
üzenet a szerkesztőnek
| 2010. 05. 25. |
Kedves megrendelőm Józsi és Joker! |

Egyenes, egyszerű ember, aki betartja a szavát. Elég kevés van már belőle.
- Jó napot- szólal meg a telefon - képes maga rendesen dolgozni? Vagy maga is csak szemfényt veszt?
- Jó napot - nem igazán értettem, miről beszél. Egyáltalán ki beszél, mit szeretne?
- Hát azt, hogy képes-e maga rendesen dolgozni, vagy ugyanolyan szélhámos, mint akiből volt itt már nálam néhány.
- Nézze, már sok mindennek hívtak. Szélhámosnak még soha. Elmondaná részletesen, mit szeretne?
- Igen! Jöjjön ide. Nézze meg, mekkora bajban vagyok. Találja ki, mit kell csinálni, mert elegem van a maguk fajtájából.
Lediktálta, hová menjek. Ellentmondást nem tűrő hangon közölte velem, melyik napon, hány órakor, hol legyek. Annyi időt sem hagyott, hogy kimakogjam a fejemből:
Nem megyek ingyen sehova. Elegem van azokból a megrendelőkből, akik magukhoz hívnak. Elvesznek egy napot az életemből. Fizetem a benzint, az autópálya matricát, aznap nem tudok dolgozni, s a végén, egy „köszönöm szépen”- nel fizetnek ki. Milyen szép is lenne, ha hónap végén az APEH-nek én is fizethetnék pl. 9 darab „köszönöm szépen”- nel. Nagylelkű vagyok! Adnék nekik 12 darab „köszönöm szépen”-t is.
Amennyit cserébe adnak érte, meg is érdemlik. Vagy nem?
Visszatérve a szigorú telefonálóra, kijött belőlem:
- Igen, időben ott leszek. Normális vagyok én? Megint egy napom oda - gondoltam magamban. - A fenébe! Nálam viszont az adott szó szent. Ha megígértem, hát ott leszek időben.
Nem is azért, mert megijedtem, mi lesz, ha nem vagyok ott? Vagy egyáltalán, miért álltam rá arra, hogy közel 100 km-re elmenjek kitalálni, mi lenne neki a jó. Egyszerűen csak belülről hajtott valami. Mitől szélhámosozik le valaki, aki még nem is találkozott velem soha?
Megérkeztem. Lovarda. Rengeteg meseszép fekete paripa.
- Jó napot, megjött?- köszöntött a mérges telefonáló.
Nem! Csak a szellememet látod - gondoltam magamban.
- Igen, feleltem udvariasan.
- Na, hozza, mutassa, maga mivel kábít el engem - mondta változatlanul ellentmondást nem tűrő hangon.
Mi baja lehet ennek? Mitől ilyen gőzös? Ki bántotta? Majd kiderül, gondoltam, és elindultam az autóm felé. Kinyitottam a csomagtartót, ahonnan a számítógépemet akartam kivenni. Jó mélyen kellett behajolnom a csomagtartóba. (Mindig jó mélyre teszem a számítógépem. Ha valaki belém jön, a számítógépemnek legalább ne legyen baja. Vele tudom ugyanis megkeresni a karosszériajavítás költségét is. )
Egyszer csak mennydörgés:
- Nyihaaa, brrrrrrr, nyihaha, brrrrrrrrr, nyihaha…Brrrrrrrrrr
Nem sok kellett, hogy belepiszkítsak ijedtemben a csomagtartóba. Még derékig a kocsimban, óvatosan megfordítottam a fejem. Mi lehetett ez?
Hát egy koromfekete óriás ló állt a fejem fölött. Élvezte a büdös dög, hogy megijesztett. Utána meg szabályosan kiröhögött. Hatalmas sárgás fogaival vigyorgott, élvezte, hogy én majdnem hatalmas barnás foltokat hagytam, nyakig a kocsimban, benne a gatyámban.
- Na, még te kellesz nekem! Nem elég a gazdád?
Remegő lábbal kipecáztam a notebookom és mentem a lónál kisebb, de kőkemény gazdájához.
- Utállak, fekete dög - gondoltam magamban - hátranézve láttam, hogy még mindig röhög rajtam.
Körülnéztem a telepen. Volt ott már egy pár hőszivattyú.
- Na, idefigyeljen - kezdte a kisember. Miközben ő is élvezte, hogy majdnem összecsináltatott a lova. – Volt már itt egy pár szélhámos hőszivattyús szakember. Fáztam is miattuk egész télen. Leszereltettem már a hulladékaikat, amik egy hétig sem működtek. Itt vannak a rozsdás vasak kupacban, a garázsban.
- Most akkor én mit csináljak?
- Találja ki, mivel fűtsek! De olyant találjon ki, ami működik, ne csak eladjon nekem valamit. Világos?
- Mitől ilyen mérges?
- Mitől? Attól, hogy kifizettem ezekért a rozsdás vasakért egy zsák pénzt. A cucc alig működött. Egész télen itt fagyoskodtunk. Amikor elromlott, hívtam őket, azóta sem értek ide. Hívtam egy másik, magát szakembernek mondott valakit. Az is csak itt hókusz-pókuszozott.
- Honnan találta a másik „hőszivattyús szakembert”?
- Az internetről. Azt állította magáról, hogy ő ért legjobban a hőszivattyúkhoz. Nem véletlen, hogy nem egy, hanem több hőszivattyús céget is ő képvisel. Ő a vevők érdekeit képviseli, mondta nekem, nem a gyártókét.
- Legalább a nevét tudja?
- Nem emlékszem a nevére.
- De hogyan nézett ki, hogy legalább be tudjam azonosítani?
- Mondom, a nevére nem emlékszem! Nagy dagadt szőke ember, nagy dumával. Nagyon meggyőző volt a szövege. Tehát idehívtam. Itt előadta magát, jött ment, fontoskodott.
- Csak nem egy internet professzor járt itt?
- Mi az, hogy internet professzor?
- Internet professzor az, aki a szakirányú iskolák helyett az internetről szedi össze, amit csak lehet. Alapokra nincs szüksége, hiszen ő egy zseni!? Nem tököl matematikával, fizikával, egyből fentről, a tudományos fokozatoknál kezdi. Ha nem figyelünk oda, pillanatok alatt lesz az akadémia díszdoktora, sőt az egyetem rektora. Azt hiszi, már mindent tud, hiszen fogalma sincs, mennyi mindent nem tud. Tanítja az országot, tanítja és teszi tönkre a világot. Fontos, hogy a zsebe teljen és közben sok áldozatot szedjen. Megnyerő külső, üres belső.
- Uhhh! Valami ilyesmi lehetett. Nagy duma, semmi tartalom.
- Mi történt vele? Hova lett?
- Épp akkor értem el végre telefonon a trógert, aki nekem ezeket a vacak hőszivattyúnak nevezett hulladékokat szállította.
- És?
- Mit és? A dagadt végighallgatta a beszélgetést. Végighallgatta, mit csinálok az előző hőszivattyússal, ha nem viszi el a vasakat és nem adja vissza azonnal a pénzem.
- Mi lett utána?
- Mi lett? Semmi. Rájött, hogy vele is azt csinálom majd, amit az elődjével, ha az ő vasai sem működnek. Gyorsan elköszönt, azóta sem láttam. Most maga jön.
Itt vagyok ingyen - mértem fel magamban a helyzetet - először a ló, azután meg az előjáték. Részletesen megtudtam, milyen eszközzel készítenek belőlem is fasírtot, ha valami nincs rendben. Szuper hely, szuper munka. Kell ez nekem? A ló ijesztget és kiröhög, a tulaj fasírtot akar belőlem gyártani. Nem kéne még nekem is időben menekülni?
- Nyögje már ki! Vállalja, vagy maga is csak eladni akart nekem valamit, ami azután nem működik? Van megoldás? Meg tudja oldani?
- Hát persze, hogy meg tudom oldani. Itt is a legjobb megoldás egy AlphainnoTec levegőkazán lenne, néhány Roth napkollektorral. Ennél a rendszernél ugyanis a napkollektorok a fűtésbe is besegítenek. Az éves fűtési költséget feléből vagy még kevesebből tudná megúszni, mintha gázzal fűtene. Ennyibe fog kerülni, ennyi előleget kell fizetni.
- Ok. Itt a pénz, küldje a számlát.
Hoppá! Tényleg nem tréfál! Biztos a dolgában. A fasírtgyártó gépe bizonyára jól működik. Az ilyen megrendelőket szeretem. Nagy a szája, de tudja, mit akar, s ha az a végén működik, nem köszönömmel fizet ki. Semmi mást nem akar, csak profi munkát.
A rendszert megcsináltuk. Józsival azóta is nagyon jó barátságban vagyunk. Sőt, már a fekete óriás lóval is szeretjük egymást. Már nem ijesztget, még csak ki sem röhög. Ha találkozunk, Joker (a fekete paripa) hozzám bújik. Hát igen! A ló okos állat.
Ön is megnézheti a velük készült riportfilmet:
http://www.levegokazan.hu/levegkazan-a-nagyszentjanosi-lovardaban.html
| 2010. 05. 13. |
Aranyoskám! Nekem a legjobb és a legbiztonságosabb kell! |
- Aranyoskám, értse meg, nekem a legjobb, legbiztonságosabb kell. Nem érdekel, mennyibe kerül, nem érdekel, mikor térül meg!
Imola a világ legaranyosabb titkárnője a világon. Már 1983-ban, amikor a céget megalakítottam, ő volt mellettem. Mindig mosolyog, mindig kedves, mindig jókedvű. Egyik főnyeremény az életemben.
- András - szólt le hozzám kedvesen, ugyanis legalább 20 centivel magasabb a „kis kedvencem”- el kellene menned helyszínelni, Pécstől még odébb 30 km-re egy kis faluba.
- Ne! Arra rámegy az egész napom.
- Mondtam, hogy nem mész már helyszínelni díjmentesen. Kifizetik a kiszállási költséget, csak menj. – Kis cédula, cím, telefonszám.
Valami nincs rendben. Svájci telefonszám. Felhívom.
- Tessék mondani, jó helyen járok? Pécstől 30 km-re már svájci telefonszám van?
- Nem – válaszolt egy kedves hang, - svájci telefonszám Svájcban van. Az anyukámhoz kell, hogy menjen. Minél hamarabb. Nézze meg, mondja meg. Küldje, hogy mennyi, mi a bankszámla száma, és én utalom az összeget.
- Ez már igen. Miért nem mindenki így gondolkozik?
Elindultam. Irány az M6-os. Nem könnyű megtalálni a bejáratot. Még a GPS-em sem ismeri. Túlmentem, nem baj. Tárnokon át, vágtattam a gödrökön át, de végre megvan. Megvan az M6-os.
Szép út. Sokáig csak 100-al lehet menni. Vajon miért? Talán azért, hogy egy pár radaros autót el lehessen helyezni, pénzt lehessen szedni, s a feneketlen kasszába azt is bele lehessen tenni.
Amikor már nem radarosokat kellett figyelnem, eszembe jutott, amit az autópálya megnyitásakor a TV híradóban mondott a riporter:
- Az M6-os autópályán, kérjük, az alagutaknál senki ne álljon meg. Igaz, hogy szép, de ne gyönyörködjenek benne, ne tolassanak, ne forduljanak meg benne, mert balesetveszélyt okoznak.
Mi lehet az, ami ennyire gyönyörű? Egyfolytában ezen töprengtem, s vártam a csodát.
Egyszer csak megjelent a csoda. Egy alagút, ami valójában nem is alagút, hanem egyszerűen csak fedett autópálya. Nagy nehezen tudtak csak a környékről összekaparni annyi földet, hogy ráhordják a tetejére. Minek ez ide? Lehet, hogy jó ürügy arra, hogy egyesek sok pénzt nyúljanak le? Ha a fedett autópálya helyett csak egyszerűen tovább építették volna az utat, napközben még világítani sem kellene benne. Szerintem azért tolatgattak ebbe az emberek, mert keresték a hegyet. Az alagút általában minden normális helyen hegyek alatt megy át. Nálunk nem. Nálunk ahhoz, hogy alagutat építsünk, még hegy sem kell. Igaz, könnyebb megépíteni, mert nem kell fúrni. Az érte járó pénzt viszont meg lehet fújni.
Pécs gyönyörű város. Európa Kulturális Fővárosa. Csak azt tudnám, miért van még most is feltúrva a városban minden? Lehet, hogy elfogyott a pénz az álalagút építésénél?
Még 30 km, és megjöttem. Kis falu, kicsi házakkal. A házak talán egyenként érnek három millió forintot.
- Na, itt sem lesz munka, mert a kért hőszivattyús rendszer többe kerül, mint a ház, ahová hívtak - gondoltam.
Megjöttem, becsöngettem, már vártak. Mindenféle kutya méretből volt legalább egy. Először engem ugattak, majd egymást. Volt hangzavar.
Senki nem jött ki. Bementem, a kutyáktól soha nem féltem. A nappaliban ült a háziasszony, a kertben dolgozott a férj.
- Jó napot, ide hívtak, hogy megnézzem, milyen lehetőség van hőszivattyú telepítésre?
- Igen, már vártuk. – majd elkezdett tárcsázni a rádió telefonján a helyes háziasszony - Megjött, itt van. (Mármint én).
Elmondták, mit szeretnének. Megnéztem a terepet, és mivel a ház mögött nagy földterület van, javasoltam a horizontális kollektorokkal ellátott hőszivattyús rendszert, mert azt aránylag olcsón lehet kivitelezni. 3 millió forintból kijönne tokkal, vonóval. Fűtene, hűtene, melegvizet is készítene.
- Milyen van még?- kérdezte a háziasszony, s közben a telefont nem vette le füléről egy percre sem.
- Hát van, amikor vertikális kollektorokat fúrunk egy fúrógéppel, vagy van a levegőkazán. Ez utóbbiból van kültéri és beltéri.
- Melyik a legjobb?
- Hát a legjobb, amikor vertikális kollektorokat telepítünk a kertbe és AlphainnoTec hőszivattyút telepítünk a lakásba. A rendszer, fűt, hűt, és 65°C-os melegvizet készít.
- 65°C-os? Biztos? Tudomásom szerint a hőszivattyúk csak 55 °C-os vizet tudnak készíteni - súgtak neki a telefonból.
- Nem! Az AlphainnoTec hőszivattyúk az egyedüliek, melyek már 65 °C-os melegvizet készítenek.
Legalább másfél órát elemeztük a különböző rendszereket. A háziasszony egy percre sem tette le a telefont. Az idegen a távolból velünk volt végig.
- Nem kerül sokba ez a telefon?- kérdeztem, bár sok közöm nem volt hozzá.
- Nem! Fontos, hogy a lányom is velem legyen, miközben megbeszélünk mindent.
Árak, módszerek, mit miért, mikor térül meg? A szokásos kérdések. Már úgy válaszolok ezekre a kérdésekre, hogy meg sem kérdeznek. Kívülről tudom a kérdéseket, még a sorrendjét is.
- A lányom szeretne Önnel beszélni- nyújtotta felém telefonját.
- Aranyoskám- csilingelt a távoli Svájcból lányának hangja - értse meg, én itt élek Svájcban. Látom, itt mi történik. 2011-re egész Svájc le akar válni a gázról. Már nem biztonságos! Ha 2014-re Kína be lesz hálózva gázcsővel, Európa már nem tudja kifizetni az árat, amit a kínaiak diktálnak. Itt, ahol én élek, már senki nem fűt gázzal. Szeretném, hogy az édesanyám is ugyanolyan biztonságban legyen, mint én. Szóval ne gatyázzon. Számítsa ki, melyik a legbiztonságosabb rendszer, küldje a számlát, s minél hamarabb csinálják meg. Aranyoskám, értse meg, nekem a legjobb, legbiztonságosabb kell. Nem érdekel, mennyibe kerül, nem érdekel, mikor térül meg.
Hát, volt mind gondolkoznom hazafelé a szép, és fene tudja miért, néha 30-40 cm földdel fedett méregdrága autópályán.
Gondolták volna, ha valakit megsajnálnak, mert látják, hogy nincs lakása, éhezik, már kikapcsolták nála a villanyt és a gyereke beteg, s adnának neki 20 000.- Ft-ot, mennyibe kerül ez Önöknek? 51 600.-Ft-ba, mert különböző ürügyekkel a feneketlen kasszába 31 600.- Ft-ot kell adó formájában befizetni. Ez nem tartozik a hőszivattyú témakörébe. Tudom. De felháborító!
Így kell leszoktatni arról mindenkit, hogy megsajnáljon és segítsen bárkit. Ha a pillanatnyi harácsoláson kívül semmire nem gondolunk, hova jutunk?
| 2010. 01. 14. |
Hőszivattyú tervezés Aberystwyth-ben és London mellett egy tehén farmon |
Attilával Aberystwythben (Anglia nyugati partjánál)
Ennyire biztos még soha nem voltam abban, hogy vihar előtti csöndben ülök. Mert a változatosság kedvéért már megint egy repülőben vagyok nagy csöndben, miközben a hangszórón egyfolytában minden nyelven mondják be, hogy Frankfurtban vihar van. Mondanom sem kell, oda mennék, hova máshova, mint ahol vihar van.
Még mindig nem indulhatunk. Másfél órája a ferihegyi kifutópályán várunk. Most legalább az ablak mellett ülök. Jól látom, ha netán majd zuhanunk.
Régen nem írtam már. Az ember vagy írogat vagy dolgozik. Emlékeznek talán, mit üzentem blogomban Gyurcsány Feri bácsinak:
- Nagyon jó, hogy annyi blogbejegyzést írsz, de mikor dolgozol? Írj inkább blogot.
Megfogadta tanácsom, abba hagyta a miniszterelnökséget. Nekem viszont dolgoznom kell, s ezért a mérnökséget nem igazán tudom abbahagyni, inkább néha a blogírást mellőzöm.
Az elmúlt időszakban nagyon sok érdekes munkám volt, ezáltal mind a közel 20 mérnököm is el volt látva rendesen tennivalóval. Nem sok idejük volt nekik sem karácsonyozni, sem szilveszterezni.
A két ünnep között egy 7 szintes irodaépületet terveztünk Marosvásárhelyre. Termo aktivált födémekkel, szondás hőszivattyúval, napkollektorral, szélkerékkel. Minden van benne, ami ahhoz kell, hogy később a működése ne kerüljön szinte semmibe. (Erről a munkáról majd később írok.)
Lássuk csak. Az előző blogbejegyzésemben, amiben írtam egy angol, vagyis inkább walesi munkáról. A rendszer már működik. A terveket megcsináltuk, egy profi csapat kivitelezte, s a lakó már nagyon élvezi, hogy olcsóbban, közel harmadáron fűt, mint a szomszéd. Majd igazán nagy öröme nyáron lesz, amikor rájön, hogy a rendszer szinte ingyen hűt.
A walesi 800 m2-es ház működése nagyon egyszerű:
Az épület körül loopok vannak lefektetve. (A loopok valójában 1,5 m mélységben egymástól 70 cm-re elhelyezett műanyag csövek.) A hőszivattyú az energiáját innen szippantja fel. A szó majdnem szoros értelmében szippantja, mivel a hőszivattyú szívókörére vannak a földben lévő csövek áttételesen kapcsolva.
Próbálok egyszerűen, ezért nem mindig szakszerűen magyarázni. Szeretném, hogy mindenki megértse. (Egy egyetemi tanár kollega írt nekem egy levelet nem is olyan régen:
- Fogd vissza magad, írj szakszerűen, szaknyelven! Ne hozz szégyent a szakmára.
- Rendben, de akkor nem érti meg senki. – válaszoltam neki levélben.
Szóval mindenkitől elnézést kérek, ha nem nagyon bonyolultan fogalmazok, de számomra fontos, hogy értsék, amit írok.)
Visszatérve a walesi házra. A tetőn nem csak napkollektorok, de napelemek és egy vertikális szélkerék is el lett helyezve. (A vertikális szélkeréknek nincs propellere. Olyan, mint egy húsdaráló. Ezáltal ingyen árammal működtetjük az úgynevezett töltő rendszert, ami egész nyáron a felesleges energiát tölti a loopokba (a földben lévő csövekbe). Ezzel érjük el azt, hogy lényegesen melegebb talajról táplálkozhat a rendszer télen. Ugyanilyen rendszert építünk most itthon a Budapest II. kerület Pusztaszeri úti háromlakásos társasházba. A három lakás együtt nem fogyaszt majd annyi energiát, mint máshol egy normális lakás. Gyönyörű lakások, gyönyörű panoráma, közel nulla energia. Nem véletlen, hogy sokan akarják megvenni. Ha lenne pénzem én is csak ilyen lakásba költöznék.
Walesből hazafelé jövet azokon az istenverte keskeny utakon London felé egyszer csak megszólal a telefonom.
- András merre vagy?- kérdezte Dani- aki az angol munkáinkat kivitelezi, felügyeli, sőt sok esetben szerzi.
- Még 100 mérföld és Londonban vagyok, miért?
- Meg kellene állnod London előtt kb. 60 mérfölddel egy tehenésznél.
- Mit kell csinálni? A tehén hasába hőszivattyút kell szerelni vagy napkollektort kell a fejére tenni?
- Majdnem -válaszolta Dani nevetve- Ez a tehenész egy nagyon okos ember. Van kétszáz tehene, akik naponta 5000 liter tejet adnak neki. Mint tudjuk a tej, amikor kijön a tehénből 38°C-os, de azonnal le kell hűteni 4°C-ra, ami neki nagyon sokba kerül. Úgy érzi, rengeteg energiát dob ki az ablakon. Ugyanakkor a hobbyja, hogy épített egy koncerttermet, amit fűteni kellene. Nem tudja megoldani. Olvasott rólad, megkeresett engem, s kéri, menj be hozzá, hátha te kitalálod, hogyan lehetne a tejben lévő energiát fűtésre használni.
- Mit nekem pár száz tehén és a feladat. Van még pár órám a repülő indulásig, azt sem tudom, hol vagyok, sőt még azt sem tudom, merre kell mennem a repülőtérre, hogy időben leadjam a kocsit. Tehát teljesen minden mindegy.
- Szóval mész? - kérdezte Dani sürgetően.
- Megyek hát, a feladat ér annyit, hogy legfeljebb az utcán alszom valahol, ha a repülőt lekésem.
Megkaptam a koordinátákat. A bér Mercédesszel, amit idáig csoda folytán még nem sikerült a balra hajtsban összetörnöm, "Turn left" GPS utasításra bekanyarítottam egy sáros földútra.
Fogalmam sem volt merre megyek. Követtem a szélvédőre csíptetett GPS-nek nevezett asszonyság utasításait. Gödör, sár, s minden, amit szegény autó ki nem állhat, vágtatok a gödrös, sáros kátyúkon át. Munka van, feladat van. Rohanok, ha kell a sárba, ha kell a pocsolyába, mint egy megszállott. Sokszor gondolkozom ilyenkor azon, vajon egyáltalán normális vagyok?
Egyre több tehén, tehéntrotty az úton. Jó helyen járok. Egy biztos, jó lenne, ha a repülőtéren az autóátvevő szaglása rossz lenne. A kocsi feje búbjáig már sáros és szaros. Megérkeztem. A sártenger közepén, gyönyörű épület előtt álltam meg. A tehenek az autómmal rögtön jóba lettek. Már egyforma szaguk volt.
Két nagy pocsolyát, keverve egy kis trágyakupaccal átugorva a kocsiból kiszálltam.
Te ugye magyar vagy? – kérdezte gyönyörű angolsággal a tehenész. ( Hát igen, itt még a tehenészek is mese szépen beszélnek angolul.)
- Igen.
- Mert itt a koncerttermemben már játszott Shift András, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós és még sok más magyar zenész is.
Gyönyörű volt a koncertterem, gyönyörű volt a gazdaság. Gyönyörű a feladat. Mindent felmértem, lefényképeztem, s megígértem egy hónapon belül elküldöm neki az elképzelésemet. Azóta már ezt is megtettem, talán már a kivitelezést is elkezdte.
Hazajöttem. Hab a tortán, egyszer csak megszólal a telefon:
- …..Imre vagyok. Van egy nagy tehenészetem Budapesttől nem messze. 900 tehén naponta 20.000 l tejet ad. Amikor a tej kijön a tehénből 38°C-os, de azt le kell hűteni 4°C-ra, nem lehetne ezt az energiát fűtésre használni?
- Csak azt ne mondja, hogy magának is van egy koncertterme – jött ki belőlem, miközben majd kiejtettem a telefont a kezemből.
- De igen honnan tudja? Megnézheti Ön is, még honlapunk is van róla.
Ilyenek a véletlenek és a vicc az egészben, nem ismerik egymást. De én összehozom őket. Két „őrült” tehenész, aki többet tesz az emberiségért, mint sok állami vezető.
El kell tennem a mini számítógépem, leszállunk. Itt fenn, mint mindig, a felhők fölött kék az ég, lenn vihar van. Remélem, zökkenőmentesen huppanunk le Frankfurtba. Ha túléltem, írok megint.
Leszállás előtt még egy hőszivattyús jó tanács:
Vizes hőszivattyút csak akkor válasszon, ha biztos benne, hogy a vizet a talaj el is nyeli. Egy átlagos családi háznál télen, amikor a fűtés, vagyis a hőszivattyú megy, óránkét kb. 2-3 m3 vizet kell a talajnak elnyelnie. Mert ha azt a talaj nem teszi, szép kis korcsolyapályája lesz a kertben, mire hazaér a munkahelyéről.
| 2009. 07. 27. |
9 lépést kell megtenni, és olcsóbban fűthet, |
hűthet és készítheti a szükséges melegvizet az AlphainnoTec svájci-német WZS hőszivattyújával!
28%-al olcsóbban, mint gázfűtéssel. 38%-al olcsóbban, mint távfűtéssel.
Lépések:
- Elmegy a helyi áramszolgáltatóhoz, ahol bejelenti, hogy AlphainnoTec hőszivattyúval akar holnaptól gáz- vagy távfűtés helyett fűteni, hűteni és melegvizet készíteni.
- Felszereli a geotarifa villanyórát, ami biztosítja Önnek, hogy 43.- Ft helyett napi 20 órában 28.- Ft-ért kapja az áramot. (3 fázison 3x 10A-es „C” jelű biztosítékra van szüksége a berendezésnek).
- Hív egy földmunkagépet, aki az Ön kertjében egy vagy két (netán három, az épület nagyságától függően) 1,4 m mély, 70 cm széles árkot ás. (A munkagépek általában 5 000.-Ft-os órabérben dolgoznak. Természetesen, ha nincs munkagép, az emberi erő is jó.)
- A kiásott árokba lefektet egy NA 32-es polietélén csövet (csőhurkot).
- A hurkokat összeköti egy osztó-gyűjtőbe.
- Az osztógyűjtőtől induló un. gerincvezetéket elvezeti a fűtőhelyiségben elhelyezett AlphainnoTec WZS hőszivattyúhoz (Itt már csak két NA 40-es csövet kell a földbe lefektetnünk).
- Az előbb említett gerincvezetéket be kell kötni a hőszivattyúba, a számára kijelölt helyre. (Egyszerű villáskulccsal kell szerelni, egy kisgyerek is meg tudná tenni. A mosógép nagyságú AlphainnoTec hőszivattyúban gyárilag minden be van építve, nem kell hozzá még egy szivattyú sem.)
- Be kell kötni az AlphainnoTec WZS hőszivattyúba a hidegvizet és a fűtési vezetékeket.
- Miután egy telefoncsatlakozóhoz hasonló kis elektromos csatlakozót bedugunk az elektronikába, láss csodát és a berendezés működik. Egy hétre sincs szüksége a berendezés komplett beszereléséhez. (A gázfűtésnél 28%-al olcsóbban, távfűtésnél 38%-al olcsóbban működik. Igénytelen, biztonságos, nem robban, s nem vagyunk kitéve a téli esetleges gázhiánynak. Nem utolsósorban: a fűtésen és a melegvíz készítésen túl az épületet még passzív hűtés formájában hűti is.)
A jelen és a jövő rendkívül gazdaságos fűtési, hűtési rendszere = AlphainnoTec WZS hőszivattyú
A berendezés világszabadalom. Az európai alternatív energia kiállításokon szinte minden pálmát, nagydíjat elvitt. Ára nagyságrendben, családi ház nagyságától függően cca. 10.000.- € nettó. Mivel a berendezés hűt, fűt, melegvizet készít, s mindössze akkora, mint egy hűtőszekrény, nem csoda, ha egész Nyugat-Európában ezrével vásárolják az emberek, miközben gázvezetékeiket örökre levágják.
A megtérülési időről nincs is értelme beszélni, mert olcsóbb, mint egy hagyományos gázfűtés és egy klíma berendezés összköltsége. Minden fűtési, hűtési szerelvény benne van a készülékben. Nem kell hozzá venni semmit. 200 l-es melegvíztárolója biztosítja, hogy a hűtési energiából felszabadult hővel folyamatosan, szinte ingyen készítse a 65°C-os melegvizet.
Töltse le az AlphainnoTec WZS színes prospektusát a www.geosolar.hu honlapról: Hőszivattyú házilag »
Sok információt megtalál a következő weblapokon:
| 2009. 06. 08. |
A svájci-német AlphainnoTec gyárban dolgoztam egy hetet……nagyon jó volt... |
Egy hetet dolgoztam, mint gyári munkás a svájci-német AlphainnoTec gyárban a gyártó soron. Nagyon jó volt. A gyárban tisztaság van, nagyon sok nagyon értelmes ember dolgozik nem csak a gyártósoron, de az irodákban, a fejlesztésen és az oktatásban egyaránt. Nem is tudom, hol jártam utoljára, ahol ennyi okos pasi és ennyi helyes lány dolgozott egy helyen.
A cégünk műszaki igazgatójával, Frédivel kettesben szereltünk össze a ”nulláról” egy 33 kW-os levegőkazánt. Egy-két helyen hegesztés közben megpörzsöltem az ujjam, de annyi baj legyen.
Élveztem, szereltem, nagyon jól éreztem magam, mint gyári munkás a gyárban. A munkások engem ott professzornak hívtak, s tetszett nekik, ahogy a soron balfácánoskodtam. Mivel tudták, hogy egyetemi docens létemre beállok a sorra dolgozni, ezt becsülték bennem ők is. Mellesleg rájöttem, hogy sokkal jobban érzem magam a munkások között, mint sok turbó okos mérnök között az egyetemen és az egyetemen kívül. Segítettek, kedvesek voltak, mindent, ami nekik már egyszerű volt, türelmesen elmagyaráztak. Végre az AlphainnoTec levegőkazánok minden porcikáját értem. Azt is értem, hogyan érték el sok esetben, hogy fél áron fűtenek, mint a gázkazánok. Nem véletlen, hogy a nyugati országokban ezrével cserélik le a gázkazánokat ezekre a hőszivattyúkra. Egyszerű nevén levegőkazánokra.
Mellesleg nem csak levegőkazánokat, de a legkülönbözőbb hőszivattyúkat is gyártják. Semmi mással nem foglalkoznak csak hőszivattyúval, viszont az van 6 kW-tól 600 kW-ig. Mindenre van megoldásuk. Közel 300-féle hőszivattyú készül a gyárban. Többek között itt készül az Aldi üzletlánc csodahőszivattyúja is, ami hasznosít minden energiát az üzletekben. A vásárlók, a hűtőpultok hőjét használja fel az épület fűtésére. Hasonlót, mint amit terveztem négy éve Vecsésen a közel 5000 m2-es CBA áruházba. A tulajdonos szerint a beruházás megtérült neki három éven belül. Lásd a riportfilmet a tulajdonossal »
Nagyon örülök, hogy ezt a hőszivattyú gyárat, fejlesztő kutatóbázist, vagy nem is tudom, hogy nevezzem ezt az űrközpontra hasonlító csodagyárat, képviselhetem. A többszintes irodaépület, ahol a tervezések, fejlesztések történnek, teljesen átlátszó. Üvegből van a külső fala, üvegből vannak a belső falak. Szóval, mindenki az épületen belül és kívül is látja a másikat. Még az egyszerű dolgozók is látják, hogy az igazgató és a főnökség még néha éjszaka is bent van, asztal fölé hajolva találják ki az újabbnál is újabb csodahőszivattyúkat. El tudják képzelni, hogy Magyarországon az emberek egy üvegfalú épületben dolgozzanak? Hogyan rejtenék véka és a falak alá, hogy nem csinálnak semmit vagy épp bent sincsenek a helyükön? (Üvegzseb. Jó duma. Van még, aki beveszi?)
Ezek a berendezések nem akármilyen berendezések. Már azokat a levegőkazánokat is kifejlesztették, amelyek nem csak a levegő energiáját, hanem napkollektorok segítségével a napsugarak energiáját is felhasználva fűtik épületeinket, ill. készítik a melegvizet, átlépve ezzel az elérhető jósági fok felső határát.
Nem véletlen, hogy a gyár termékei szinte minden fejlett nyugati országban, Svájcban, Németországban, Franciaországban, Hollandiában - sorolhatnám a sort napestig - a piacon messze a vezető szerepet töltik be.
Építettek egy új oktatóbázist is. Szintén minden üvegből van. Látni az oktatótermeket, látni benne az oktatókat és látni a csodahőszivattyúkat. Ma már közel 600-féle hőszivattyút gyárt ez a rendkívűl korszerű gyártóbázis. A berendezések alkalmasak arra, hogy a hulladék hőt bárhonnan elvegyék, s azt bárhová átszállítsák, ahol azt hasznosítani lehet.
Van is egy ilyen munkám, ahol szinte semmilyen más géppel, hőszivattyúval, levegőkazánnal nem mennék semmire. Az AlphainnoTec csodahőszivattyúval viszont mindent meg lehet oldani. Ez a munkám egy magyarországi börtönben van, ahol több mint 800 elítélt több ezer sertést tenyészt. Mint ahogy azt már egy régebbi munkánál is, Orosházán csináltam, a hőt elvonom a sertésektől, s az így kinyert energiából fűtöm az épületeket, készítem a melegvizet.
A sertés urak és hölgyek ugyanis 41°C-os négy lábon rohangáló radiátorok. Ők is szeretnek 22°C-ban élni. Tehát ha a felesleges hőt elvonom a fejük felől, hálásan megköszönik. Szó szerint. Konnektor orrukat felém bökdösve röf, röf köszönéssel köszöntenek, amikor bemegyek hozzájuk az ólba.
- Kösz öreg a szivattyúdat, röf-röf, végre hidegben hízhatok.
Az elítéltek is hálásak, mert a cellájukban melegvíz és fűtés lesz, szinte ingyen a röfi-töfiktől.
Minden disznó jól jár. Hát nem nagyszerű munka ilyen csodahőszivattyúkkal összeszedni a felesleges energiát és átcsoportosítani oda, ahol idáig sok pénzért állították elő a drága hőt?
Az AlphainnoTec csoda hőszivattyú gyárról a riportfilmet lásd pár napon belül a www.levegokazan.hu vagy a www.geosolar.hu oldalakon.
| 2009. 02. 19. |
Leleményes hőszivattyú használó! Zseniális! Zseniális! |
Az igazán jó befektetés háza
Megkeresett pár évvel ezelőtt egy beruházó:
- Kedves Mérnök Úr, szeretnék építeni 6 db hatlakásos társasházat, ahol hőszivattyút akarok használni. Fontos, hogy a ház nagyon energiatakarékosan működjön.
- Rám bízza, hogy mit csinálok? Vagy bele akar szólni, mint általában mindenki?
- Nem, maximálisan magára bízom. Engem csak egy dolog érdekel, mindennél és mindenkinél olcsóbban működjön a rendszer.
A tervek, majd az épület is elkészült. Az épület 70%-al olcsóbban működik, mint egy átlagos épület és 30%-al olcsóbban, mint a legszuperebb passzív ház.
Az épületet két, pillanatnyilag Európa legprofibb alternatív energiát hasznosító berendezése működteti. A hat lakást egyetlen egy darab AlphainnoTec beltéri levegőkazán fűti termoaktivált födémrendszerrel, a melegvizet pedig hat darab AlphainnoTec LLB 317K levegő bojler készíti az elhasznált levegőből, nem is akárhogyan.
A berendezéseknél csak a beruházó ötletesebb! Mit gondolnak, mit talált ki a kis osztrák beruházó a buksi kis fejében? Zseniális! Zseniális!
A szuper energiatakarékos épületeket úgy hirdette meg, hogy a lakóknak egy fillérrel sem kell többet fizetniük, mint egy olcsó gázkazán telepítéséért, viszont életük végéig az energiát 5%-al olcsóbban szolgáltatja, mint amennyiért azt a gázművek teszi. Zseniális! Zseniális!
Ő maximum 5%-al nagyobb beruházással elért közel minden hónapban 70%-os energia megtakarítást. Minden hónapban több tízszeresét keresi kényelmes, semmi munkával, mint bárki más. Van-e ötletük, hogy ha ma valakinek van pénze, hol kamatozik ennél többet? Ráadásul mindenki jól jár! Ez az igazi üzlet mindenkinek! Zseniális! Zseniális.
Első fecske Magyarországon! Zseniális! Zseniális!
Idáig úri szabó volt, dolgozott éjjel, nappal. Lefúrt a kertjébe, és mit adj Isten, 19°C-os vizet talált. Letette a szabász ollót, s megcsinálta magának az AlphainnoTec vizes hőszivattyús rendszert. A fűtési költsége a gázhoz képest lecsökkent a negyedére, hasonlóan a már több éve működő talajvízről működő rendszereinkhez.
Lásd a két riportfilmet:
Mivel Péter a kertjében +19°C-os vizet talált, az ő berendezése sokkal, sokkal hatékonyabb, mint bármi más. Ezért úgy döntött, már nem hajlong többet a ruhák fölé, hanem kiterjeszti a szuper energiatakarékos rendszerét, és erről oldja meg a szomszéd lakások fűtését is. Így most már munka nélkül ő is többet keres, mint előtte a ruhák szabásával, varrásával. Nem kell hozzá sok, egy kis víz, egy kis spiritusz és kész!
Gondoljuk csak végig, mennyi termálvízen csücsülünk és azon túl, hogy pancsolunk benne, használjuk-e valamire?
A szuper energiatakarékos 6 darab 6 lakásos épület működését, berendezéseit Ön is megismerheti, ha eljön az Alternatív Szabadegyetem előadására. Kérem, regisztráljon a www.levegokazan.hu oldalon, minden információt megkap e-mailen.
| 2009. 02. 15. |
Kaptam egy aranyos levelet a következő sorokkal: |
„Ez egy szakmai blog?
Kedves andrás!
neked is elgurult a gyógyszered! Ne írj blogot , nevetségessé teszi az egész témát, illetve mi köze ennek gyucsányozásnak a hőszivattyúkhoz?
monnyán le és kezeltesd magad!”
Tömör, lényegre törő. Hát nem aranyos?
Mivel aki írta, még csak arra sem méltatott, hogy a nevét aláírja, nem tudom, a válaszomban kit szólítsak meg. Így az Urat a későbbiekben csak kedves ismeretlennek hívom.
Kedves Ismeretlen!
Önnek igaza van, mi közöm van nekem fizikus alapműveltségem mellett, mint energetikusnak a politikához? Semmi! Ugyanakkor engedje meg, hogy megkérdezzem Öntől, mi köze van a politikának a tudományokhoz, energetikához, fizikához, matematikához? Ugyancsak semmi! Akkor miért szólnak bele, miért akarják a szakmákat irányítani? Miért hiszik azt, hogy mindenhez értenek, csak azért mert négy évre megválasztották őket? Miért tesznek tönkre mindent, amit nagy elődeink létrehoztak?
Közel 40 éve tanulom a matematikát, fizikát, energetikát, a hőszivattyús és napkollektoros rendszerek tervezését, és még mindig hiányos a tudásom. Úgy fogok meghalni - pedig napi 12-16 órát foglalkozom az alternatív energiákkal - hogy a töredékét sem fogom az anyagnak érteni.
Nem bántom én a politikusokat, mert ahhoz meg én nem értek semmit. Egyszerűen csak arra kérem őket, mindegy melyik oldalon állnak, csak azt csinálják, amihez értenek!
Erről jut eszembe: Egyáltalán kinek jó, hogy több oldal van? Miért nem egy oldalon állunk mindannyian?
Kedves Ismeretlen!
Igaza van, nem is politizálok többet, beszéljünk a jövőről, az energiáról. Az energiához kell gáz, olaj, urán, szén, szél, napsugár, termálvíz, biomassza, hőszivattyú, rekuperátor, atomerőmű, bányászat, stb. és tudás. Remélem, politikusaink sem szólnak bele az energiába és a biztonságos jövőnk megteremtéséhez szükséges alkotóelemek közül egyet sem adnak el fillérekért senkinek.
Ha tényleg Önt is csak a szakma érdekli, nyissa ki a www.levegokazan.hu honlapot. Ott regisztráljon a hírlevélre, és napokon belül nagyon sok olyan információt kap, melyek ismeretében lényegesen olcsóbban fűthet, hűthet, melegvizet készíthet.
Engedje meg, kedves Ismeretlen, hogy felhívjam figyelmét az Alternatív Energia Szabadegyetemre, ahová Önt is szívesen várjuk. Részleteket a www.levegokazan.hu oldalon történő regisztrálás után kap.
(A Szabadegyetemre mindenkit várunk, aki szeretné olcsóbban fűtését, hűtését megoldani, aki szeretne a későbbiekben napkollektoros, hőszivattyús rendszerrel foglalkozni. Várjuk azokat is, akik egy új szakmát szeretnének tanulni és a későbbiekben ebből szeretnének megélni.)
| 2009. 01. 03. |
Év végén három gyönyörű munkának volt határideje |
Mostanában sok helyre hívnak, találjam ki, honnan, hogyan tudnának olcsóbban energiához jutni. Már a harmadik olyan helyre hívtak, ahol a tanulmányterv elkészülte után sokkal inkább azzal kellett foglalkozni, hogy a „megtalált” felesleges energiát hová tegyék.
1. Első munkámnál egy vidéki termálvizes uszodához hívtak.
- Új kazánt szeretnénk, mert a régi már rossz, de van egy olyan érzésünk, hogy az elfolyó termálvízzel is kellene valamit kezdeni – fogadott az uszoda igazgatója.
Mint kiderült, az elfolyó termálvízből két darab AlphainnoTec WWP1100-as hőszivattyúval nemcsak az uszodát, de az utca túloldalán lévő iskolát is ki lehetne fűteni. Idáig évente közel 22 millió forint folyt el a csatornába, remélem, jövőre már ez a pénz is megmarad az uszodának és az iskolának.
2. A második munkánál egy nagyon híres autóalkatrész gyárba hívtak, ahol négy 110 kW-os AlphainnoTec hőszivattyúval évente több mint 10 millió forintot lehet megtakarítani.
3. A harmadik helyszín egy tésztagyár volt, ahol a tulajdonos igazgató elmondta:
- Nézze engem nagyon zavar, hogy nap mint nap 80°C-os abszolút telített páratartalmú levegőt kell ellőnünk a szabadba. Látom, hogy rengeteg energia elmegy, mégsem tudok mit csinálni. Tudna valami megoldást?
Itt a tésztagyárban is egy aránylag kis teljesítményű vizes hőszivattyú volt a megoldás.
Sokkal kevesebb új energiát kellene találnunk, ha a meglévőkkel jobban gazdálkodnánk, a hulladékenergiákat ahelyett, hogy kidobnánk, hőszivattyúkkal felhasználnánk.
| 2008. 08. 31. |
Olcsó hőszivattyú, olcsó fűtés, olcsó hűtés |
Már hónapok óta nem írtam, de sajnos semmire nincs időm. Dolgoznak a konkurensek.
Mindenki nagy üzletet érez a hőszivattyúban. Két hete még szobafestő mázoló volt, pár hónappal ezelőtt gyógynövény szaküzletben eladó, de ma már hőszivattyúval foglalkozik. Nagyon jó honlapot csinál, sok laikus a csiribiri hókusz-pókusztól elvarázsolódik és megbízza őket munkával. Ekkor ültetik el a lehetőséget, hogy nekem is sok munkám legyen a későbbiekben.
Egyik helyről a másikra kell mennem az elrontott fűtéseket, hűtéseket megnézni, szakérteni, miért is nem működik az egész. Okoznak fejtörést rendesen, mert gátlás nélkül, a laikus teljes biztonságával dolgoznak. Számomra teljesen érthetetlen módon, de a megrendelők vakon bíznak a hozzá nem értő szélhámosokban.
Utoljára Debrecenbe kellett mennem egy családhoz, akik már második éve szenvednek. Rengeteget fizettek, azt hitték, vizes hőszivattyút vásároltak. Pedig nem. Rájuk sózott a helyi „profi szakember” egy Daikin hűtőgépet. Tény, hogy a berendezés fűt is, hűt is. Csak egészen máskor és máshogy, mint ahogy azt szeretnék. Milliókat fizettek ki és nem működik semmi. Most még közel 4 millió forintotba fog kerülni, hogy tényleg legyen fűtésük, hűtésük. Nem beszélve arról, hogy a sok kárt, amit a már említett illető okozott, nem téríti meg nekik senki. Szegény Krajcsik Sándor, Debrecen egyik legjobb szerelője sokat panaszkodik:
- Ezek a kóklerek rendszeresen alám ígérnek. Elviszik a munkát, borsot törnek az orrom alá, pedig az ár, amit mondok, fedezné a tökéletes munkát. A végén engem mindig javításra hívnak akkor, amikor már javítani nem lehet semmit.
Vigasztaltam Sándort:
- Ne aggódj, ez nálunk is így van. Az emberek ma is csak a külalakra adnak ahelyett, hogy jobban utána néznének, kinek adnak munkát. Öltöny, nyakkendő, szép honlap és máris győznek a csibészek.
A napokban, Nagykovácsiban jártam, egy, a tavalyi évben már meseszép kert és családi ház tulajdonosánál. Szerencsétlen négy éve küzd az „olcsóval”, ahelyett, hogy végre lakná a házát (15-ös film a http://www.levegokazan.hu oldalon).
| 2008. 01. 30. |
Kedves Alternatív energiák iránt érdeklődő! |
Napkollektorok segítenek rá a hőszivattyús rendszerre
Elnézését kérem, hogy nem szólítom keresztnevén, ahogy az illendő lenne, de most levelemet mindenkihez írom, akit napenergia, földenergia, rekuperátor, hőszivattyú és egyéb korszerű energiahordozó érdekel.
Nap mint nap az érdeklődő levelek százait kapom
- Mennyibe kerül, mikor térül meg?- küldenek a kérdések mellé egy hevenyészett rajzot, amin egyértelműen sem az épület falszerkezete, sem a nyílászárók hőszigetelő értéke nincs feltüntetve. Sok esetben az épületnek még a metszet rajza sincs a kérdező által e-mailen elküldött tervcsomag között.
- Jó napot - hívom fel telefonon- be tudna hozzánk fáradni a budapesti energetikai bemutatótermünkbe, ahol a legkülönbözőbb energiatakarékos berendezéseket működés közben is meg tudja tekinteni?
- Minek? Sok helyre írtam, miért pont magukhoz menjek be, engem csak az ár érdekel, mennyibe kerül tokkal-vonóval, mikor térül meg? - kérdezi sok esetben felháborodva a kedves érdeklődő.
- Itt a bemutatóteremben minden alternatív energiát hasznosító berendezést működés közben is meg tud tekinteni. A berendezéseket be lehet kapcsolni. Működnek! Ha eljön hozzánk, mérnökeink segítenek abban, hogy az ön számára legkedvezőbb megoldást együtt megtalálják.
- Nem igazán érek rá magukkal foglalkozni, de hol vannak?- kérdezi még mindig gyanakodva az érdeklődő, pedig a legnagyobb jóindulattal hívtuk fel, hogy megkérjük, jöjjön el hozzánk kiválasztani a számára legkedvezőbb fűtési-hűtési rendszert. Tekintsen meg mindent, nehogy valami bóvliba beleszaladjon. Az ember ezeket a berendezéseket 50-100 évre veszi. Nagyon nem mindegy, hogy mit vásárol, azzal a következő 50 évben mennyire van biztonságban, mennyit takarít meg neki a berendezés, stb.
- Budapest, 1122 Krisztina krt. 27 (A Déli pu. és a Moszkva tér között a Vérmezővel szemben, bejárat a Krisztina krt. és Hajnóczy utca sarkon).
- Jó meglátom - bár nagyon elfoglalt vagyok- nem lehetne, hogy addig is küldjenek egy árat, mennyibe kerül tokkal-vonóval?
Ez így megy nap mint nap. Miért küzdök a láthatatlan, csak árat kérő érdeklődőkkel? Ha végig olvassák a következő 739 mondatot, ígérem, megértik. Remélem, közben nem alszanak el.
1980 Los Angeles
Az angyalok városa. Miután itthon az országos tanulmányi verseny fizika döntőse voltam, feltettem magamra a nagy mellényt és úgy érkeztem meg Amerikába, Los Angelesbe Teller Edéhez, hogy majd szétcsattant a fejem a sok észtől, no persze meg a szerénységtől. Azt hittem, ha Teller Ede a világhírű atomfizikus megérint, minden tanulás nélkül olyan okos leszek, mint ő. Hát ne sikerült, pedig sokat tanított, oktatott, magyarázott.
- Ede bácsi - mondtam neki 1980-ban, miután megérkeztem az angyalok városába - szerintem, amivel maga foglalkozik, az atomerő már réges-rég idejétmúlt. Az igazi jövő a „Napenergia, földenergia, geotermikus energia”. Azzal kell foglalkozni!
- Tanuld meg kölyök - vonta össze bajusznak is beillő szemöldökét - minden energetikai probléma egy komplett, komplex feladat, amit csak úgy tudsz megoldani, hogy minden részletet, peremfeltételt megvizsgálsz és megoldasz. Egyik esetben lehet, hogy a feladatot akkor oldod meg legjobban, ha tüzet raksz a szoba közepére és a tulajdonos könyveit elégeted, mert az nála teljesen felesleges. A másik esetben még az is lehet, hogy törpe atomerőművet kell a kertbe telepíteni, mert az a leggazdaságosabb.
Minden feladat, feladat amit gondosan minden részletében kell megvizsgálni, hogy az hosszú távon számodra a legkedvezőbb megoldást eredményezze. Hosszú távon, ha jó megoldást akarsz, nem biztos, hogy a legolcsóbb variáció mellett kell döntened.
Hát ezt megtanultam, köszönöm Ede bácsi.
Feleségem hazarángatott Amerikából.
- Itthon kell élnünk! Itt kell alkotnunk, ez a mi hazánk- mondta.
Hazajöttem. Tanársegédként dolgoztam egy ma is ismert felsőoktatási intézményben. Kidolgoztam a padlófűtés tervezési segédletét. Kidolgoztam a korszerű napkollektorok tervezési segédletét. 1980-ban kezdtem el foglalkozni Magyarországon alternatív energiák hasznosításával.
Megkaptam jutalmam! Fegyelmit kaptam!
- Miért nem a tananyaggal, radiátoros fűtési rendszerekkel, gázkazánnal foglalkozik? Ki kérte meg magát arra, hogy a diákok fejét mindenféle hülyeséggel, alternatív energiával, hőszivattyúval tömje?
Szerencsére nem hagytam magam megfélemlíteni. Továbbra is azzal foglalkoztam, amiben hiszek. Meggyőződésem volt és ma is az, hogy ez a jövő. Csak áramot tudunk atomerőművekkel hosszú távon előállítani, s ekkor a hőszivattyú kerül előtérbe, mert ők tudják leggazdaságosabban az épületek fűtését, hűtését biztosítani.
Elkezdtem hát a 80-as években kutatni a hőszivattyúk iránt
Bejártam az egész világot Japántól, Amerikáig. Szinte mindenhol voltam, ahol hőszivattyút, napkollektort gyártanak. Egyre több, egyre szebb megbízást kaptam. Közben az egyetemen adjunktus lettem, mégis szinten minden munkámat titokban kellett csinálnom. Nem igazán lehetett akkoriban újítgatnom. Hogyan is mondta a feleségem?
- Itthon kell élnünk! Itt kell alkotunk, ez a mi hazánk!
Az első hőszivattyú berendezést Fótra az Öreghegy oldalára telepítettük. Nem igazán értettem akkor még a földkollektor méretezéséhez. Számoltam, számoltam, majd jó nagyot a hasamra ütöttem és megrajzoltam, hogyan kell a talajt becsövezni. Nem sikerült!
Elmúlt egy év és a talajban lévő kollektor kör már január, február hónapban lefagyott. Jött a tulajdonos, hogy nem megy, most mi lesz?
Napokig bujdokoltam, majd megint eszembe jutott Teller Ede mondása:
- Minden feladat, feladat! Vizsgáld meg alaposan az adott szituációban mi a legkedvezőbb, akár extrém megoldás.
- Ági - mondtam a tulajdonosnak több napi töprengés után - tegyünk le a földre négy napkollektort, ahogy süt a nap, az majd visszafűti a kollektorokat és nem fagy le idő előtt a rendszer.
A berendezés azóta is működik. A napkollektorok szorgalmasan töltik energiával azóta is a földkört, méghozzá nagyon gazdaságosan. A komplett napkollektor rásegítéses hőszivattyús rendszer már többször visszahozta az árát Ágnesnek.
Tavalyelőtt 3 hőszivattyús cég volt Magyarországon
Ma a nagy üzlet reményében már legalább 60 magát szakértő cégnek valló hőszivattyús céget találunk kis hazánkban. Irigylem őket, mert egy év alatt tanultak meg mindent, amit nekem közel 30 év alatt sem sikerült, pedig éjjel-nappal tanulok, járom a világot, hogy minden információt, tapasztalatot első kézből átadhassunk megrendelőinknek.
A feladatok egyre nagyobbak lettek. Terveztem már kanadai, svéd, osztrák hőszivattyút, de minden esetben korlátokba ütköztem. A hőszivattyú gyárak nagy része kínjában kezdett el hőszivattyút gyártani. Nem tudta eladni a kazánokat, átállítottak egy gépsort hőszivattyú gyártásra kazángyártás helyett, majd ontották a lebutított kis teljesítményű berendezéseket.
A baj ott kezdődött, amikor kaptam egy 40 000 m2-es épületet, amit alternatív energiával akart tulajdonosa fűteni-hűteni.
Most tényleg nyakamba vettem a világot
A földgömbön mindenhol voltam, ahol hőszivattyút gyártanak. Megtaláltam a világ legjobb hőszivattyúit gyártó gyárat Japánban. Igen ám, de a használati leírás a hieroglifákkal teli japán nyelven íródott. A berendezés 110 V-os volt. Ha meghibásodik benne egy alkatrész, míg elmagyarázom a kis japánnak, mi baja van a berendezésnek, eltelik egy pár hét, s közben szétfagy a házam.
Rájöttem, az egyik legfontosabb szempont, ha azt akarom, hogy a következő 50 évben nagy biztonságban legyek, a gyárnak autóval egy napi távolságra, azaz 1000 km-en belül kell lennie. Ha baj van, akár az egész hőszivattyúval ki tudok menni a gyárba, ahol azt egy nap alatt megjavítják és a harmadik nap már megint fűt a berendezés a lakásomban.
Ezen nagyon is fontos szempontok figyelembevételével találtam rá Kassendorfban a világhírű svájci tulajdonban lévő, német Alpha-Innotec hőszivattyú gyárra.
Nem kínjukban, mint sok kazángyár, a hőszivattyúk legszélesebb palettáját gyártják. 6Kw-tól 600 Kw-ig mindent igényt ki tudnak elégíteni. Levegős, vizes, szondás hőszivattyúik svájci minőségben, német alapossággal készülnek. A világon ma már szinte minden díjat elvittek.
Családi háztól a több 10 000 m2-es épületig mindent meg lehet oldani Alpha-Innotec hőszivattyúkkal.
Ami a legfontosabb!
Hosszú távú biztonság, mert a gyár közel van, nem kell félni még 50 év múlva sem egy meghibásodástól. Azt se felejtsük el, ha egy hőszivattyú -15°C-ban meghibásodik, szétfagyhat a házunk, ha két, maximum három napon belül a berendezést nem tudjuk újra elindítani.
Óvakodj a kínai vagy 1000 km-en túli gyárak termékeitől!
A kínai gépek lehet, hogy olcsóbbak. De mint Önök is tudják, semmi biztosíték nincs arra, hogy 5-10 év múlva, amikor netán a kínai hőszivattyú elromlik, egyáltalán megvan-e még a gyár vagy ha igen, van-e nekik olyan alkatrészük, amire nekünk szükségünk van.
Az autókból kiindulva, hosszú távon a német autókkal érezhetjük magunkat igazán biztonságban.
- Nem igaz, a Toyota is nagyon jó - mondják sokan. Igazuk van. De ha a Toyota autójuk áll egy hetet alkatrészre várva, nem fagy szét semmi. Ha az épületük áll a téli nagy hidegben egy hetet, szétfagyhat az egész lakásuk.
oldalak: | 1 | 2 | 3 | következő >