnának tőlünk ők is.

Visszatérve Aberystwyth-re. A banyák banyája volt a házinéni. Nem tudtam koncentrálni, csak arra a két fogára, ami tartotta az egész protézisét. Mikor rám mosolygott, majdnem szaladtam a szobámig ijedtemben. De hát megint oda kellett hozzá mennem, mert a csodaszoba melletti fürdőszobában az Istennek nem akart folyni a melegvíz.

- Tessék mondani, a méregdrága szállodai szobában, hogy a fenébe kell végre elérnem, hogy a jobbra hideg, balra meleg csap valamelyikéből végre folyjon a melegvíz? – Persze ezt nem mondtam, csak gondoltam, s közben szuper udvarias angol tudásomat elővéve, megkérdeztem:
- Tessék mondani, ebben a nagyon szép szállodai szoba fürdőszobában milyen imát kell elmondanom, hogy végre melegvíz is legyen?
- A fürdőszoba közepén, a mennyezetről lóg le egy madzag. A végén van egy kis piros műanyag karika- csattogta, a szájából mindjárt kieső protézissal - azt kell meghúzni.

Fel nem fogtam, mit magyaráz. Madzag a fürdőszoba közepén, ami a mennyezetről lóg le? (Próbálják ezt pösze protézis angolságra fordítani.)

Mentem vissza a fürdőszobába. Tényleg ott lógott a madzag. A vége már olyan koszos volt, hogy kerestem egy papírszalvétát, azzal húztam meg. Hozzányúlni nem volt sok kedvem. S láss csodát, a melegvíz elindult.

Elindult, de hogyan? A fajansz csap egyik sarkában van a melegvíz csap, a másik sarkában a hidegvíz csap. Ha langyos vízben akarunk kezet mosni, több variáció van:

Fel kell venni egy jobbra-balra kézrángatás frekvenciát. S, ha a ritmus megfelelő, és épp annyit van a kezem a hidegvíz, mint a melegvíz alatt, akkor a tenyeremben előbb-utóbb langyos víz lesz. Vigyázni kell azonban, hogy a rángatós módszerrel nehezen megszerzett, egyik oldalon lévő hidegvíz ki ne folyjék a kezemből, amíg átérek a melegvíz oldalra.
Van egy egyszerűbb módszer is. Be kell dugni a dugót, amit nem könnyű megtalálni, mert a mosdó alatt van (ha van), szintén egy madzagon, ami nem mindig ér el a mosdó aljában elhelyezett lyukig. Ekkor viszont meg tudjuk vizsgálni a kezünkről folyamatosan leváló piszkot, mert a víz arányosan egyre szürkébb lesz. Ha a kezünk már tiszta, mert minden szürke moszat a vízben van, kezdhetünk azon gondolkozni, hogyan öblítjük le még egyszer a már tisztára mosott kezünket.

Újabb változat: vagy következik megint a rángató módszer, vagy a már jó koszos, szappanhabos, undorító mosdóban lévő vízben, de már csukott szemmel merítjük be kezünket. Ön melyik módszert helyezné előnyben?

Mert én inkább kicserélném egykarúra azt az istenverte idétlen két csapot. De nem, az angolok még ezt is tisztelik, nem cserélik, mert az őseik úgy találták ki és akkor annak úgy kell lennie.

Egy helyen volt értelme a két csapnak. A fürdőkádnál. Ott is a kád egyik sarkában volt a hideg-, a másikban a melegvíz csap. A második fürdéskor rájöttem arra, hogy ha a hidegvíz csapot úgy nyitom ki, hogy a kád végétől kb. 20 cm-re lövi el a vizet a kádban, a melegvíz csap viszont legalább 50 cm-re, akkor lesz jó a vízhőmérséklet, amikor abba beülök.

Szuper, máris lenne egy újításom. A kád aljában meg kellene kék festékkel jelölni, hová spricceljen a hidegvíz csap, s piros festékkel, hogy hová a meleg. Nem kéne hőmérő, mindig ideális lenne a vízhőmérséklet. Szerencsére az angolok nem tudnak magyarul, így ezt nem értik meg, s nem lopják el szabadalmi ötletemet.

A tanulság az, hogy még ilyen sok ósdi dolog mellett is lehet piacvezetőnek lenni, csak tisztelni kell mindent, amit elődeink létrehoztak, tisztelnünk kell egymást, egymás gondolatait, s nem kell automatikusan mindent lerombolnunk, mert azt nem mi találtuk ki.

Nem a kis betűk és nagybetűk száma a lényeg, hanem az, hogy a mögötte lévő gondolatokban a szeretet vagy a gyűlölet dominál. Ne felejtsék el a közmondást sem, amikor a TV-ben ezt a sok okos politikust látják:

Okos ember hülyéskedik, hülye ember okoskodik.

| 2009. 12. 03. |

Wales, a fordított ország

Jól eltűntem, mi tagadás, de mostanában olyan sok munkám lett, magamat is alig találom meg.

Mikor is írtam utoljára? Amikor mentem munkát vállalni Angliába. Attilát is vittem magammal, lásson világot és fiatal kora ellenére mondhassa el magáról, már repülővel jár tervezői művezetésre.

Amikor életemben először ültem repülőn, egy percre sem hunytam le a szemem. Minden pillanatot élvezni akartam. Izgultam, szinte a pilóta helyett vezettem a gépet. Attila aludt, édesdeden aludt.

Talán azért, mert beindult nála egy védekező reflex? Olyan csúnya undok banyák voltak a stewardesek, hogy igazat adtam neki. Jobb egy British Airways repülőn aludni, mint ezeket a csúnya lányokat látni és undok felsőbbrendű vigyorukat fogadni. Nem kedvesek. Majdnem olyanok, mint a magyar eladók. Mosolyogni nem tudnak, szinte engedélyt kell kérnünk tőlük, hogy a gépen meghunyászkodhassunk.

Nagy durranással megérkeztünk. A csúnya banyákkal feltöltött szárnyas cső lehuppant a világ egyik legnagyobb repülőterére, Londonba. A fogadtatás hasonló, semmi mosoly, semmi olyan, amiért az ember megint arra vágyik, hogy ide jöhessen. Mindegy, itt vagyok, munkát vállalni jöttem és nem mosolyogni.

Kibéreltem egy autót. Ha lúd, legyen kövér, Mercedest. Minden össze volt benne keverve. A kormány jobb oldalon, a sebességváltó a balkezemnél, szerencsére az index és az ablaktörlő kapcsolója a megszokott helyen. Irány az út másik oldalán. Próbálják ki egyszer, milyen a másik oldalon menni, miközben minden a kocsiban máshol van. Jobbra nagy ívben, balra kis ívben és így tovább, s minden őrült a másik oldalon megy. Nahát, az első két nap, bár már vezettem a jobb oldalon, nem volt valami nagy élvezet. Szerencsére csak egyszer mentem mindenkivel szembe, de akkor egy nagyon nagy reflektoros autó döbbentett rá arra, hogy ő jön a jó oldalon. Hirtelen visszaugrottam a jobb sávba, de ekkor a mögöttem lévő nagy dudálásba kezdett. Szemből nagy dudálós, nagy reflektoros autó, hátulról meg csak dudál, dudál. Megúsztam. Nem mentem neki senkinek. Nem én tehettem róla.

Irány Wales, ami Londontól pár száz kilométerre van nyugatra. Vagyis pár száz mérföldre, mert bizony ám, nem mindegy. Hagyján, hogy mérföld, de ráadásul szárazföldi mérföld, mert a tengeri mérföld még csak véletlenül sem annyi, mint a szárazföldi.

Egyik körforgalom után a másik, s mindent fordítva kell csinálni. Adrenalin szintem az egekben, s a java még hátra van. Ahogy beértünk Walesbe, az utcák, vagyis inkább utcácskák leszűkültek a felére. Ez még mind semmi, a baloldalon, szinte mindenhol 2 m magas kőfalkerítés (hogy az állatok ne jöjjenek ki a mezőről az útra). (Lehet, hogy Magyarországon is ilyen magas, kőfalkerítést kellene emelni, hogy az a sok agresszív állat ne tudjon az utakra jönni?) A baloldali tükör állandóan 2-4 cm-re volt ezektől az átok kőkerítésektől. Nem csak rövid szakaszokon. Nem, végig az ország egész területén. Mondanom sem kell, a gyomrom folyton hol volt. Minden egyes kilométer után hálás voltam a mindenhatónak, hogy a tükröm még megvan. Mert ebben a fordított világban, tükör nélkül nem lenne semmi vezetni.

Megérkeztem Aberystwyth-be, ahol egy angol milliomosnak kell egy luxus házba, komplett szinte nullaenergiás házat tervezni. Napelem, szélkerék, ami áramot termel, földenergia hasznosítás, amivel a fűtési-, hűtési költségeket minimalizálni lehet. Mellesleg azóta már meg is terveztük (Attilát Csipkerózsika álmából még időben felébresztettem), a tervezési díjat minden további nélkül meg is kaptuk, sőt már el is költöttük. 82%-át már be is fizettük a jól működő magyar költségvetésbe. Remélem, szép új repülőt tud venni rajta valamelyik polgármester., bár a tervezési dij, amit kaptunk, a légcsavar egyik csavarjára sem lenne elég. Mégis többet kaptunk, mint amit itthon bárki is ad nekünk. Nálunk ugyanis a tudás nincs megfizetve, talán ezt tudja Ön is. A tudásnak nálunk nincs értéke. Ugyanis itthon csak az okos politikusok vannak jól megfizetve.

Időutazás Taiwan és Anglia között. Taiwan kétszáz évvel van előttünk, Anglia száz évvel van mögöttünk az épületek körüli technikai megoldásokat tekintve. Miért veszítünk el mégis mindent, minden percben? Sokat gondolkoztam ezen. Rájöttem. A következő írásomban elárulom Önöknek is.

| 2009. 10. 14. |

Megjöttem, jaj de jó, nézhetem a magyar TV-n a híreket

Felakasztotta cellatársát csicskáztatás után B. Lajos (nevét kiírni nem lehet, mert vannak ám személyiségi jogok).
Megfontolás tárgyává teszi a BKV volt főmunkatársa, hogy a jogtalan 100 millió forintot vissza adja-e.
A Főpolgármesteri hivatalban megszavazták, hogy jövő év májusától nem vesznek fel extra fizetést. Nehezen ment ugyan a szavazás, mert az a fránya szavazó gép nem akart működni (lehet, hogy azért, mert annak a javítására még nem vettek fel újabb százmillió forintot - ami késik, az nem múlik). Megoldották a nagy feladatot, kézfeltartással megszavazták. Sőt kisebb javítás után megszavazták a szavazógéppel is. Meg tudták nyomni a gombot. Hurrá! Hát nem ügyesek? Nem megérdemlik több millió forintos fizetésüket? A szavazó gép azonnal a szavazás után megint elromlott, csak ezért nem tudták megszavazni, hogy mostantól ugyancsak rendesen fognak dolgozni.

11.-én értem haza, már csak azért is, hogy 12.-én befizethessem az APEH-nek az adót, adókat. Tudják Önök, hány különböző megfogalmazásban szedik el tőlünk azt a pénzt, amiért végül nem sokat kapunk cserébe? Abból viszont bezzeg ők, nagyon is jól élnek:

Személyi jövedelemadó,
nyugdíjbiztosítási járulék,
egészségbiztosítási járulék,
munkaadói járulék,
munkavállalói járulék,
START kártya járulék,
egészségügyi hozzájárulás,
magánnyugdíj pénztár tagdíj,
társasági adó,
külön adó,
rehabilitációs hozzájárulás (adó),
cégautó adó,
szakképzési hozzájárulás (adó),
iparúzési adó,
ingatlan adó,
jövedéki adó,
örökösödési adó,
átírási illeték,
súlyadó,
telekadó,
ki ne hagyjam ÁFA,
írom ezt kedden, de lehet, hogy szerdára kitalálnak egy újat.

(Hát nem élmény ebben az országban sokat vetni? Az aratást megoldják helyettünk úgyis mások.)

Mielőtt hazaindultam Taiwanról, ott is megnéztem a TV műsort:

Óvodás gyerekek találkozója, szülőknek külön programok a Taipei 101-es felhőkarcolónál a nagy játszóházban. Belépés ingyenes.
Programok 20 éveseknek. (Kb. 25 féle program, kirándulás, fotózás, csónakázás, hegymászás, stb. belépés, programok ingyenes.)
Programok 30 éveseknek. Ingyenes.
Programok 40 éveseknek. Ingyenes.
Programok 80 éveseknek, beszélgetések, fiatalokkal találkozók…..Mindenki díjmentesen kap egy süteményt, kávét és egy szendvicset. (Belépés ingyenes.)

Lehet, hogy nem véletlen, hogy ott annyi fiatal van az utcán és nincsenek öngyilkosok? Lehet, hogy egy gazdaság többet ér az élő emberekkel, mint a holtakkal? Lehet, nem véletlen, hogy ott tudnak mosolyogni? Tud itt a gazdag ember, aki munka nélkül lenyúlt és lenyúl mindent, boldog lenni, miközben a TV-ből folyik a Magyar Borzalom?

Hölgyeim és Uraim ébresztő, tessék megtanulni kedvesnek lenni, tessék megtanulni dolgozni és meglátják, minden rendben fog menni. Fontos! Csak az arasson és csak azt, amit ő maga vetett el!

Kedves Geszti Péter, innen szólítalak meg távolról. Ne a lovakat vágtáztasd a Hősök terén, hogy minden évben egy-két paci és lovasa kitörje a lábát. Találj ki programokat az egyedül állóknak, nyugdíjasoknak, egyetemistáknak. Használd ki zsenialitásodat, hozd össze az embereket. Szervezz programokat, amivel rájönnek, hogy nem rossz értelmes munkát végezni. Hátha akkor nem mi vezetnénk az öngyilkosok listáján.

Nézzék a „Főtér” adását a televízióban, mert szinte az egyetlen értelmes műsor, amit a szintén több millió forintot emésztő apparát sugároz. Ismerjék meg országunkat, szép tájainkat. Tanuljanak meg újra csodálkozni, amikor látnak egy pillangót. Gyönyörködjenek a fűben, az égben, hallgassák meg, csicseregnek-e még a madarak. Találjanak egymásra, adjanak legalább minden nap egy mosolyt a másiknak.

Visszatérve egy kicsit a szakmára

Fantasztikus dolgokat találtam Taiwanban. Például olyan ablaküveget, ami egyben napelem és áramot termel. Ha ezt két hónappal ezelőtt látom meg, ma a BNV előtt lévő kis felhőkarcolgató EXPO szálló (amit Rosta Csaba kiváló építésszel terveztünk közösen - ő a házat, mi benne az energiát) egész homlokzata ilyennel lenne beburkolva. Ablak, amin kilátni és közben minden négyzetmétere 200 W áramot termel. Mi miért nem tudunk ilyent kitalálni, s csinálni?

Talán majd akkor, ha a városházán a szavazógépünk megjavul?

| 2009. 10. 12. |

Vasárnap reggel van, Taipei borús párás reggelre ébredt, velem együtt

Otthon még alszanak, 6 órával vagyunk hátrébb.

Késő este, éjfél előtt pár perccel indulok haza. Próbáltam aludni, mert 18 órát kell repülnöm. Jobb, ha az ember kialudva indul neki egy ilyen hosszú repülő útnak. (18 órát kell ülni egy repülő székén, egy repülőszéken, ahol mindent lehet, csak aludni nem.)

Neki indultam hát megnézni a várost, az üzleteket. A sokkhatás csak ezután jött. Betévedtem egy áruházba, 4 emelet lefelé, 10 emelet felfelé. Mind tele áruval, emberrel, rengeteg fiatallal. Majd egy folyosó, ami átvezet egy másik ugyanilyen hatalmas bevásárló központba. Nincs vége. Közel 15 Westend és Mammut méretű épület összekötve folyosókkal, alagutakkal, s a fiatalok csak úgy hemzsegnek az üzletek között. Vásárolnak, jól érzik magukat, esznek, isznak, énekelnek, táncolnak, költik a pénzüket, amit hét közben megkerestek. Keményen dolgoznak, jól keresnek, sokat költenek. Hát nem ez a normális?

A fiamat először 12 éves korában küldtem ki egy másik 12 éves barátjával Japánba. Jöttek a levelek:

- Papa, miért nem mondtad meg, hogy utálsz engem?
- Papa, miért kellett nekem idejönni?
- Papa, miért csináltad ezt velem?

Nem értettem mi baja a gyereknek. Kouji, akihez a gyereket küldtem, nagyon jó barátom, három nagyon értelmes srác papája. Egy nagy japán cég főmérnöke.

Kiderült, Kouji kitalálta, hogy a két gyerek három hét alatt három különböző családnál kell éljen. Az első héten egy buddhista pap családjához kerültek. Hajnalban fel kellett kelniük és törökülésben meditálni azon, mit fognak csinálni reggeli után. Reggelit viszont csak akkor kaptak, ha meditálás után a tengerparton gyűjtöttek kagylót vagy csigát. Ha megdolgoztak a reggeliért, kaptak enni, ha nem, reggeli helyett elkezdhettek azon meditálni, mit csináljanak reggeli nélkül.

Egy hét alatt megtanították a két fiút, hogy ha megdolgoznak valamiért, megkapnak mindent. Ha nem, éhen halnak. Ezt nálunk is sokaknál be kellene vezetni, szöveggel ne lehessen annyi pénzt keresni. Legalább is ne többet annál, mint aki keményen megdolgozik érte. (Pár politikus nagy bajban lenne.)

Pár évvel ezelőtt titkárnőt kerestem. Fejembe vettem, hogy nekiindulok a budapesti bevásárlóközpontoknak és kiválasztom magamnak azt a lányt, aki vasárnap munka közben mosolyog. Lejártam a lábam, voltam szinte mindenhol. Egy srácot és egy lányt találtam az összes nyitva tartó bevásárló központban, akik kedvesek voltak, mosolyogtak és nem utáltak, mert vasárnap meg mertem kérdezni tőlük valamit. Mindketten több mint két éve dolgoznak a cégemnél. Ma is kedvesek, talán az elmúlt időszak legjobb ötlete volt a módszer, ahogy kiválasztottam őket.

Itt Taiwanon nagy bajban lennék. Fel kellene vennem pár ezer eladót, akik vasárnap is dolgoznak. Mindegyik mosolyog, mindenki kedves, mindenki a helyén van. Hogyan lehetne ezt elérni nálunk is?

Ha van ötlete, kérem, írja meg. Ígérem, ötletét közzéteszem.

(Lehet, hogy nem hat órával, hanem fényévnyivel vagyunk hátrébb?)

| 2009. 10. 12. |

Ígértem, megírom, miért kedvesek az ázsiai emberek

Először 19 éve voltam Japánban. Meghívott Ahio Okumura professzor a tokiói egyetemre. Azóta többször voltam nála, sőt, több mint 10 éve tiszteletbeli professzornak neveztek ki. Ahogy ők mondják, associate professzor, ami inkább azt jelenti, a professzor jobb keze. Amikor ezt történt, még fel sem fogtam, milyen nagy szó Okumura professzor jobb kezének lenni. Nem csak tőle, de a japánoktól, ázsiaiktól is nagyon sokat tanultam. Most itt Taiwanban megerősítettek engem abban, hogy így érdemes élni.

Ők a jövőt építik és nem a jelent rabolják le. Gondoljunk csak arra, ha van egy célunk, amit szeretnénk elérni, milyen szívósan és türelmesen küzdünk, hogy azt elérjük. Ha már nincs célunk, mennyire nincs értelme semminek. Mindenkinek ki kell elemeznie, van-e célja az életének, ha nincs, kell, hogy keressen.

Fontos, hogy az élet játékszabályait előre tanítsuk meg a gyereknek, tanuljuk meg magunk is. Ne menetközben módosítsunk állandóan, attól függően, hogy pillanatnyilag mik az érdekeink. Normális, hogy Magyarországon havonta szinte több rendeletet módosítanak, mint ahány gyerek születik?

Képzeljük el, mi történne, ha leülnénk sakkozni és nem tudjuk a játékszabályokat. Nem tudjuk, hogyan lép a ló, a bástya. A parasztnak is kell tudnia, hogy csak egyet léphet előre, s ha üt, maximum jobbra vagy balra teheti azt meg.

Nálunk sajnos sok ember hasonló az előbb említett sakkfigurához, lép jobbra, balra, s a szabályokat kénye kedve szerint módosítja, attól függően, hogy épp mi jó neki. Ez normális?

Gondoljunk csak bele, milyen fogékonyak vagyunk az általános iskolában és utána a gimnáziumban. Akivel jóban voltunk akkor és negyven év múlva találkozunk vele, ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk gyerekkorunkban. Négy év gimnázium, barátságban, kapcsolatban sokkal mélyebbre el van bennünk ültetve, mint utána akár 20 év együtt dolgozás valakivel. Be kell lássuk, nem frázis, ekkor vagyunk a legfogékonyabbak mindenre. Még azt is merem állítani, hogy érettségiző koromban tudtam a legtöbbet a világról. Azóta, legalább is én, csak butultam, s egyre inkább szakbarbár lettem.

Visszatérve az általános és középiskolai évekre, miért jobb itt az oktatás Ázsiában, mint Európában?

Először is a gyerekek teljesen egyforma ruhában, uniformisban járnak. Gyorsan rájönnek, hogy nem a ruhával, karórával, rádiótelefonnal kell kitűnni a többiek közül, hanem a tudásukkal.

Ilyen egyszerű eszközzel lehet elérni, hogy a gyerekek egymásért küzdjenek. Megbecsülik az egyenruhájukat, fontos számukra a közösség. Rájönnek arra, hogy nem a külső, hanem a belső tartalom a fontos. Hosszú távon csak ez a gondolkodás vezet oda, hogy megtanuljunk egy közös célért egy irányba menni. Nem beszélve arról, hogy a szülőnek is jó, ha nem kell mindennap a gyerek más és más kívánságát teljesítenie. Új ruha, új telefon, stb.

Az órákon először nem írni, majd verselemezni tanulnak Ázsiában, hanem azt, hogyan kell az iskolában, otthon, az utcán közösségben élni. Japánban az egyik utamon több iskolát néztünk meg. A tantermek nem úgy vannak berendezve, mint nálunk, hanem ki van alakítva egy kis konyha, egy kis nappali, ahol a gyerekeket arra tanítják, hogyan kell otthon élni, hogyan kell főzni, hogyan kell szüleiknek segíteni.

Sőt, az ázsiai iskolák udvarában találunk egy kis veteményes kertet is, ahol a gyerekek megtanulják, hogy amit esznek, honnan származik. Retek a föld alól, a petrezselyem zöldje a föld fölül, stb. Nézzék meg a japánokat, amikor esznek, folyamatosan vizsgálják, miből van, honnan van, ami a levesben van?

Biztos fontos a sok verselemzés, megtanulni a sok csatát, amit a magyarok nyertek. Teletömjük a gyerekek fejét Radnótival, Adyval, csak éppen közösségben élni nem tanítjuk meg őket.

Hogyan kell ismerkedni, hogyan kell barátokat szerezni, mi az élet értelme? Ezt mi nem tanítjuk meg a gyerekeknek a legfogékonyabb korszakukban. Pedig nem ez lenne a legfontosabb?

Gondolják csak végig, amikor megnősültek, házasságot kötöttek, tudták mire vállalkoznak, tudták mit jelent? Egyáltalán tudják, mikor kell úgy dönteni, hogy igen, ő az igazi? Gondolkoztak már azon, nálunk miért van a sok válás? Indiában, Ázsiában, ahol sokkal több ember él, mint Magyarországon, miért nincs annyi válóper, mint nálunk? Mert 20 éves korukig megtanítják őket arra, HOGYAN KELL KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI.

Tegnap sétáltam Taipein (Taiwan fővárosa). Úgy éreztem magam, mint egy matuzsálem a sok fiatal között. Fürtökben lógnak az utcán a fiatalok. Több emeletes autópályákon rohannak egymás fölött az autók, kis motorok. A föld alatt bevásárló központok. A földön felhőkarcolók. Minden, minden tele emberrel, tele fiatallal. Nevetgélnek, esznek, isznak, jól érzik magukat. Úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas egyetemi városban lennék, ahol több millió fiatal van. Itt jó fiatalnak lenni! Az emberek boldogan vállalják a gyerekeket. Biztonságban fel tudják nevelni őket. Nem gazdagabbak, mint mi, de dolgoznak. Építik a jövőt, nem a jelent rabolják le.

Ha az ázsiai emberek vagyontárgyait nézzük, sokkal szegényebbek, mint mi. De mégis sokkal gazdagabbak. Tudnak mosolyogni, kedvesek egymáshoz. Gazdaggá teszik egymást mosolyukkal, türelmükkel, kedvességükkel.

Próbálják ki csak egyszer, mosolyogjanak, legalább egy napig legyenek kedvesek mindenkihez, s amikor a kedvességre kedves mosoly a válasz, Önök is gazdagabbá válnak.

Ilyen egyszerű. Próbálják ki Önök is, legalább egy napig.

| 2009. 10. 08. |

Indulás Bécsbe, onnan Taiwanra

Taipei, 2009-10-07, éjfél előtt egy perccel

Meghívott Taiwan kormánya, hogy legyek 5 napra a vendége. Semmi mást nem kért cserébe, csak hogy nézzem meg Ázsia legnagyobb napelem kiállítását Taipein.

Érdekes módon otthon a kormány még arra sem kért meg, hogy egy percre legyek bárhol is a vendége. Sőt, még a létezésemről sem tudnak. Nem baj. Számítógép szedi az adót, kódszám alapján. Nekik csak az a fontos.

A repülő Bécsből indult, Bangkokban megállt egy órára tankolni, majd újra felszállás, irány Taipei. 18 óra repülés, egy helyben ülni, hát nem az igazi. 30 óra nem alvás után megérkeztem. Mindenre számítottam, de ami itt van, arra nem. Felhőkarcolók, bevásárlóközpontok, luxusautók, csillogás, kedves, mosolygós emberek tömege. Ha az ember elmegy Párizsba és összetolja a bevásárló központokat egy helyre, meg kell szorozni százzal és még nem érte el, ami itt van.

Egyetlen Demszky rudat nem látni a parkoló autók mellett a járdán, mégis tudnak parkolni az autók, s a gyalogosoknak is maradt elég helyük. Az is igaz, hogy nincs annyi munkája a karosszéria lakatosoknak.

Képzeljék el, a rendőrnek van egy világító botja. Egyszerűen azért, hogy messziről lehessen látni, mit mutogatnak. Merre kell menni. Segítenek az embereknek. Nálunk, ha ilyen világító botjuk lenne, hogyan tudnának elbújni a fa mögé és onnan kiugrani, ha valakit valamin rajta kell kapni? Fontos az inkognitó!

- Bújjunk el! Figyeljük a nyavalyást! Az sem baj, ha összetöri magát, majd megtanulja. A végén úgy is megbüntetjük. A bevétel a lényeg, nem az életben maradás.

Sajnos, az árak hasonlóak, mint otthon. De a fizetésük, hát az egy kicsit jobb. Sűrűbben élnek, mint mi, mégsincs az utcán tülekedés, tolakodás, koldusok százai. Több autó van, mint nálunk, mégsem érnek egymásba a parkoló őrök, mint otthon. Ki kellene jönni ide egy kicsit tanulni! Nincs szemét az utcán, nincs graffiti a falakon. Az emberek mosolyognak, kedvesek.

Rájöttem, miért. Pár nap múlva megírom.

| 2009. 07. 29. |

Szuggesztív vagyok sokszor

Sokszor távolról, interneten keresztül is kinyitom a bicskát a zsebekben. Talán egyszer ezért valaki agyoncsap, de sikerül mindig olyanokat is írásra kényszerítenem, akiktől sokat tanulok.

Nemrég egy, az egész világot bejárt pilótával vívtam éjszakákon át szócsatát, interneten levélben. Most László írt nekem, amit nagyon köszönök. Köszönök azért, mert sokat tanultam belőle, s remélem sok-sok elkeseredett embert is újra fel tudok, vagyis fel tud villanyozni levelével, nagyon is igaz mondanivalójával. A sok baj között megtaláljuk a reményt, a sugarat, ahelyett hogy hagynánk, hogy a sötét alagútban elüssön egy mozdony, amiről még azt sem tudjuk merről jött.

Pár hónappal ezelőtt Suzan Boyle dobott fel és adott hosszú hetekre erőt. Nézzék meg a róla készült filmet, önök is szárnyra kapnak, s rájönnek, nem szabad feladni. Suzan egy angliai tehetségkutatón bukkant fel Angliában, ahol mindenki kicikizte. Nem sok kellett Suzannak, és mindenkit megszégyenített. Most is sokszor, ha mélyponton vagyok, megnézem a pár perces filmet, s minden bajomat egy perc alatt elfelejtem. Tegye ön is, próbálja ki ön is. (Suzan az álmáról énekel. Álma, hogy énekesnő szeretne lenni, annak ellenére, hogy már 47 éves. Pár perc alatt nem tudom elmondani, mennyi erőt ad nekem Suzan. Köszönöm!

http://www.youtube.com/watch?v=RxPZh4AnWyk

Ha megnézte a filmet és a fantasztikus Suzant, térjünk vissza a már ígért levelezésre. A levél is sok erőt adott nekem, köszönet Lászlónak!

Engedjék meg, hogy a levélpárbaj néhány részletét megosszam önökkel, ha még nem pártoltak el tőlem, mivel mostanában alig van időm írni.

László írja nekem:

Őszinte lelkesedéssel olvasom hírleveleiket. Pont azért kértem, hogy nekem is küldjék, mert több szempontból is érdekel a téma. Egyrészt magam is igyekszem környezettudatosan és "költséghatékonyan" élni, legalábbis kompetenciám mértékéig. Másrészt általában is érdekel, hogy mennyire fontos a társadalmaknak környezetük állapota.

Egyébként tökéletesen "depolitzált" ember vagyok, legalábbis ami a pártpolitikát illeti. Ezért húztam el egy picit a számat legutóbbi hírlevelük hangvételén. Fogalmam sincs, hogy az Önök olvasótáborának milyen az összetétele pártpreferencia szempontból, de azt hiszem, hogy ez tökéletesen mindegy is. Bízom benne, hogy Önöknek is.

Lehet, hogy véleményemmel egyedül vagyok, de engem a mindenkori hatalmon lévõk ármánykodása, szándékos, vagy annak vélt kártéteményei a legkisebb mértékben sem érdekelnek. Nem vagyok hajlandó keserûen magam elé meredni, mert X vagy Y már megint azon töri a fejét, hogy velem kiszúrjon. Tehát az alábbi megfogalmazás:

"Ahogy azonban észreveszik, hogy jelentkezik rá valaki, netán valakinek örömet és hasznot hajt, gyorsan visszavonják, tehát ne késlekedjen, jelentkezzen Ön is."

vagy:

"A Hír TV szerint az állam megvonja 2010 januártól a gázár támogatást, ami rögtön 100 % áremelést jelent. Tudja majd akkor is fizetni a gáz árát?"

engem inkább taszít, mint lelkesít. Nem azért mert én "velük" vagyok (nem vagyok sem Velük, sem Ellenük! Nem érdekelnek!), hanem azért, mert nem tartozik a tárgyhoz.
Egy pozitív üzenet lelkesít, az ijesztgetés meg tényleg azt teszi, amire való: ijesztget.

Milyen igaza van Lászlónak. Ilyen hangvételben a hírlevél ijesztget.

Nagyon sokat gondolkozom azon, mit kellene csinálnom, írnom, hogy rádöbbentsem az embereket, mi vár rájuk, ha nem hallgatnak a tudósokra, fizikusokra. Mit kell csinálni, hogy végre rádöbbenjünk, nem véletlen a három napos kánikula és utána a menetrendszerű jégeső, vihar, ami egyre nagyobb erővel tesz tönkre házakat, embereket, életeket. (Al Gore is belebukott hittérítésébe. Hajszál híján nem lett Amerikában elnök. Miért? Mert elmondta az embereknek az igazságot, amit azonban azok nem akartak hallani.)

Ha önöknek bármi ötlete van, kérem, írják meg, ígérem, közzé teszem.

László írja nekem:

Ha azt közlik, hogy végre kiírták a pályázatokat, és így az egyébként nem olcsó beruházásokat nagyobb sansszal lehet megvalósítani - csökken a megtérülési idõ, stb. - akkor megtették, amire vállalkoztak: informálnak, és a sikeres termékértékesítés érdekében is tettek valamit.

Kiollóztam egy hozzászólót az alábbi weblapról: http://koos.hu/2009/07/24/augusztusban-indul-a-nemzeti-energiatakarekossagi-program, ezt írja:

2009. július 25., 10:47 | Hozzászólnék... | stuksza írja:
Valami, amit a pályázat kiírója nem reklámoz:
Az a Társasház is, amiben élek élt a 2008. évi pályázat adta lehetőséggel és 2009-ben nyertünk is, de… Az Önkormányzati Miniszter levelében közli, hogy a “költségvetés a 2010-2012. évek forrásai terhére tudja az állami támogatást kifizetni.” (Ez a mi esetünkbe cca. 25MFt.)
1. Tehát, ha 2009-ben a nyertes kivitelező elvégzi a munkát, az várjon 3 évet a kifizetésre.
2. Kalkulálja bele a három év veszteségét a kivitelezés költségeibe, így viszont a kivitelezés jócskán meg fogja haladni a pályázat összegét, ezt pedig a Társasháznak kell önrészből biztosítani.
3. Ha a kivitelezést csúsztatják el évekkel, ugyanúgy elszállnak az árak, mint a 2-es pontnál.
Van rá megoldás, de ehhez “okos és tőkeerős” kivitelező kell.
Mi ez, ha nem az építőipari körbetartozás generálása az állam részéről? És ezt miért a pályázatok elbírálásának legvégén kell közölni?

László! Ez ijesztgetés vagy csibészség?

Tehát én, - és meggyőződésem szerint nem csak én! - nem a Nabucco, a Déli (Északi-, Keleti-, Nyugat-, és Egyéb) Áramlat, és egyéb csövek ára és perspektívái, valamint politikai meggyőződésem okán szeretnék levegőkazánt és napkollektort (szélkereket, napelemet, miegyebet) venni. Azért szeretnék ilyesmit vásárolni, mert belátom, hogy számomra ez így gazdaságos. Meg azt is belátom, hogy a Föld csökkenő készletei szükségszerűen lesznek egyre drágábbak. Továbbá azt hiszem, hogy így is tehetek valamit környezetemért. Kerékpárral közlekedem, ha tehetem, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és környezetkímélő módon szeretnék fűteni és vizet melegíteni.

László a szívemből beszél. Maximálisan igaza van!

Hosszú levélben válaszoltam Lászlónak még az éjszaka, amire a válasz már meg is jött hajnalban.

Az éjszaka írt levelem Lászlóhoz:

"Igaza van, az emberek nem szeretik olvasni sem, amit nem szeretnek hallani. Ugyanakkor hajlamosak a fejüket bedugni a homokba, ami csak arra jó, hogy azt sem tudjuk, ki verte el a fenekünket. Mi nem szeretünk rosszat hallani, mi kivárjuk, míg nyakig benne vagyunk a rosszban.

Talán emlékszik, amikor ez az egész recesszió elkezdődött a világban, akkor pénzügyminiszterünk hangoztatta, mi magyarok nem vagyunk bajban, bőven van tartalékunk.

Nem mondott mást, csak amit hallani akartunk. Mire mentünk vele? Nagyobb sebességgel mentünk a süllyesztőbe. Mi soha nem számítunk ki semmit, mindig kivárjuk, amíg a csapda fedele becsukódik a fejünk fölött.

Ugye azt is tapasztalta, hogy az utolsó pillanatban írják ki, hogy lehet mire pályázni, s beadás után három nappal közlik, betelt, már nem lehet jelentkezni. Vajon miért így csinálják?

Utána pár hónappal miért mondják, hogy nagyon sok pénz ott maradt az EU-ba, mert nem igényeltük? Ön erre mit mond?

Szóval sajnos itt semmit előre ki nem számítva kapkodnak. Nincs következetesség, nincs matematika, nincs fizika, nincs törvényszerűség. Itt csak hit van, szeretet nélkül. Állandóan hiszünk a csodákban, pedig soha nem jöttek meg időben. Nem volt olyan világháború, hogy ne az utolsó percig a vesztes oldalán álljunk. Pedig ki lehetett volna számolni, hogy mi történik. Lehet, hogy akkor nem azt hallottuk volna, amit szerettünk volna hallani.

Sokan mondják, nincs pénzük hőszivattyúra. Ugyanakkor nálunk több luxusautó fut az utakon, mint Németországban. Egy levegőkazán ugyanannyiba kerül, mire működik, mint egy gázkazán. Nagyságrendben 2-2,5 millió forint. (Ne felejtsük el, a gázkazánhoz nem csak gázkazán, hanem kémény, gázbekötés, gázóra, kéményseprő, stb. is szükséges.)

50%-al olcsóbban fűt, készíti a melegvizet, nem szennyezi a környezetet, s nem utolsósorban nem kell hozzá gáz, amiről személy szerint meggyőződésem, hogy Putyin 5 éven belül nekünk is olyan áron adja, hogy nem tudjuk kifizetni. Egyszerűen mondjon egy terméket, amivel fizetni tudunk pár év múlva.

Ha nem tud ilyen terméket, Ön szerint a kínai-orosz gázvezeték elkészülte után hogyan vesszük fel a kínaiakkal a versenyt? Az utolsó csepp gázt is felvásárolják az orrunk elől. Putyin Ön szerint meg fog hatódni, ha megfagyunk? Nem. Sőt egész Európa dörzsölni fogja a kezét, ha a Nagy Magyar nép megfagy északi szomszéd vezetőkkel az élen.

Itt állunk majd, s sem atomerőművünk, sem fűtésünk nem lesz. Lesz viszont méregdrága autóparkunk. Mercedesek, BMW-k, stb. Mert arra van pénzünk. Ezek az autók egy évben annyit veszítenek értékükből, amennyit ezek az 50 évre készített berendezések komplett ára. Ugyanakkor ezek a hőszivattyúk a következő 50 évben biztosítanák az energiaellátásunkat, s a tiszta környezetünket.

Svédországban, Hollandiában, Svájcban előírás, hogy 2011-ig 100%-ig át kell állni alternatív energiára."

László hajnali levele:

Levelemben egy gondolatkísérlet erejéig sem állítottam, hogy Önnek nincs igaza. Lehet, hogy igaza van, és lehet, hogy egyáltalán nincs, és a kettő közötti skálán is elhelyezkedhet bárhol. Pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy ez az Ön által értékesíteni kívánt termék és a szintén Ön által képviselt környezet-tudatos és gazdasági racionalitást tükröző látásmód szempontjából közömbös.

Egyszer már volt szerencsém Önnel egy asztalnál ülni és beszélgetni egy SAP által, a Gundel emeletén rendezett vacsorán.

Már akkor kiderült, hogy hasonló értékrendet vallunk magunkénak, csak azt más módon képviseljük. Az értékrendet egyáltalán nem politikai értelemben gondolom. Az engem hangsúlyosan nem érdekel! Jó pár évvel ezelőtt rájöttem, hogy a bosszantó és mérgező dolgokat ignorálva, sokat javul az életminőségem. Az nem az Ön által említett fej homokba dugás, és nagyon nem hit! (a hitre is alkalmatlannak érzem magam) Ez az autonómia. Ha nem külső "hatalmaktól", várom a segítséget, hanem TÉNYLEGESEN felmerülő problémáimra magam keresem meg a megoldást, akkor sokkal kevesebb dolog miatt bosszankodom és lényegesen jobban érzem magam. Egyszerűen nem érdekel mások hülyesége. Sem Putyiné, sem a magyar kormányoké, sem másoké. Ők produkálják életemhez a külső környezet egy részét, én meg a környezetemhez alkalmazkodok és nem az õ flikk-flakkjaikhoz.

Sajnos arra rá kellett jönnöm, hogy a Föld legkártékonyabb élőlény-csoportjának tagja vagyok. Fajtánk egyre kifinomultabb eszközökkel pusztítja önmagát és életterét. Teszi mindezt úgy, hogy tudatában van saját tevékenysége következményeivel. És mégis önpusztít. Piti példa a dohányzás. Minden dobozra hatalmas betűkkel rá van írva valami elrettentő igazság, amit az ember egyébként is tud. Ha máshonnan nem, hát az előző, meg azt megelőző dobozokról, amiknek a tartalmát elszívta. Így van ez már jó régen, és még mindig van mire rányomtatni az elrettentő szövegeket. Sajnos nem állíthatjuk, hogy kizárólag gyenge elméjű, cselekvőképtelen analfabéták dohányoznak. Döntően olyanok gyújtanak rá, akik el tudják olvasni az elrettentő dumát, és értik is a tartalmát.

Itt jut eszembe egy vicc (ezt már én írom):

Elmegy Pisti a dohányboltba és kér egy doboz cigit. Megdöbbenve látja, hogy a dobozra rá van írva:

- A dohányzás impotenciát okoz – a cigarettát gyorsan visszaadja az eladónak.
- Nem lehetne inkább kapni egy „Tűdőrákosat?”

További idézet László leveléből:

Ezzel a példával az ijesztgetés hatékonyságára próbáltam utalni. Én nem dohányzom. Leszoktam néhány évtizede. Magamtól szoktam le, külső segítség, tapaszok, mûcigik és egyéb - üzletileg egyébként igen megalapozott - segédeszközök nélkül. Nem hõsiességemet szerettem volna kiemelni, hanem autonómiámat. Én fogtam fel, és én hagytam abba. Pedig akkor még ki se találták az ijesztgetést. Egyszerűen rájöttem, hogy sokkal jobb ízeket, illatokat érezni, mint lemaradni ezekről az élményekről. Meg Balatont átúszni is jobb, mint fuldokolni tíz méter után a légszomjtól.

A pozitív példák hatékonyabbak, mint a "velem ez úgyse történhet meg!" dolgokkal való ijesztgetés. (a sokszor hallott mondat: "Az én nagyapám egész életében dohányzott és minden nap megivott legalább 1 deci páleszt és 1 liter bort, és mégis 90 évig élt!") Ez a csodavárás! Védekezünk a bekövetkezhető rossz dolog lidérce ellen, úgy, hogy az agyunkkal kizárjuk a velünk is megtörténés lehetőségét és nem úgy, hogy letesszük a cigit! Ha viszont ciki dohányozni, nagy autóval környezetet rombolni, fűtéssel levegőt szennyezni, akkor előbb-utóbb csatlakozom a trendhez, és én is másként élek. A gazdasági racionalitás is sokat segít. Aki nem dohányzik, az egy szekérderék pénzt fordíthat másra. Aki levegőkazánnal fűt, az is!

Az államok akkor fognak segíteni a jó dolgok elterjedésében, ha az egybe esik közvetlen érdekeikkel. Az előbbi példánál maradva: Nem tiltják be a dohány termesztést és a szeszgyárakat, hanem mindenhol a világon jól megadóztatják. Ezzel szemben jelentős erőkkel küzdenek a kábítószer ellen, mivel abból nem származik költségvetési bevétel. Pedig azzal az ideológiával, amivel küzdünk a kábítószerek ellen, beszánthatnánk az összes dohányföldet is. A passzív dohányos tüdőrákja legalább olyan súlyú dolog, mint a disco drogok fogyasztójának feltekeredése a fára, a jól sikerült buli után.

Azt gondolom, hogy az Ön potenciális vevőköre az értelmes, saját gazdasági ügyeit felfogni képes, környezet-tudatosságra hajlamos emberek közül kerül ki. Ezt a célcsoportot, ami eleinte nyilván nem túl népes, szokta másolni a következő réteg. Ők nem fárasztják magukat az innovatív gondolkodással, lekövetik az első csoport bevált mintáit. Ez a csoport jóval nagyobb létszámú, mint az első, de rendszerint új dolgokban nem lép elsőre.

Örülök válaszának, és az árajánlatnak is. Köszönöm!
Egyre valószínűbb, hogy én is kihasználom a 30%-os támogatást, és igénybe veszem segítségüket a pályázatnál is.

Kedves László! Köszönöm a levelet, köszönöm, hogy megosztotta velem nagyon értékes véleményét.

Azt hiszem, mindegyikőnknek meg kell fogadni tanácsát:

"Ha nem külső "hatalmaktól", várom a segítséget, hanem TÉNYLEGESEN felmerülő problémáimra magam keresem meg a megoldást, akkor sokkal kevesebb dolog miatt bosszankodom és lényegesen jobban érzem magam. Egyszerűen nem érdekel mások hülyesége. Sem Putyiné, sem a magyar kormányoké, sem másoké. Ők produkálják életemhez a külső környezet egy részét, én meg a környezetemhez alkalmazkodok és nem az õ flikk-flakkjaikhoz."

| 2009. 06. 10. |

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

Reggel van, ½ 6. Itt ülök a gép előtt, s valami okosságon töröm a fejem. Nem megy. Napok óta tologatom az orrom előtt a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ezredik büntető levelét.

- Szíves tájékoztatására közöljük, hogy a mellékelt eseménylista tanúsága szerint, bla, bla, bla…

Hát először is! Nincs szíves tájékoztatás, részetekről semmi nem szíves, ami érkezik. Undorító cégtől undorító levél tömeg, nap mint nap. Elveszik a kedvem a munkától. Nem borzasztó, hogy egy csomó ember életét teszik tönkre csak azért, hogy egy-két család jól éljen? Szisztematikusan felépítették a féreg rendszerüket működtetve, nap, mint nap szívják az emberek vérét? Összeszedik az összes csövest, ráuszítják őket sok szerencsétlenre, akiknek már kora reggel elveszik a kedvét mindentől. Napok óta tologatok egy ilyen szemét levelet. Napok óta, ha rágondolok, hogy be kell fizetnem nekik, akár egy fillért is, rám jön a hasmenés. Van még rajtunk annyi felület, ahány vérszívó csövet akasztanak ránk?

Napközben rengeteget kell autóba ülnöm. Építkezési helyszínekre menni, munkákat ellenőrizni, netán bemenni az egyetemre tanítani. Mindenhez autó kell. Nem lehet a BKV-val egy nap ennyi mindent elintézni. A munkahelyemnél annak ellenére, hogy amikor a cégem megnyitott, két parkolóhely vásárlására köteleztek, egyetlen helyet sem biztosítanak.

- Befizettem két parkolóhely árát -fordultam a polgármesteri hivatal illetékeséhez- hol van a parkolóhely, amit használhatok?
- Hát abból építünk majd parkolóhelyet a kerületben.

Nem aranyosak? Hogy a fene esne beléjük! Utána a mi pénzünkön megépített parkolót jó pénzért igénybe vehetjük, nem törődve azzal, hogy munkaidőben nincs a dolgozó embereknek arra sem idejük, sem pénzük, hogy két óránként etessék a kék színű pénzzabáló automatájukat.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

A Rózsadomb egyik legdrágább telkén lévő luxus uszodás házban lakik az egyik főnökük. Húsz éve én terveztem a ház fűtését, hűtését, napkollektoros uszodás rendszerét. Akkor orosz volt a tulajdonos, mivel csak nekik volt annyi pénzük, hogy ilyen luxus kéglit terveztessenek maguknak. Ma a sok ember vérét szívó csapatfőnök lakik benne. Milyen érzés lehet felkelni úgy, hogy ma megint egy csomó embernek elveszem az életkedvét, s abból pancsikálok az uszodámban? A ház épületgépészete meglehetősen bonyolult. Kár, hogy nem romlik el benne semmi. Túlságosan jól megterveztem, s ráadásul túlságosan jól meg is csináltuk. Pedig milyen szép lenne, ha csak korcsolyázni tudna az uszodájában, mert nem működne a fűtése még nyáron sem. Élvezzen valamit ő is az életében. Én hülye, napenergiás rendszert terveztem a házba, hogy kevesebb legyen a gázszámlája. (Ez is egy hiba volt az életemben.)

Szóval, reggel van. Ülök a számítógépem előtt és ahelyett, hogy a munkámat, az új hőszivattyús rendszereket tervezném (amit nagyon élvezek), szívom magam, s nem tudok koncentrálni a feladatomra.

Egyet azért lehet a nyavalyásoktól tanulni. Hogyan lehet ennyi tanulatlan alkoholistát munkára fogni.

- Nyomás fiúk, zacskó nélküliek, ha kell, ha nem, zacskózzatok! Büntessetek, élvezzetek! Huss, vámpírok!- csatakiáltással kell reggelente az utcára küldeni őket.

Ha már mással nem tudnak játszani, fényképezőgépet kell a kezükben adni. Az egésznapi vérszívás mellett tudnak valamit nyomkodni.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

Vezetőink azt mondják, szükség van rá, hogy cserélődjenek a parkolóhelyek. Persze, előtte gondosan teleszurkálták vascsövekkel a várost, munkát adva ezzel mindenkinek. Vascső gyárosnak, lyukfúrónak, karosszéria lakatosoknak. Dolgozhattok mindannyian mostantól évszázadokon keresztül. Ezek a nyomorult vascsövek olyan magasságban vannak, hogy a tolató autós, ha a szeme kigúvad, akkor se lássa, mikor karistolja végig az autóját Demszky áldott vascsöve. Éljenek a „szuper” döntéshozók! Tudnék nekik munkát adni, ha már unalmukban értelmeset kitalálni nem tudnak.

Miután rájöttek, hogy értelmetlenül kerítettek el az egy-két lézengő gyalogosnak gyalogláshoz sugárutat, gyorsan bele integrálták a bicikliseket.

Kutyaszarokkal megszórt járdán fejem leszegve, nehogy valamelyik áldásba belelépjek, rohanok a kék színű pénzzabáló felé, nehogy a centrumparkoló hiénái előbb érjenek a kocsimhoz, mint én. Ja, és közben akadályként egy-egy biciklis elől kell elugranom, nehogy átgázoljanak rajtam. Mert akkor nagy baj van. Egyszerre fekhetek bele egy bernáthegyi, vizsla, puli és daxli kutya mocskába.

(Bocs kifelejtettem, ami nagyon fontos: Magyar vizsla, Magyar puli…., mert ám nem mindegy!)

Sikerült! Elugrottam, beleléptem. Állítólag szerencsém lesz? Lehet, hogy valamikor igen, de most csak azt érzem, büdös vagyok. (Mit nem adnék, ha a főnök uszodájában most sétálhatnék egyet.)

Így megyek be dolgozni, hogy annak, amit keresek, majdnem 90%-át befizethessem a nagyon jól működő államapparátusunk kasszájába.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

oldalak: | 1 | 2 | 3 | következő >